Melyik gondolkodást preferálod: elvinni az 5 éves gyereket a temetőbe mert tudnia kell ezekről a dolgokról, vagy otthon marad valakivel mert 5 évesen még pici ehhez?

az a baj az emberekkel, h ezt túldrámázzák. szerintem egy 5 évesnek nem lesznek rémálmai emiatt, el lehet neki magyarázni, h mi a temető, és miért megyünk oda halottak napján.

amióta az eszemet tudom, a nagyszüleim elvittek a temetőbe a szüleik sírjához, meséltek róluk, segítettem a sír gondozásában. anyum is elvitt a fiatalon elhunyt gimis barátjához később gyertyát gyújtani.

ha lesz gyermekem, akkor én is elviszem majd temetőbe, de nem rémisztgetem a halállal és kísértethistóriákkal, inkább mesélek neki azokról, akiket meglátogatunk.

Meg kell vele beszélni és nem lesz semmi baja. Én 6 éves voltam, amikor meghalt a dédim, és bár lövésem se volt, hogy milyen egy temetés, nagyon el akartam menni, mert mondták, hogy akkor köszönnek el tőle, stb. (én ezt úgy képzeltem el, hogy megjelenik, és lehet vele beszélgetni.) Anyukámmal megbeszéltük, hogy a temetésre nem megyek ki (érthető okokból marhára nem akarta, hogy 6 évesen lássak egy temetést), mert én el tudtam köszönni a tatától, mielőtt meghalt, de temetés után kivisz engem is, és tehetek a sírjára virágot. És semmi bajom nem volt tőle, gyújtottunk gyertyát, meg rajzoltam a tatámnak, azt alátettük a mécsesnek és a virágnak. Megsimogattam a fejfát, és arra gondoltam, hogy ágyastól kellett volna eltemetni, mert abban sokkal kényelmesebben aludna még akkor is, ha többé nem ébred fel. Utána szépen hazajöttünk, közben bombáztam anyát a kérdéseimmel, hogy a tata küld-e majd levelet, ha a Mennyországba ér. (Hisz, ha a Mennybe megy, nem tud elaludni, alvás közben nem lehet menni...)

Idővel aztán kitisztult persze bennem, hogy mit is jelent a halál, de nem éreztem magam becsapva, mert mindig próbálták a koromnak megfelelően elmagyarázni a dolgokat és sosem hazudtak. Pl. anyukám egyszerűen azt mondta, hogy a tata már akkor megérkezett a Mennyországba, amikor meghalt és már elaludt örökre, különben nem lehetett volna eltemetni.

2,5 éves lányommal minden hétvégén kisétálunk apukám sírjához. Neki és nekem is ez természetes.

Nem tudom Kedves Kérdező, miért zavar téged ez annyira? Talán valami rossz élményed volt?

Vigyétek ki szerintem is! Az én anyám olyan szinten nem világosított fel az ilyen (és másmilyen) dolgokról, hogy már egész nagy koromban kellett szembesülnöm a halállal, a temetéssel, a gyásszal, és ez olyannyira megviselt, hogy a mai napig nem tudtam elfogadni az élet rendjét. Nem mesélt soha a mennyországról az elmúlásról, és most nagyon nehéz dolgom van a saját gyerekemmel, hogy mit mondjak neki ezzel kapcsolatban. Egy évvel ezelőtt kimentem vele a temetőbe, meséltem neki apukámról, hogy ő már ott nyugszik. Meghalt. Erre ő: jaj, szegény! De attól még biztosan nagyon szeret téged! Ne aggódj, megkeresem apukádat, biztosan nagyon fog örülni neked!

Hát mondanom sem kell, nyeltem a könnyeimet!

Próbáltam elmesélni neki, hogy mi a halál, persze meseszerűen. Nem értette még. Szeretném ha természetes dologként fogadná el a halál tényét, a megváltoztathatatlant, de nagyon nehéz, hiszen nem tudom ezt hitelesen előadni neki. :( Szóval szerintem jobb idejében beépíteni ezt a gyerek tudatába...

35-nek!

Nem mániákus temetőimádók (ahogy te nevezted őket) válaszoltak, hanem olyanok, ahol nem tabu a gyermek előtt a halál. Teljesen természetes dolog a gyermeknek beszélni az elhunytról. Ha pedig beszélünk róla, akkor a temetőbe miért ne vihetnénk magunkkal?

Mindezt úgy mondom neked, hogy én az édesanyámat veszítettem el 12 évesen. A gyermekeim szinte születésük óta kijárnak velem a temetőbe a nagymamájukhoz. Nekik ez a természetes. És ne hidd, hogy ez azért van mert én rájuk erőszakoltam.

Már nagyok, és maguktól is van igényük erre.

35, ítélkezel szó nélkül. Én azt írtam, hogy 6 éves voltam, amikor meghalt a dédim, ő volt az első halottam. Szerinted ez azt jelenti, hogy azóta nem vesztettem el senkit? Nagyon jó lenne, ha így volna. Egyébként a dédim velünk élt, nagyon szerettem, születésemtől kezdve sokszor vigyázott rám, játszott velem. 94 évesen halt meg úgy, hogy szellemileg teljesen ép volt, ráadásul pont karácsonykor. És a szüleimnek köszönhetem, hogy annak ellenére, hogy 6 éves voltam, teljesen fel tudtam dolgozni az elvesztését és nem undorodom se a haláltól se a temetőtől. Pedig azóta már vesztettem el sokkal fiatalabb családtagomat is. Nem is egyet. Sajnos.

De a halálról beszélni kell, mert létezik. Attól, hogy valaki ki nem állhatja a temetőt, még nem fog a halottja visszatérni.