Én, mint konzervatív ember kérdem, mi értelme ennek a hamvasztásos, szórásos temetésnek, hiszen még síremléket sem kap? Hova menjen az ember virágot tenni, emlékezni?

Ma a legtöbb ember egész máshol él, mint ahol a szülei/nagyszülei éltek. Ha hagyományos temetést tartanak, akkor sem tudnak kimenni a temetöbe, mert több száz km-t nem egyszerü megoldani sem idöben, sem anyagilag. Ezen kivül ott nem is tudnának hol aludni, szállodába meg azért csak túlzás lenne menni.

Mi pl. 800 km-re lakunk a család eredeti lakhelyétöl, a testvérem 2000 km-re, ez akkora távolság, hogy max. évente egyszer fér bele, és még akkor is gond a szállás.

Már csak ezért sem megyünk gyakran, és ha ott vagyunk, akkor az élö rokonsággal foglalkozunk, a temetöre nincs idö sem.

Egy kép azokról, akik fontosak voltak, mindenegyikünk lakásában van, és amikor szükségét érezzük, ott emlékezünk rájuk.

Vidéken könnyű, ahol nincs tele a temető és nem kell fizetni, de képzeld el Budapesten. X időnként jön a felszólítás, hogy kéne fizetni, különben a halottakat kiássák és közös sírba teszik. (valószínűleg hamvasztás után, de nem vagyok benne ennyire a témában)

Ez nem Bpi példa, de nekünk vannak olyan sírhelyeink, akiket nem is ismertünk, de egyenes ági leszármazottjai vagyunk. Na most ilyenkor fizetsz, vagy aláírod, hogy a dédi mehet a levesbe? Hány dédiig bírod fizetni?

Ilyen megfontolások miatt mi mindig hamvasztunk és az egyik Bp-i temetőben van szóróparcella. Szóval van egy szépen rendben tartott rét és mindig azon szétszórják neked a temetőben a hamvakat. Az egész valahogy egy szökőkúthoz van szerelve és a vízsugár kimossa az urnát. Virágot pedig lehet hagyni a szélén, mert van rá kialakított hely.

Ki szoktam menni a nagyszüleim sírjához e temetőbe,viszek pár szál virágot, de ott nem igen tudok magammal mit kezdeni, én nem tudok egy földkupaccal beszélgetni.

DE! Ha olyan helyen járok, ahol gyerekkoromban a nagyszüleimmel voltam,akkor imádok róla mesélni, itt a befőtt és lekvárfőzések ideje, minden nap beszélek a nagyimról és hálás vagyok neki, amiért megtanította ezeket nekem, ha paprikás krumplit főzök mindig elmosolyodom, ahogy a nagyim mondta hogy ez a szegények eledele és még rengeteg ilyen apró dolog, amiről mindig szembe jutnak. Nekem ez az emlékezés.