Hogyan tegyem magam túl ezen a bánásmódon?

Hát nem vagy egyedül... szar a gazdasági helyzet, nagyon nehéz elhelyezkedni a fiataloknak, főleg vidéken. Én pl. 30 éves vagyok, két diplomával, és én is itthon tengődöm, szüleim "nyakán". Van ismerősöm, aki PhD-t végzett, és ugyanilyen szituban van. Spanyolországban még rosszabb a helyzet, ott a fiatalok több mint fele munkanélküli. Szerintem lehetnének megértőbbek a szüleid... nem akarom megbántani őket, de lehetne kicsit felvilágosultabb a hozzáállásuk... ha nagyon durván beszólnak, szerintem vágj vissza azzal, hogy nem a te generációd hozta a nyakunkra a világgazdasági válságot.

Szóval ne csüggedj el, nagyon fiatal vagy, előre kell menekülni! Tanulhatsz pl. nyelveket a szabadidődben, vagy bármit, ami érdekel és később hasznos lehet. Lehetőségként kell felfogni ezt az időszakot, nem nyűgként. Biztos, hogy előbb-utóbb kerül állás is.

a szomoru az egeszben az, hogy ez a sajat frusztraciojuk amit rad vetitenek. tehat, valoszinuleg ok erzik/ereztek magukat haszontalannak.

ha erdekel a tema, olvass pszichologia konyveket, lehet, hogy jobban megerted oket, es ha megerted oket kicsit jobban, akkor jobban is tudod kezelni. + magadat is:)

Szerintem ne a szüleidnek akarj bizonyítani, és ne nekik akarj megfelelni, mert ha ők mindenben a hibát keresik, akkor úgysem fog sikerülni, és csak tönkremész benne.

Szerintem egy szülőnek az lenne a feladata, hogy bátorítsa a gyerekét, nem pedig az, hogy az állandó kritizálásával sárba tiporja az önbizalmát.

Nem tudom hogy lehetne ezen túllépni, mert ez igazságtalanság, és azt úgyis hiába tanácsolnám, hogy lépj túl rajta, ne foglalkozz vele.

Esetleg megkérdezhetnéd a szüleidtől, hogy mit kellene ahhoz felmutatnod, hogy ne egy nagy rakás szerencsétlenségnek tartsanak. Mondjuk nem hiszem, hogy érdemleges választ fognak adni.

Ha elköltöznél, akkor meg az lenne a bajuk.

Próbálj inkább olyan célokat kitűzni magad elé, amitől te hasznosnak érzed magad, de még egyszer mondom, ne a szüleidnek akarj megfelelni, mert attól úgysem leszel boldog, és nem is biztos, hogy sikerül.

Amúgy szerintem ilyen minden családban van. Engem is cseszegettek ennyi idősen, hogy miért nem dolgozom (apám és nagyanyám, pedig tanultam), elmentem dolgozni, de olyan helyre, hogy 2 év alatt lelkileg tönkrementem.

Azóta van már 2 diplomám, folyamatosan képzem magam, de az ő szemükben ez semmi. Szerencsére anyukám nem ilyen.

Sok kitartást kívánok!

Én egy dolgot tudnék csak javasolni, ha már megpróbáltál mindent. Feltételezm, hogy már sok beszélgetés volt erről, próbáltál kezdeményezni, változtatni a helyzeten és semmi eredménye. Kegyetlenek, sajnálom, hogy így kellett eddig élned.

Költözz el és hátra se nézz. Én csak így tudnám magam túltenni..idővel. Elmegyek otthonról és egyszerűen csak elfelejtem évek múltán, kizárom magamból.

És célom lesz, hogy a saját gyerekeimnek mindent megadjak, jó szülő legyek és mindig szeressem őket.

Velem is ezt csinálták!

Végül rájöttem, hogy azért, hogy porig rombolják az önbizalmamat, és így tartsanak folyamatosan otthon hogy legyen kinek szívni a vérét, és tudjanak mindíg hibáztatni valakit a szar életük miatt. És azért, hogy valakit idiótábbnak tarthassanak, hogy ők ezáltal jobban érezzék magukat.

Nincs ellentmondás abban, hogy elmehettél volna dolgozni, de visszafogtak, aztán csak még jobban jött a szemétkedés?

Én azt javaslom, lépj le minél előbb, mert sosem fognak megváltozni, egyszerűen berendezkedtek a vérszívó életmódra.

Én úgy voltam vele, hogy ha nekik ennyire futja saját magukból tegyék, de én egy percig nem fogom tovább tűrni.

Már elnézést a kifejezésért, de ha egy utolsó sz*r alakok a szüleid, nem kell velük maradnod, sőt! Ha bármilyen lehetőséged van máshová költözni, vagy elmenni dolgozni, esetleg barátodhoz költözni vagy közös albérletbe, ne tétovázz egy percet sem. És ne várj a szüleidtől semmi jót, ha ilyenek.

Jó 5 éve már, hogy távol költöztem tőlük, pedig kezdésként sehová nem volt mennem, barátom, és az ő szülei támogattak.

De hosszú ideig, még én emésztettem magam miattuk, hogy végülis én voltam e a rossz.

De ilyen távlatból, már látom, hogy ha akkor maradok, alighanem pokoli életem lenne, és még megkeseredettebb, és boldogtalanabb lennék, mint ők. Valószínűleg a depressziómból sem tudtam volna ott kievickélni.