Mit tehetek, ha a családom nem tudja elfogadni a döntésemet?
Nem tudom jó helyen teszem-e fel a kérdést, de minden tanács jól jönne a problémát illetően.
A helyzet az, hogy én néhány hónappal ezelőtt apróbb csomókat véltem felfedezni magamon, amiből napok alatt gyakorlatilag diagnózis lett, rosszindulatú elváltozás, nyirokcsomó daganat, ami a testem több pontján is megtalálható. Műteni nem lehet.
Borzalmas napokat éltem át, hiszti és düh rohamok hada, tehetetlenségemben már minden megfordult a fejemben, üvölteni, tányérokat vagdosni tudtam volna a falhoz... Aztán amikor túl voltam az első sokkon, rákérdeztem az orvostól nyíltan, hogy mennyi az esélyem. Orvosról orvosra jártam, kivétel nélkül bő fél évet jósoltak nekem, ha elfogadom a kezeléseket, valamivel többet, de igazából mindegyik beismerte, hogy nagyon agresszív fajtával állok szemben.
Számos rákbeteg volt már a családunkban, végignéztem ahogy leépülnek, évekig küzdenek, bíznak, remélnek tönkretéve a családot idegileg/lelkileg. Borzasztó mindez a beteg és a család számára is. Én akkor, amikor minden orvos keresztet vetett rám tényleg, úgy döntöttem nem vállalom a kezelést azért, hogy húzzuk az időt. Inkább töltöm a hátralévő időt békében, viszonylag jó állapotban, boldogan, mint kórházban, ágyhoz kötve, borzasztó mellékhatásokkal. Nem akarok szélmalom harcot vívni.
Mindezek mellett alternatív gyógymódok után néztem, ebben kezdtem el hinni és mellette sosem voltam vallásos, de heti 1-2 alkalommal meghúzom magamat egy templom hátsó soraiban egy-egy misén és végig könyörgöm, hogy történjen csoda. Bízok a gyógyulásomban, hiszek benne, de ha vége kell hogy legyen, akkor legyen könnyen vége. Nem a kemo mellékhatásaiba akarok belehalni.
A szüleim ezt nem tudják elfogadni! Jó 2 hónap telt el a diagnózis óta és olykor anyukám még mindig sírva hív fel és könyörög, hogy fogadjam el a kezeléseket. Borzasztóan fáj ez nekem és nem tudom hogyan értethetném meg vele, hogy én ezt a döntést már meghoztam!? Hogyan magyarázhatnám el a szüleimnek, hogy mindannyiunk szempontjából ezt érzem helyes döntésnek!?
válasza:"Én most mindennél jobban hiszek abban, hogyha van még keresnivalóm a földön, akkor ezek nélkül is maradok még."
Én támogatom! :))) Maradj csak még jó ideig!
válasza:Látod, gondoskodnak Rólad odaföntről... :)
Meg fogja könnyíteni a szüleidnek is.
Nem tudom, mi van Neked szánva, hogy indulni készülsz-e vagy maradsz, de Neked most dolgod van az élettel és a halállal, és szuper, hogy ilyen segítséget kapsz hozzá. Örülök Neki! :)
A napokban eszembe jutott, hogy én ide egyszer tettem ki egy kérdést, úgyhogy gondoltam mesélek egy kicsit.
Sok idő eltelt a kérdés óta, azóta csordogálnak a dolgok a maguk medrében. Nem adtam és nem is adom fel, kipróbáltam a gyógygombás módszert, alkalmazom is és bízom benne. Mondhatni egy hullámvasút az életem. Egyik pillanatban minden rendben, jól vagyok, másik pillanatban teljesen legyengülök, rosszul leszek. Kórházban csak annyi időt töltöttem, amennyit muszáj volt a rosszulléteim miatt, a hospice házban viszont már családtagként köszöntenek. Szinte nincs is olyan nap, amikor ne lennék ott. Fura, de betegen is kötelességemnek érzem, hogy segítsek valahogy a betegtársaimnak. Rengeteget beszélgetünk ott emberekkel, elkeseredett végstádiumban lévő rákos betegekkel, akiknek úgyérzem tudok mit mondani és tudom azt hirdetni, amit az utóbbi hónapokban tanultam. Az én életerőm pedig dagad a sok hálás tekintettől. :)
Fizikailag hol így, hol úgy vagyok. Több áttétem is megjelent, vannak nehéz napjaim, de harcolok. Lelkileg rengeteget segítenek a hospice házban és mostmár a szüleim is máshogy állnak az egészhez.
Egy pappal is sokat beszélgettem mostanában, rendszeresen imádkoznak értem a templomban és megtanították átalakítani a gondolkozásomat a betegségemről. Ami hátravan, azt én pozitívan fogom leélni, ha pedig mennem kell, akkor sincsen semmi baj. Már nem félek a haláltól! :) Megannyi embernek adok és életemben nem kaptam ennyi embertől ennyire sok szeretetet, úgyhogy a fizikai állapotom ellenére abszolút nem lehet panaszom semmire!
Köszönöm szépen mégegyszer a válaszaitokat és azt is, hogy ajánlottátok a hospice házat.
válasza:Szia!
Én ajánlottam a hospice-t, és 31. 33. is én vagyok.
Nagyon köszönöm, hogy visszatérsz hozzánk, és jelt adsz magadról...
Nagyon jó olvasni, ahogy végigdolgozod magad ezen, nagyon örülök, hogy ilyen szépen éled meg. A hullámvasút persze része ennek...
Ha már pap és templom, Nemes Ödön, aki jezsuita atya volt, mindig azt mondta, ha valaki valamire panaszkodott, hogy "meg kell találnod a hozzáállásodat". Egyébként ajánlom Neked a "Szabadon, örömmel, szeretettel" című összegző könyvét, ez az utolsó előtti. Illetve a "Párbeszéd az öregséggel" címűt, ami az utolsó. Igaz, Te nem az öregséggel vagy párbeszédben, de az elmenéssel... Ő is ebben volt az utolsó időben. Nagyon szerettemőt, nagyon sokat tanultam tőle.
Isten áldjon, minden jót!
válasza: válasza:Köszönöm a kérdésedet, mostmár sajnos egyre rosszabbul. Olyan áttéteim is keletkeztek (tüdő), ami már megnehezíti a mindennapjaimat, oxigén nélkül nem tudok aludni és egyre többször van szükségem nappal is rá. A lehető legrosszabb vége lesz, amit nagyon nem szerettem volna. Meg kell élnem, ahogy a testem szépen lassan megfojtja önmagát. Sok verziót láttam a végstádiumban lévő rákos betegeknél, de ha valahogy nem akartam meghalni, akkor az ez. Persze ez így hülyén hangzik, de jobb lehet volna emberhez méltóan, nem ilyen kínok között elmenni. Valahol lélekben már feladtam és elfogadtam, amikor kiderült, hogy a tüdőmben is van... Várjuk a végét! :)
Így is szerencsésnek érezem magam, hogy a márciusban jósolt félévből ennyi lett. A hátralévő időt a családom körében töltöm és igyekszek minél több hasznos időt eltölteni még velük.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!