Mi a véleményetek erről a "próbaházasságról"?

húha, utolsó, ez a fürdés-dolog nem semmi.

Mi először házasodtunk, utána költöztünk egybe, amikor kész lett a lakás, és nem is értettem, mit kérdezgeti mindenki, hogy megvagyunk-e együtt. Mi nem mutattuk a jobbik felünket a kapcsolat során, nem volt szerepjátszás, úgyhogy meglepetés sem ért összeköltözéskor. Lehet, ez a kivétel.

Ha a gyerekem lesz ennyi idős és házasodna, biztos azt tanácsolnám neki, hogy éljenek együtt kicsit, hátha felmerülnek olyan problémák, amiket kiderül, hogy nem tudnak kezelni mégsem, vagy más az elképzelésük a házimunkáról stb. Szerintem jó dolog ez, akkor is, ha nem akarnak házasodni, önállósodjanak kicsit.

Ma már más világ van: az ember ismerje meg a másikat, mielőtt összeköti hivatalosan vele az életét.

Régen ez olyan elképzelhetetlen volt, akik mégis "vadházasságban" éltek, általános megbotránkoztatást keltettek.

Ezzel szemben ott volt sok-sok házaspár, akik évekig marták egymást, mert szinte idegenként kerültek össze, sokuknak boldogtalan élete volt. Az én szüleim is egy ilyen rémes házasságban élnek.

Én sosem házasodnék össze úgy, hogy előtte nem éltem együtt az illetővel. Ezt tartom is: párommal egy év után összeköltöztünk, lassan 3 éves együtt vagyunk.

Nem értem, mi az a lényeg, amit az együttélés kiölne, elmagyarázhatnád, hogy ennek értelmében tudjak válaszolni.

Én azt mondom, szerencse, hogy megtehetjük, hogy együtt élünk egy kicsit azzal, akivel házasságot tervezünk.

Az előző párommal iszonyatosan szerelmesek voltunk egymásba, tervezgettük az eljegyzést is. Még szerencse, hogy előtte összeköltöztünk, mert akkor derült ki, hogy annyira nem tudunk együtt élni, hogy sokszor épphogy verekedésig nem fajult a helyzet.

A férjemmel is együtt éltünk jó másfél évig, mielőtt összeházasodtunk, az előző rossz tapasztalatok után bele sem mertem volna vágni máshogy.

Szerintem egy házasság komoly döntés és nem mindig elég csak az első fellángolásra, a nagy szerelemre alapozni, hanem minél jobban meg kell ehhez ismerni egymást és együtt lakva ezt sokkal jobban lehet, mint csak néha találkozgatva, amikor szinte csak a legjobb oldalunkat mutatjuk a másiknak.

Szép hozzászólások érkeztek, csak éppen semmit nem érnek. A házasságok több mint fele felbomlik és a sima párkapcsolatok (élettársi viszony) ötször bomlékonyabbak.

Tehát ennyit erről. Az eddigi hsz-eket ki is lehetne törölni. Csak ennek meg azért nincs értelme, mert egyszerűen megválaszolhatatlan a kérdés. Minden ember más, ráadásul a környezet is befolyásolja. Egy jó embert is tönkre tehet az élet, elkezd inni, aztán fuccs a gyönyörű együttélős szerelemnek.

Együtt élek a párommal, az eljegyzés és házasság még a közelben sincs. Egyszerűen csak szeretjük egymást, és szeretnénk közelebb lenni egymáshoz, együtt élni.

Soha nem gondoltam még erre úgy, hogy "próbaházasság".

Egyébként valóban könnyebb megszakítani egy élettársi kapcsolatot, mint egy házasságot.

Régen nem volt arra lehetőség, hogy az emberek kipróbálják egymást így is. Most van, akkor miért ne élnének vele, ha szeretnének?

Egyébként pedig a szerelem édeskevés egy tartós kapcsolathoz/házassághoz.

Mi 7 éve vagyunk egyutt a párommal. Lassan 6 éve élunk egyutt és 3 éve házasodtunk ossze. Most van egy 2 éves kislányunk. Nekunk is jó volt, hogy osszekoltoztunk, megismertuk egymást.

Szomszédomék 7 évig jártak majd osszeházasodtak. Házasság után koltoztek a szomszédba. Másfél éven belul elváltak, rájottek, hogy mások az elvárások. Most van egy barátnoje, akivel egyutt él. Azt mondta, hogy o már csak akkor fog újra házasodni, ha szul neki egy gyereket.

Először is egy nagy tévedést hadd oszlassak el: a próbaházasság nem újkeletű dolog, pl. Erdélyben régebben is bevett volt ( [link]

Saját tapasztalatom tudom megosztani: az exemmel nagy volt a szerelem, imádtuk egymást, a családjaink is kijöttek egymással, jól éreztük magunkat, udvarolt, virágot hozott, stb. Nagyszerű kapcsolatunk volt. Meg akarta kérni a kezem. De én elgondolkoztam és azt javasoltam, inkább költözzünk össze. Együtt éltünk néhány évet. Ez idő alatt a szerelem elmúlt, a kapcsolatunk kihűlt. Alig több, mint négy év telt el, és úgy váltunk el egymástól, mint két távoli ismerős. Micsoda szerencse, hogy nem ugrottunk bele abba a házasságba!

Utólag visszagondolva egyébként már az elején voltak arra utaló jelek, hogy mégsem egymásnak teremtett minket a sors. Csak egyrészt szerelmesek voltunk és nem érdekelt, másrészt nem is tudtuk, hogy ilyen jelek egyáltalán léteznek.

Most már mással élek együtt. "Próbaházasság" újra. Igyekszem tanulni az előző alkalommal elkövetett hibáimból. És árgus szemekkel figyeltem az elején, hogy a párom mutat-e olyan jeleket, mint anno az exem.

De annyi időt nem szánok már rá. Háromnegyed éve tart ez a dolog, egy év után megpróbálunk döntést hozni. Ez már sokkal tudatosabb dolog. Ugyan itt kimaradt a lángoló szerelem az elején, de két dolgot már most is látok. Egyrészt ahogy telik az idő, egyre jobban szeretjük egymást, azaz az érzelmeink pont a másik irányba haladnak, mint "normális" esetben (pedig az elején le akartak beszélni többen is a kapcsolatról, hogy ha az elején nincs szerelem, akkor mi lesz később). Másrészt mivel tudatosan sokat beszélgetünk a jövőről, a kapcsolatunkról, sokkal gyorsabban haladunk.

Azt hiszem, egy kapcsolat kezelését is meg lehet és meg kell tanulni. Erre nagyszerű ez a "próbaházasság". De persze a legnagyszerűbb az, hogy ha belegondolok, most milyen életem van, és milyen életem lenne, ha akkor hozzámentem volna az exemhez és már minimum óvodás lenne a gyerekünk - mázli, hogy nem tettem meg!

Azt elfelejtettük, hogy a háasság ma inkább már szokás: egy vallási rituálé maradványa.

Miért kéne valami egetrengető dologként emlegetni. Ezzel csupán a társadalom és a jogrendszer fogadja el, az amúgyis létező párkapcsolatot.

Azért is fontos a számomra az együttlakás, mert napi pár órára eljátszhatja még az angol királynőt is.

De ahoz, hogy tudjuk, működni fog-e a házasságunk, tudnunk kell, hogy a hétköznapokban is együtt tudunk-e élni.

Ha csak úgy összeházasodtunk volna a férjemmel, lehet, egyszercsak rádöbbenne egyikünk, hogy nem bírja már elviselni a másikat.