Van valaki hasonló helyzetben? Én már nagyon el vagyok keseredve és semmilyen megoldást nem látok.

Még hogy a pénz nem boldogít,de boldogtalan vagy ha nincs. Hát én is ebben a cipőben járok. Nincsenek nagy igényeim,csak szeretnék egy nyugodt életet. Albérletben lakom a párommal,sajnos mindketten elég rossz családi háttérrel rendelkezünk. Dolgozunk,de én most táppénzen vagyok. A párom intézetben nőtt fel,tőlem meg egész életemben elszedte anyám a pénzt,főleg hogy apu meghalt utána. Semmit nem tudtam félretenni. Hárman örököltük a testvéreimmel a házat anyám haszonélvező. Három éve költöztem el a párommal,most babát várunk és nagyon örülünk neki. Szeretnénk egy kis házat venni,de a lehetőségeink semmi! Segítség sehonnan,önerő nincs (miből). Teljesen egyedül maradtunk,ha fel is hívom anyut hogy legalább néhány jó szót mondjon folyton panaszkodik. Neki sincs,meg hogy itt meg ott fáj elegem van! Meg hogy költözzünk haza de,minek meg hová,mikor arra még munka sincsen meg a két öcsém még otthon lakik. Érdeklődtünk már a hitel után,de olyan feltételek vannak hogy azt nem tudjuk előteremteni. Támogatás ugye semmi,mindent megszüntettek. A párom belemenne de én nagyon félek hogy belebukunk. Nagyon félek hogy a sok idegeskedés a babámnak is árt,pedig mindennél jobban akarom ezt a gyermeket. A párommal nagyon szeretjük egymást,ő minden tőle telhetőt megtesz rengeteget dolgozik. Lehet hogy úgy tűnik hogy sajnáltatom magam,de tényleg nem látok semmilyen megoldást. Depressziós vagyok kedvtelen és folyton csak sírok,ha egyedül vagyok.