Van valaki hasonló helyzetben? Én már nagyon el vagyok keseredve és semmilyen megoldást nem látok.
Ne adj a lehúzós, pesszimista válaszokra. Ha eleink így gondolkoztak volna mondjuk a török időkben vagy az 50-es években, mi nem lennénk itt.
Jó kis érv ez a felelősségre hivatkozás, a nagy fene felelősségtudatba haljon ki a nemzet 50 év alatt, aztán jön helyünkre más nép.
Nagyapám zsellér volt, 10 gyereke közül apukám volt a legkisebbik. Sose hallotta, hogy ő teher lenne, meg hogy a szüleinek azért van depressziója, mert nem tudnak neki mindent megadni. Pedig nem tudtak, de mennyire nem! Mégsem panaszkodott az apukám arra, hogy jaj, ő ezt se, meg azt se kapta meg gyerekként! Mesélt ezekről, de nem keserűséggel. Úgy beszélt róla, hogy becsüljük meg azt a jólétet, amiben élünk, mert az ő gyerekkorában csak vasárnap ettek húst, akkor is keveset, hétközben meg csak kenyér volt meg tésztaleves. Sőt, volt hogy elfogyott még a zsír is, és akkor csak vízben főtt tésztát ettek.
A szülei nagyon szerették, és ez megadta neki a múníciót az egész életre.
Szegénységi bizonyítvánnyal (kb. a mai gyvk) tanult tovább, a szülők erőn felüli áldozatvállalásával, de taníttatták, mert tbc-s volt és emiatt gyenge a fizikai munkára. A háborúban a Kárpátok levegőjén meggyógyult, később iskolaigazgató lett. Egy életen át hálás volt a szüleinek.
A minden a legalapvetőbb fizikai szükségleteken túl a szülők feltétlen szeretete. És ezt MEG TUDOD ADNI annak a gyereknek, albérletben is.
Kérdező nagyon buta ember vagy sajnos.
Nem tudom honnan veszed, hogy itt mindenkinek apuci anyuci a segge alá tolna bármit is. Egyikünk se mondta ezt, nem is utalt rá.
Nem értem hogy jön most ide anyád meg öcsédék. Senkit nem érdekel ebben a kérdésben.
az érdekel mindenkit,hogy hogyan fogod eltartani a gyereket akit amúgy azért akarsz, mert közeledsz a harcminchoz meg, gyerek nélkül semmit nem ér az élet. Vagyis megintcsak magadra gondolsz nem pedig a gyerekre.
Arra nem válaszoltál, hogy mennyi pénzt kerestek meg a többi kérdésemre. Tudom, hogy semmi közöm hozzá, de akkor ezt mondd. Talán azért nem mered megosztani velünk, mert utána azt válszolnánk, hogy full nem lenne semmi pénz a gyerek eltartására?
-------------
Utolsó:
Asszem a nagyapák de még a mi szüleink idejében más volt. Gondolkozz el e is kicsit.
160k+85k Ft-ból ha nem is luxus körülmények között, de ellesz a gyerek okés.
Nem idézem be a kérdésedet okés? De azzal kezdted el írni, hogy mennyire ninc spénzetek, merthogy a pénz nem boldogít, de ha nincs akkor az boldogtalanságot okoz és te ebben a cipőben jársz.
Nagyon sokan egy családban örülnek ha 90-100k -t összeszedik, így nektek nem lehet annyira nag yokotok a panaszra etéren.
Lakást meg házat nagyon sokan nem tudnak venni manapság, ezzel nem vagytok egyedül, nagyon nem.
Az meg, hogy anyáddal mivan, az nem volt világos hog yjött ide a pénzes kérdéshez.
Vele jobb ha nem törődsz, most vársz babát, saját életet akarsz és akkor azon depizel, hogy nem szól jót hozzád. Szard le, és a saját életeddel törődj meg a gyerekkel, azzal foglalkozz elsősorban. Ott a párod, azt sem mondhatod, hogy full egyedül vagy.
Az,hogy albérletbe laktok egyáltalán nem gáz.Mostanában olcsóbb,mint ha valakinek rohan felfelé a hitelrészlete.
Az önkormányzathoz tényleg érdemes bemenni,vannak nem szociális önkormányzati lakások is,ami mégis biztosabb,mint egy albérlet.
Szerintem nem kerestek keveset(relative),vannak akik kevesebből felnevelnek több gyermeket is tisztességesen.Ha kertes házat béreltek,akkor "háztájit"is tudsz csinálni,ami sokat jelenthet a megtakarításban.
Sok sikert kívánok nektek és ne szomorkodj,bár erre most a hormonok is rásegítenek...
4 gyerekes anyaként mondom, hogy a gyerek a családi pótlékból kijön kb. 10 éves koráig. Ha sikerül ezalatt egy kis rendszeres megtakarítást csinálni neki, az nagyon jó. A 18:47-est meg nem értem. Úgy beszél, mintha még lenne választási lehetősége a kérdezőnek, hogy kell-e neki gyerek. Már a hasában van! És azért, mert én félek attól, hogy nem fogok tudni neki enni adni, meg előre eldöntöm, hogy a szegénység miatt tuti sz*r élete lesz, nincs jogom meggyilkolni! Még akkor sem, ha ez ma törvényes és büntetlenül megtehetem.
A 10 gyerekes nagypapás válaszoló voltam.
Nem azért szóltunk le, mert mennyire szemetek vagyunk. (én voltam aki írta többször is, hogy minek a gyerek ha nincs pénzetek meg semmi, és nem azt mondtam, hogy vetessed el, hanem, hanem, hogy előre gondolkodni miért nem lehetett és felelőtlen döntés)
Ezt mind azért írtam, mert ki vagy akadva, hogy mennyire nincs pénzetek, nem idézem be megint mit írtál a kérdésedbe. Mint kiderült nem álltok szarul anyagilag így a gyerekkel sem lesz gond. Te vezettél félre minket hamis infókkal, így elég könnyű "lehúzó" válaszokat generáltatni magadnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!