Ti mit szólnátok hozzá ha kiderülne, hogy apátok nem törődött veletek születésetek után hónapokig?
És ezt eddig titkolták. Mondván kicsi voltam nem érteném meg. Lehet hogy igazuk van, de szerintem már régen elmondhatták volna. Most 17 vagyok, szerintem eddig is lett volna már rá alkalom. Eléggé kiakasztott a dolog. Azt hittem normális család vagyunk, mindig úgy gondoltam az átlaghoz képest amit látok jó a családunk. Erre kiderült, hogy apukám lelépett mikor anyukám terhes volt, és fél éves korom után kezdett el látogatni. Nem értem ezt az egészet, eddig jó apának tartottam. A másik amit nem tudok hova tenni, hogy anyukám hogyan bocsáthatott meg neki.
Mindig jó volt a kapcsolatom apukámmal, de most úgy érzem csak kompenzálni akarja az első hónapokat, azért olyan amilyen. Öcséim 7 és 8 évvel fiatalabbak tőlem, emlékszem rá milyen volt amikor anyukám terhes volt, vagy hogy velük hogyan viselkedett mikor megszülettek. Eléggé fáj, hogy nálam ezt kihagyta.
Nem akarok rá haragudni, de nem megy. Elmúlik ez? Ti is kiakadtatok volna ezen?
Nem kell rá haragudni, én azt gondolom még fejletlen volt érzelmileg.
Az én apám meg, pont hogy fél-1 éves koromig látogatott, aztán úgy gondolta, hogy csak rosszat tesz vele, meg kicsit odébb költöztünk, így már messzebb is voltam. Az elmúlt 22 évben 2 alkalommal találkoztam vele, az is felejthető volt. Megsínylem a hiányát, te viszont szerencsés vagy.
Szerintem ne akadj ki,ha most megbízható,rendes apa volt akkor egy szót sem szólhatsz.nem tudhatod milyen ha az embernek gyereke születik,visszajött anyukádhoz,veletek van valószínűleg jó apa is akkor min vagy kiakadva?
Apukám sosem volt olyan igazi apa típus,nem volt olyan,mint a párom,baba koromban sokat foglalkozott velem,de aztán eltűnt mert bele szeretett másba, a lényeg hogy elváltak 3 éves koromban,alig láttam tele sírtam a párnám annyira vártam,jöjjön,igyekezett jó apa lenni,de inkább hétvégi apa volt,23 éves vagyok rajongom az apámért,mindig is rajongtam érte,nem tudok rá haragudni,egyszerűen értem Őt nem mindenki születik apának,és ahhoz képest nagyon igyekszik,mindent megtesz értem amit lehet meg a két öcsémért is,még hozzá is költöztem.Eszembe sem jutott a fejéhez vágni,hogy mennyire hiányzott ha nem volt velem,és mennyit sírtam utána,annyira szeretem,hogy nem tudok rá haragudni,arról nem is beszélve,hogy nagyon hasonlítok rá nem csak külsőleg,belül is,én sem vagyok az a tipikus anya típus de igyekszem jó anya lenni a fiamnak.
Figyelj ha én nem haragszom apámra akkor neked sincs okod rá.
Nem gondolom, hogy így 17 év távlatából kompenzálni akarna apukád bármit is. Feléd javarészt nincs is mit, hiszen ha nem mondják el neked, hogy ez így volt, akkor te ezt sosem tudod meg. Mondhatni semmi károd nem származott belőle, mert annyira pici voltál, hogy ebből semmit nem érzékeltél.
Anyukád felé volt mit kompenzálni, de ha megbocsátott neki anyud, születtek testvéreid és ennyi idő elteltével is jól megvannak, jó apa az apukád, akkor nem lehet okod szemrehányást tenni.
Fiatal volt, megijedt, de szerencsére időben észbe kapott és ezek szerint jó apa lett. Miért kéne kiakadnod? Örülj neki, hogy ennyire szerencsés vagy!!!
Valaki egy ilyen "beijdés" után soha többé nem látta az apját/párját!!!
Ne a múltat turkáld, hanem nézz előre. Természetesen rossz érzés ez, viszont a 16 és fél évben már figyelt rád és szeret téged. Szegény apád berezelt, már attól a ténytől, hogy gyereke született. Viszont visszajött! Ráadásul fél év nem olyan nagy idő, van akiknek évek múlva esik le, hogy van egy gyereke, így nem maradt ki sok idő.
Tudj megbocsátani apudnak, szerintem már rég megbánta, ne hagyd, hogy ez megbélyegezze a későbbi kapcsolatotokat.
Nekem is csak később mondta el anyukám, hogy apumat nem is ismertem kb 1-1,5 éves koromig. Fiatalon jöttem nekik, apum inkább fősulira járt, bulizott folyamatosan. Aztán egyszer csak visszajött. Én persze nem emlékszem erre az egészre, apum biztos megbánta már. Egyébként nem rossz a kapcsolatom vele - igaz, elváltak a szüleim -, de sokkal jobban megértjük egymást, mint anyummal.
Persze, ha az én párom hagyna el gyerekkel, akkor más lenne a helyzet...De apukám nem haragszom ezért.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!