24-25 évesek! Ti mennyire vagytok függetlenek a szüleitektől?

Anyagilag teljesen.

Érzelmileg egyre kevésbé. Sajnos még gyerekként kezelnek, megsértődnek és érzelmileg zsarolnak ha nem úgy döntök ahogy szerintük helyes lenne. De javul a helyzet. Én is egyre határozottabb vagyok és ők is kezdik elfogadni, hogy önálló életem van.

Én 24 éves vagyok.2 éve dolgozom már.

Tavaly januárban költöztem össze a párommal.

Teljesen függetlenül élünk tőlük.

Mi már külön család vagyunk,azóta már van egy

2 hónapos lányunk is.Érzelmileg még mindig kötődöm,a

szülői házhoz,de ez szerintem normális,hisz szeretem

a szüleimet.Már teljesen felnőttként kezelnek,egyenrangú partnerként.Szerintem ennyi idősen illik már nem a szülőktől függni!!!

májusban leszek 26, de 20 éves korom óta külön élek a párommal, azóta teljesen független vagyok anyagilag.

Hát érzelmileg, úgy is, inkább a lelkiismeret az, ami pl. közel tart hozzájuk, de ez sem teljesen igaz. Hát mondjuk az utolsó mondatom elég ellentmondásos. Én nagyon jól viselem, hogy apukámat egy hónapban egyszer látom, anyukámat is látogatnám ritkábban, de ő beteg. Szeretem őket, nagyon is, csak néha nincs energiám :) de egyébként nincs gond szerencsére :)

24 vagyok.

20 éves korom óta különélek, hetente egyszer átmegyek ilyen "családi ebédre". Anyukámmal jóban maradtunk, vele napi szinten beszélek telefonon, apukámmal azelőtt sem volt szoros viszonyunk, a tesóm meg rapszodikus, éppen amilyen hangulatban találom.

anyagilag úgy-ahogy. néha besegít 1-2 nagyobb kiadásba anyum, de amúgy dolgozok és van fizetésem. a párommal együtt élünk, ő jól keres, tehát azért nem kell minden számla miatt a szülőkhöz rohangálni :)

érzelmileg nagyon szoros a viszonyunk, szinte mindent megbeszélünk. nem függünk egymástól, de szeretünk együtt lenni anyukámmal. heti 1x igyekszünk találkozni, ahogy a munkaidő és egyéb elfoglaltságok engedik. szinte naponta beszélünk telefonon, de ez egyáltalán nem teher, érdekel, h hogy van, történt-e vele valami izgi, vagy szeretné-e elsírni az aktuális bánatát :)

abszolút egyenrangú felek vagyunk, kikérjük egymás véleményét a nagy döntések előtt, hiszen egy családhoz tartozunk, úgy érzem ez a normális.