Normális az ilyen?

"Normális az ilyen?"- Válaszom: NEM!

Valami baja biztosan van, ezt tőle kéne megkérdezni, ok nélkül senki sem viselkedik így. Nekem is szoktak hangulatingadozásaim lenni, de így soha nem beszélnék senkivel, mint egy szardarabbal.

A családban nálunk is van ilyen, én ezt úgy oldottam meg, hogy ugyanazokat mondtam vissza neki, azóta nem beszélünk.

Meg kellene neki mondani, hogy ezt tovább nem kéne folytatnia, mert így mindenkit elmar magától...és okkal! Mert ez nem normális dolog., ha mindenkivel így beszél. Én a helyetekben egyszer úgy visszamondanám neki amiket mond, lehet,hogy csak lesne először és még jobban kiakadna, de az is lehet, hogy ezzel így észrevenné magát, mennyire ocsmányul viselkedik.

Nagyon rossz. Te ne legyél ilyen,ne beszélj csúnyán senkivel.

Most pedig meséld el ezt majd a családnak:

Tanmese a szülői példamutatásról.

Az öregember és a pokróc

Egyszer volt egy fösvény fiatalember, s annak egy fösvény felesége. Volt nekik egy öreg-öreg apjuk, aki olyan öreg volt, hogy reszketett a keze, amikor a levest ette. Amíg a kanalat a tányértól a szájához vitte, az mind kireszketett a kezéből. Az abroszt mind teleöntözte.

Mikor a tányérból ki akarta tölteni a kanálba a levest, a tányért is elejtette, s eltörött. Ezért úgy megharagudott a fiatalasszony az apósára, hogy nagyon. Rábírta a férjét, hogy az öreget csapják el a háztól. Eresszék világgá! A fiatalembernek rá kellett szánnia magát, mert az annyit duruzsolt, hogy végül is meghajolt az akarata előtt.

Elmentek a vásárba, és vettek két új pokrócot. Elhatározták, hogy a két pokrócot az öregnek a hátára teszik, s úgy indítják világgá. Akárhol elesteledik, az egyik pokrócot leteríti, és a másikkal takarózik, úgy aludjon.

Mikor hazaérkeztek, hát sem a férfi, sem a fiatalasszony nem tudta rávenni magát, hogy az öreget útnak eressze. Volt nekik egy olyan hatesztendős forma fiuk. Azt mondja neki az apa:

- Fiam, itt van ez a két pokróc. Ügyesen össze vannak fogva. Mi elmegyünk a mezőre dolgozni, s mikor te gondolod, hogy már kinn vagyunk a mezőn, akkor a pokrócot tedd nagyapádnak a hátára, fogd meg a kezét, s vezesd ki az utcára! Mondd meg neki, hogy fel is út, le is út, menjen világgá! Többet hozzánk ne jöjjön vissza!

Úgy is tett a gyerek. Mikor az apjáék elmentek hazulról, akkor gondolt egyet, és csak az egyik pokrócot vette elő. Azt rátette a nagyapjának a vállára, kivezette az utcára, s mondta neki:

- Nagyapám, maga menjen akár le, s akár fel, de többet ide haza ne jöjjön, mert magának itt helye nincs!

Az öreg sírt, s a pokróccal a hátán megindult egyfelé.

Este hazajött az ember és az asszony a mezőről. Látják, hogy a pokróc ott van. Néznek szerte, az öreg meg nincs ott. Elészólítják a fiút:

- Mi van a nagyapáddal?

- Hát úgy tettem, ahogy maguk mondták.

- Hogy?

- Rátettem a pokrócot a hátára, s megmutattam az utat neki, hogy menjen világgá, s többet vissza ne jöjjön, mert nincs rá szükség.

- Hát akkor ez a pokróc, ami itt van? Miért nem tetted ezt is rá?

Akkor a fiú így válaszolt:

- Tudja, miért nem tettem, édesapám? Eszembe jutott, hogy mikor maguk is úgy megöregszenek, mint ahogy ő, utat kell adjak maguknak, akkor nékem ne kelljen pokrócot venni! Evvel a pokróccal majd maga is elmehet.