A szüleim arra tanítottak hogy ne hazudjak. Ha az igazságot mondom, akkor azt mondják, hogy inkább hazudtam volna. Most mit akarnak tőlem?

Én maradnék őszinte...

Vannak esetek, amikor a hazugság a jobb, extrém ritkán és többnyire az sem családtagok, barátok között.

A felsorolt esetekben teljesen okénak tartom az igazmondást, bár tényleg nem olyan világban élünk, ahol ez a megszokott. Néha lehetsz diplomatikusabb (én nem tudok hazudni, de megtanultam megfelelően hallgatni :D), de pl. az édesanyádnak nem tudom, miért volt azzal baja, hogy megtudta, miért nem hoztál csokit... Én nem szeretném, hogy a gyerekem füllentsen nekem. A pl. nemszeretem, de családi összejöveteleken elviselendő nagynéni felé lehet hanyagolni az őszinteséget, ha az csak veszekedést szít, de szülő és gyermek közt azért nem ezt tartom jónak.

:)

A buszos sztoriban én sem látom be miért kellett volna hazudnod ANYUKÁDNAK. Viszont a nagybácsisban én megtettem volna, ilyenkor illő füllenteni, ha nem olyan szoros a kapcsolat.

Kegyes hazugságok szerintem valamikor kellenek. Pl. Tesóm arca rettenetesen nézett allergia miatt. Kérdezte, hogy nagyon gáz? Azt mondtam nem, nem most a legszebb, de azért vállalható. Ha azt mondtam volna én ilyen fejjel nem bámultatom magam az egész várossal nem ment volna suliba.

Az emberek nem szeretik az őszinteséget, legalábbis nem mindig. Erre vannak az ún. "kegyes hazugságok", amikor a nem volt kedvem helyett jön az ezerféle kifogás (nagyjából így is mindenki képben van, de legalább jobban hangzik). Ez a társadalmi szokás, ezért várják el tőled a szüleid is.

Ha ezt betartod, sok kellemetlenséget spórolsz meg magadnak. Nekem sem tetszik, de kénytelenek vagyunk alkalmazkodni egymáshoz.

"Tényleg inkább hazudjak?"

Fontos dolgokban ne hazudj, ha nem muszáj! Erre tipikusan rossz példák a politikusok, úgyhogy tudod, miről van szó. Szintén ne találj ki és terjessz hazugságokat!

Ilyenkor sem kell hazudni, csak kerülőválaszt adni.

Teljesen őszintének lenni nem jó, mert az emberek nem szeretik az ilyet.

Velük mindig tapintatosnak kell lenni.

Hidd el, a szüleid is csak úgy gondolták hogy légy őszinte, hogy ha betörted az ablakot ne a testvéredre mutogass hogy ő volt...

Az ilyesmi alap, úgy hívják hogy ferdítés, arra találták ki hogy ne bántsd meg a másikat :)

A buszos sztori érthető. Anyukád sem várhatja, hogy fél órát ácsorogj egy tábla csokiért, szerintem elfogadható volt az indok. Szerintem sokszor az is megállja a helyét, hogy nincs kedved valamihez.

A nagybátyád esetében tényleg lehetett volna ferdíteni. Ha azt mondod, hogy tanulnod kell, akkor ők nem érzik magukat rosszul/megbántva. Azt a határt kell megtalálnod, hogy ne hazudj olyan dolgokban, ami jelentőséggel bír. Pl. ne tagadd le a rossz jegyeket, mondd el, hogy hova mész este, ne vágj át csak úgy random embereket valamilyen pillanatnyi érdekért. A nagybátyád esete azért nem ilyen, mert úgysem fogsz elmenni. Ha ők kedvesek, meghívnak, látni akarnak, akkor nem illik közölni velük, hogy nem szeretsz velük lenni.

Ó igen, ez az első dolog, amit felismernek a gyerekek; hogy bármit is mondanak a szülők, ők is szoktak "hazudni".

Csokis ügyet egyáltalán nem értem, talán a válaszod hangsúlyával volt problémája.

Ismered a mondást? Két féle ember létezik, az egyik mindig igazat mond, a másiknak meg vannak barátai.

A normális szociális kapcsolatokhoz szükségesek a kegyes hazugságok, ahogy a magunk felé irányulók is. A savanyú szőlős mese is jól példázza ezt, a rókának sokkal könnyebb, ha elhiteti magával, hogy nem is lett volna jó a szőlő.

Sokakat megbánthatsz, ha szemtől szembe kimondod, amit gondolsz. Egy barátnőm kesergett nekem egyszer, amit elmondott, az alapján a másik félnek adtam igazat, de mivel a barátnőm volt, ezért hogy megnyugtassam, arról beszéltem, hogy igen, a másik milyen bunkó volt.

Ha pedig a főnöknek szólsz vissza, amikor megkérdezi, hogy zavarna-e pár perces túlóra, nagy eséllyel röpülsz majd.

A lényeg a lényeg, másoknak ártva nem szabad hazudni, viszont az igazat sem illik mindig szemtől szembe megmondani.