Hogyan lehet feldolgozni, hogy nekem soha nem lehet saját gyerekem? Férfiak! Ti tudnátok így egy nőt szeretni?

Hmm elég jól összefoglaltad kérdező a problémákat. Őszintn sajnálom, hogy így alakult.

Egy lehetőség még van, béranya. Sok pénz. Így a férjed genetikáit tovább lehet örökíteni, ha akarjátok.

Én férfi vagyok, ezért írtam ebből a szemszögből. Természetesen egy férfinak is nagy teher, ha a golyóit elkaszálják és akkor ugye nehézkes (vagy lehetetlen) örökítenie magát.

Na ez az, ami lélekpróbáló!

20-s kommentessel osztom a véleményem. Ha nem lehetne gyerekem én is örökbe fogadnék.

Elárulom miért.

A lányomat 21 évesen szültem a semmire. Egyedül neveltem fel végül, de akkor amikor született gondolkodtam az örökbeadáson. Ha arra gondolok, hogy akkor nekem, mint örökbeadónak mik jártak a fejemben. Hát ugyanezek a kételyek az örökbefogadók kilétével kapcsolatban. Egy kitünő tanuló gyereket sikerült nevelnem, szerintem remek génállománnyal, csak éppen a helyzetem volt kb. 3 évig lehetetlen egy pici gyerekkel a hátam mögött, amit igyekszem elfelejteni. De kimásztam belőle. Mások is lehetnek ilyen helyzetben amiben én voltam. Egy hajszál választott el attól, hogy ne döntsek másképp. Nagyon el voltam keseredve.

Azt akarom mondani ezzel az egésszel, hogy lehetnek remek génállományú gyerekek is "örökbefogadói sorban", mert a szülei lehetetlen helyzetben vannak, és muszáj így dönteniük.

Első körben a psichologust ajánlom hogy feldolgozd ami veled történt.Ha nem vagy rendben nem fogod megkapni az engedélyt sem hogy örökbefogadhass egy babát.Egyik ismerősömet kb 4szer utasitották el,mondván lelkileg nincs rendben,egyszerüen nem dolgozta fel hogy nem lesz saját gyereke.

A férjed hadd döntse el ő mit akar,ne gondolkozz az ő fejével.Tudom én is átmentem ezen amin te,én is igy éreztem,féltem hogy nem lesz boldog,hogy egyszercsak rájön neki mégiscsak saját gyerek kell.

Nekem nem volt ilyen komoly problémám de nem sok jóval kecsegtetett az orvos a sok vetélésem után és már ötlet sem volt mit kellene kezdeni velem.Örökbefogadás nagyon nehezen ment volna de nem azért mert nem akartuk,más miatt.Végülis a mi történetünk happy end ami tudom nálad nem lehetséges,igy csak kitartást kivánok és sok sok erőt.

Kedves kérdező, szerintem még ne a "procedúra" elindításán törjétek a fejeteket. A kérdésedből, és a megjegyzéseidből egyértelmű, hogy te még nem állsz készen arra, hogy érzelmileg teljesen felszabadultan vállalkozz erre a feladatra. Hogy a pároddal mi a helyzet ilyen szempontból, az nem derül ki, de tulajdonképpen mindegy. Olyan szempontból legalábbis, hogy amíg mindketten nem lesztek eléggé eltökéltek, és lelkileg nyugodtak afelől, hogy ez a legjobb megoldás, addig nem is lesztek alkalmasak egy kisgyerek fogadására.

Próbáljatok meg olyan közösséget, szakembert keresni, aki ismeri ennek a lehetőségnek minden szempontját. Ismerjetek meg olyan embereket, akik hasonló cipőben járnak mint ti. Ilyesmire gondolok:

[link]

Mi itt, bármilyen jó szándékkal próbálunk segíteni, laikusok, és kívülállók vagyunk. Gyanítom, hogy a válaszadók között (magamat is beleértve) kb 0% a biztos gyermektelenség problémájával kűzdő, vagy akár az örökbefogadó szülő is.

22-es, itt nem tökéletes katonákról van szó. Hanem teljesen normális elvárás, hogy a gyerek hasonlítson rám valamennyire, iletve az anyjára is valamennyire vagy rám nagyon, vagy rá nagyon. Érted?

Nem arról van szó, hogy kitűnő tanuló vagy sem (ami 50% genetika és 50% neveltetés kérdése).

Meg fogsz lepődni,hogy az idegenek közül,hányan mondanák,hogy hasonlít Rád,vagy a férjedre.

Én örökbefogadnék,ugyan azzal a mozdulattal elköltöznék,és soha nem mondanám meg,hogy örökbefogadtam.

Különben nem az a fontos,hogy ki szülte,hanem az,hogy ki nevelet embert belőle.

És ezt nagyon sok örökbefogadott gyerek is elmondta sokszor,hogy az édesanyja,aki felnevelte,és szerette.

Abban hogy miként lehet ezt feldolgozni nem tudok segíteni.

De az apa kérdésben talán. Van egy nagyon jó barátom, az első feleségének nem lehetett gyereke, örökbefogadtak. Aztán a felesége sajnos meghalt. A második feleségétől született egy közös gyerek. Mikor megszületett megkérdeztem tőle, hogy más e. Azt felelte hogy erre később válaszolna. El is felejtettem az egészet, pár hónap múlva ő hozta fel a témát, azt mondta ugyanazt érzi mint a két gyerek iránt. (mondjuk én belőle mást nem is néztem volna ki, de tény hogy vannak másfajta emberek is)

Tudod ha a gyerek elkezdi keresni az igazi szüleit az még önmagában nem jelent semmit akkor sem ha tényleg ijesztő.

Ti neveltétek, tőletek kapott szeretet, gondoskodást, biztonságot, élményeket, szép emlékeket.

Ezt nem írhatja felül egy vadidegen, aki eldobta a gyerekét.

Az ember alapból kíváncsi mert tudni akarja honnan ered, kik az ősei, miért mondtak le róla, válaszokat akar a miértekre és nem elhagyni titeket...mindig tudni fogják hova kell visszamenni, hogy kik a hiteles szülők.

Egyébként csak azt írtad, hogy a méhedet távolították el. Most akkor csak a méhed lett eltávolítva vagy vele együtt a petefészkek is? Ez nem derült ki eddig pedig nem mindegy.

Ahogy itt valaki írta ha van petefészked akkor mesterséges megtermékenyítés és béranya segítségével még lehet.

Nem tudom ez nálunk, hogy megy de biztos meg lehet játszani de az is biztos, hogy rengeteg a macera és a procedúra vele de én nekiszaladnék a dolognak.

Persze ha nincs petefészked sem akkor más a helyzet.

Sajnálom. Ahogy fentebb írták előbb magadat kell elfogadnod és szeretned és minden mást csak utána tervezni.