Anyukák, apukák! Hogy mondhatnám el a kislányomnak, hogy apa "nincs"?
2 hónapja váltunk el a férjemmel. Nem voltak veszekedések, ordítozások, egyszerűen megromlott a házasságunk. Többek között ezért sem értem, hogy miért viselkedik így az exem.
Kb másfél hónapja semmit nem tudunk róla. Kerestem, nem lehetett elérni, de még csak visszajelzést sem adott magáról. A 4 éves kislányunk folyamatosan kérdezgeti, apa hol van? Mit mondhatnék, mikor fogalmam sincs? Akkorát csalódtam benne, hogy nem érdekel, ha anyagilag nem akar támogatni, a gyerekemért a végsőkig megteszek majd úgy is mindent, még ha nagyon nehéz is lesz. De mit jelentsen ez, hogy jóformán válásunk óta 100%-ig hanyagolja a gyerekünket? Teljesen kiborít, ahogy látom, hogy a lányom szenved, nem érti mi zajlik körülötte, hogy hirtelen miért nincs apja?? Közös ismerősöktől azt hallottam, éli világát, bulizik, utazgat össze vissza. Nem különösebben bánt, azt csinál már, amit akar. De ez, hogy elérhetetlenné tette magát a gyereke számára iszonyatosan felbosszant. Mit tennétek? Elsősorban szülők véleményére lennék kíváncsi.
szerintem biztos nagyon megvan bántva a férjed és fáj neki ez az egész. ha nem érdekelné, akkor tartaná a kapcsolatot.
a külföldi munka sztorival annyi a gond, hogy valamit arra is ki kell találnod, hogy miért nem jön soha haza és miért nem telefonál soha, még a névnapján sem. szerintem semmi olyan sztori nem létezik, ami ilyen teljes elszakadás. azt nem lehet, hogy azt mondod, hogy elment és nem jön vissza és ha nagyobb lesz, majd megérti miért. vagy akkor magának gyártana valami történetet, ahol esetleg ő a hibás?
Kár volt elválni, amíg ilyen kicsi a gyerek. Úgy 9-10 évesen lett volna célszerű. Akkor is kérdezgetné, hogy apa miért nem jön puszit adni, ha épp elérhető lenne, látogatná. Szóval ebből a szempontból ugyanúgy szenvedne, nem értené mi zajlik körülötte.
Kár, hogy nem beszéltétek meg előre, hogy válás esetén tartaná-e a kapcsolatot a gyerekével. Ha kiderült volna, hogy így már nem tetszik neki a dolog, akkor átgondolhattad volna a válást.
15 os, hogy te mekkora vagy? Ha megbeszelte volna a ferjevel, mielott valtak, hogy nem tartja utana a kapcsolatot az apa a lanyaval, akkor inkabb ne valt volna el?! Komolyan mondom, neha olyanok osztjak itt az eszt....
Mond egyszeruen a kislanynak azt, hogy elment apa, nem tudod mikor fog visszajonni, de biztosan hamarosan visszajon, mert apa szeret, nem felejt el teged. Szerintem azt, hogy szereti, mindenkepp epitsd bele, hogy ne sajat magat okolja. Ez a kerdezoskodes elobb utobb el fog kopni. Beletelik meg egy par honapba es egyre kevesebbszer fogja kerni az apjat, majd vegul elfelejti.
A parod viselkedeset nem minositenem...ilyenkor bujik ki a szog a zsakbol sajnos
Az angyalosra visszaterve:
az angyalokkal van apu, es nem engedik vissza....en a kislany helyeben megutalnam az angyalokat, ha ilyet hallanek roluk...mifele angyalok azok, akik ilyen gonoszsagot tesznek.
Nem kell tulkomplikalni a dolgokat. A gyereknek mindig a szintjen kell elmagyarazni a dolgokat es nem kell tulmagyarazni, csak a kerdesre valaszolni,mert meg a tul sok magyarazassal belekavarodna szegeny.
Miért, te akkor is váltál volna, ha a férjed nemet mond a kapcsolattartásra? Mert én bizony nem.
De mindenkinek a saját dolga, hogy cseszi szét a gyerek lelkét.
Nagyon sokan a gyerek miatt maradnak együtt. És amíg kicsi a gyerek, nem is teszik rosszul!
Úgy teszel, mintha nem hallottál volna még erről.
"Nagyon sokan a gyerek miatt maradnak együtt. És amíg kicsi a gyerek, nem is teszik rosszul!"
Kedves 56%-os, ők ezen már túl vannak. Olyan tanácsot adj, ami a jelen problémára koncentrál, és nem olyat, hogy mit kellett volna csinálni két hónappal ezelőtt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!