Van-e gyereketek? Hany? Vagy szeretnetek-e?

Anyu egyik nagynénjének sose lehetett gyereke, olyan vele született szívbetegsége volt, ami bár nem látszott rajta kívülről, de egész életében kezelték az orvosok, és emellett nem szülhetett, és örökbefogadott gyerekre sem jutott volna ideje még a munka és kezelések mellett. Ismertem és nagyon szerettem, anyut ő nagyon kedvelte, végülis velünk bánt úgy, mint ha a gyereke-unokái lennénk, csodálatos anya lehetett volna, de a betegsége minden idejét és esélyét elvette ettől, a férje elfogadta így.

Valakik képtelenek elfogadni mások véleményét vagy tapasztalatát, akármelyik oldalon is állnak, nem érdekel. Én tudom, hogy akárkitől nem vállalok gyereket, az anyaság nem ér annyit, hogy az apjukra ne úgy nézzek, hogy életem szerelme, mert ha az apa nem tesz boldoggá, a gyerekekben is idővel a kudarcomat látom, és ez nem jó, anyuval sajnos ez történt, beleszaladt egy házasságba, menekült a szülei kegyetlenségéből, és nem a megfelelő párt találta meg (sajnos apám se valami minta ember, a nő számára cseléd, csak ez nem derült ki időben), ideges velünk, én már megtanultam kezelni, de leutánozni nem fogom. Vagy az igazi, vagy senki.

Kisfiunk másfél éves, a kistestvért ugy 2 év mulva tervezzuk (1-et, bár én szívem szerint még 2 is, meglátjuk).

hogy miben változott az életunk? én a folyamatos kialvatlanságom miatt (még mindig rosszul alszik) idegesebb vagyok néha, az intim egyuttlétek ritkultak (tul álmos, fáradt vagyok, vagy épp felsir a baba)...és egyedul vagyok, eleven a baba, tombolnak a hormonok....ezekbol jon némi feszultség, foleg az elején, amirol nem is gondoltuk, hogy bennunk van:( de felismerheto, kezelheto, és idovel amugy is konnyebb:)))

ez a rosszabbik része. egyébként meg oriási boldogság, orom, csak nézni ahogy alszik, ahogy játszik ,ahogy odajon és spontán átolel, hogy ez az emberke azért van itt, mert nagyon akartuk ot:)

megtanultam jobban szervezni az idomet és a napokat, hogy minden beleférjen. ha valahova megyunk, ugy tervezni, h a kicsi tudjon aludni a szokott idoben (kulonben nem birja). életemben eloszor autokkal játszom:))

kívánom mindenkinek, aki szeretné ezt az érzést, hogy sikeruljon:))))

szoval aki szeretné, annak kívánom, hogy átélhesse. DE: nem mindenkinek valo, és nincs is ezzel semmi baj szerintem. aki nem érzi, erolteni nem kell.egyébként is változhat...

én féltem annak idején, sosem babáztam senki gyerekével, sosem álmodoztam arrol, hogy nekem lesz majd 2, 3, de még egy sem. mígnem a kapcsolatunk a férjemmel elérkezett arra a szintre, hogy akartuk. miután megszuletett, minden nehézség ellenére tudtam, hgoy akarok még egyet, és talán egy harmadikat is majd, ha ugy adodik...ennyit változik az ember:) de ezt érezni kell, nem egy kotelezo dolog a gyerekvállalás, hanem választhato boldogság és felelosség.

Egy lanyom van aki 12 eves, 20 evesen szultem, de nem bantam meg egyalalan! Sok mindenben valtozott az eletem, rossz is volt, de foleg jobol volt a legtobb. Amugy egyedul neveltem 1 eves koratol, mert az apuci elhagyott.

Most van egy masik parom 4 eve, es szeretnek egy testverket neki, de meg nem erzem ugy, hogy eleg felnott lennek :D Meg 1-2 ev kell, hogy a fejem lagya benojjon :))

32/N

A ferjemmmel egy gyerekben egyeztunk meg, es ha boldogok lennenk az elsovel, akkor talan bevallalnank a masodikat...De ez csak a multe...

En mar naprol napra nem vagyom gyerekre.

Mar 30 eves vagyok es szeptemberben kezdek a vendeglatoi foiskolan. A ferjem pedig munkanelkuli, az egyetemnek, amit vegzett, nem veszi hasznat, nem kap munkat, vagy ha kap, az csak alkalmi. Plusz van egy hatalmas adossaga. En amiota tudom magam dolgoztam es mindig dolgozni fogok, meg az iskola mellett is, adossagom nincsen. Nem szeretnek gyereket, mert a ferjem nem arravalo, hogy egy csaladrol gondoskodjon! Nekem non stop dolgoznom kell, ha nem akarok az utcara kerulni!