Változhat anyós menny kapcsolata?
Sajnos vannak ilyen nehéz természetű emberek. Az ilyeneket képtelenség jobb belátásra bírni, őket vagy így kell elfogadni, vagy meg kell szakítani velük a kapcsolatot. Nagyon nehéz szót érteni egy magát felsőbbrendűnek érző személlyel. Ehhez kell az igazi önzetlenség.. ami már-már behódolással is együtt jár.
Munkám során nekem volt egyszer egy ilyen kliensem. 80 feletti néni, a menye is 60-an feletti volt már, de az a türelem, az a feltételek nélküli gondoskodás ami belőle áradt annak ellenére, hogy a néni a családtagjai életét az örökös rigolyáival megnehezítette azóta is példaértékű számomra. Ezt a példaértékű gondoskodást, szeretet, feltételek nélküli elfogadást az én generációm /41 éves vagyok/, de az utánam jövő generáció sem fogja megérteni , mert ebbe bizony bele kell születni és a mai világ már nem erről szól. Ezért is van ilyen sok konfliktus anyós-meny vagy szülő és gyermek között.
Ha ő ilyen nehéz eset volt régebben is, akkor bizony kevés az esélye hogy változni fog. Amúgy lehet hogy legbelül, ha nem is fogja kimutatni feléd pozitív véleménnyel lesz rólad..csak erről nem fogsz tudni. Az ilyen embertől felesleges elvárni a dicséretet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!