A megélhetés és a jó munka fontosabb, vagy a szerelem?
26 éves vagyok, és fogalmam sincs, merre lépjek. Egy éves párkapcsolatban élek. Én a főiskola bejezése után nagyon messze kerültem a lakóhelyemtől, hogy szakma beli munkát kapjak. Tisztában voltam vele, hogy az albérlet fizetése miatt ez anyagilag nem éri meg, de úgy voltam vele, bevállalom egy évre, mert valahol muszáj szakmai tapasztalatot szerezni.
Közben megismertem, és megszerettem itt egy szintén 26 éves fiút. Neki ez a szülővárosa, itt dolgozik, és a szüleivel él. Én tulajdonképp miatta maradtam itt egy éven túl is, most már 1,5 éve, hogy itt dolgozom.
Tisztában vagyok azzal, hogy ez hosszú távon nem tartható állapot, anyagilag. A mindennapi megélhetés nem okoz problémát, viszont félretenni így a keresetemből érdemben nem tudok, és ez nem is olyan munkahely, ahol belátható időn belül emelkedne a fizetésem. Más munkahelyet keresni úgy érzem, idegen városban nincs értelme, mert ha továbbra is magam tartom fent a keresetemből és albérletet fizetek, szintúgy nem tudok érdemben félre tenni.
Ha haza költöznék, és anyukámmal laknék, neki nem kellene beleadnom a költségekbe, akkor szinte teljes egészében félre tudnám tenni a keresetem. Szeptembertől úgy néz ki, lesz is szakmabeli állás otthon, amit megpályázhatnék, olyan területen, amiben szívesen is dolgoznék.
A kérdés, hogy mi lesz így a kapcsolatommal? Az otthonom nagyon messze van, a távkapcsolat pedig szerintem nem kapcsolat.
Ha a párom kapna munkát az én környékemen, nálunk lakhatna, helyünk van otthon bőven, és anyukámat nem zavarná.
De elvárhatom-e tőle, hogy egy lány kedvéért feladja az eddigi életét? Barátai itt nincsenek, de itt van a családja, a munkája (bár a jelenlegi az enyémhez hasonlóan neki sem fizet sokat), és egy kis hobbi gazdaságuk földdel, ahol nagyon szeret tenni-venni.
Én náluk nem lakhatok, a szülei nem engednék, meg én sem lennék képes anyukájával harmonikusan egy háztartásban élni, tehát nem is szeretnék. Neki saját lakásra még nincs pénze, és belátható időn belül (3-4 év) még nem is lesz. Ha együtt költöznénk albérletbe, azt se érzem megoldásnak, mert akkor egyikünk sem tud pénzt félre tenni.
Mit lehet ilyenkor csinálni? Szeretem őt nagyon, nagy problémáktól mentes, kiegyensúlyozott kapcsolatunk van. De tudom, hogy hosszú távon nem bírok így létezni, hogy tulajdonképp a semmiért dolgozom, mert így félre tett pénzem nem lesz, családot viszont egyszer én is szeretnék.
Nem lakhatsz a szüleinél átmenetileg?Nagyon szerethetnek:(Nekem ennyi elég is lenne ahhoz hogy igenis magamra ,anyagi helyzetemre.gondoljak
Azt irod a fiu maradt maradtal azon a helyen dolgozni.Na akkor kerdezd meg,menne e veled,utánad?Képes e ö is ilyen áldozatot hozni érted?Vagy most te komolyan amiatt mondassz le a.jobb megélhetésröl,hogy vele lehess?A szerelem.egyszer elmulik,esetleg a tisztelet ,szeretet marad.De általaban.az is eltünik,pont azokon a helyeken ahol penzproblemak vannak.Igenis allj talpra menj oda ahol jobb a lehetöseged.Ha akar veled tart,ha nem akkor miröl is beszélünk?Persze ha nincs munkalehetoseg anyukad lakhelye közelébe számára,megértem öt is,de nem mentseg arra hogy te ne menj jobb munka utan.
Mi itt ismertük meg egymást, ebben a városban. Tehát nem miatta költöztem ide, inkább úgy fogalmaznék, hogy eddig miatta voltam itt.
A családja befogadott, kedvelnek. Viszont anyukájának az a nézete, hogy családtagon kívül nem launk együtt senkivel, mert abból rengeteg konfliktus van. És ahogyan megismertem, én sem bírnám ki 2 hétig sem vele egy fedél alatt, annyi berögzött szokása van abban, hogy mit hogyan kell csinálni a háztartásban.
Hogy számokban is jobban érhető legyen: itt 110.000 forint a fizetésem, de átlagban 75-80.000 forint elmegy egy hónapban pusztán a megélhetésre úgy, hogy semmi felesleges dologra nem költöttem belőle. Otthon legalább 90.000 Ft-ot havonta megtarthatnék a keresetemből.
Ahhoz, hogy megérje nekem nem a szülő városomban dolgozni albérlet fizetés+egyebek mellett, ahhoz kellen egy havi minimum 160.000 Ft-ot fizető munkahely. Amire nem a fővárosban, pályakzedőként, humán végzettséggel, reális esélyem nincsen.
Köszönök minden választ. Valahogy én is úgy látom most, ahogyan a ma 11:04-es válaszoló írta.
Azon sem rökönyödnék meg, ha nem akarna velem jönni, 26 évese, egy év után. Ha 26 éves srác lennék, talán én sem akarnék mást, csak egyszerűen jól érezni magam a barátnőmmel.
Én szeretem őt, de tudom, hogy hosszú távon ez a helyzet nem vezet az égvilágon sehová.
Egyébként otthon meg fogom örökölni a nagyszülői házat, ami egy teljesen jó állapotban levő, nagy családi ház, tehát a lakhatás hosszú távon nem kilátástalan, viszont azt kívánom, hogy inkább még semmit ne örököljek az elkövetkező 10 évben.
A másik gondom az anyagiak mellett az, hogy úgy érzem, nagyon kevés "privát tér" jut a kapcsolatunknak. Ha én vagyok náluk, neki külön szobája van, de anyukája egy állandóan társaságot igénylő, "tapadós" személyiség, folyton a sarkunkban van, alig tudunk ketten lenni. Ha elvonulunk a szobájába, oda is utánunk szólogat ezért-azért naponta többször is.
Nekem külön szobám van az albérletben, viszont a lakótársaim elég hangosak, ott sem tudunk igazán nyugodtan lenni.
Otthon van 3 külön szoba, csak anyukám lakik a házban, és ő nem az a "tapadós" típus, beszélget pár mondatot, aztán magunkra hagy minket, ő nem az a másikra telepedős fajta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!