Megijedtem, hogy talán nem is tudnám leélni vele az életem, csak vesztegetem az időm. Csak mélypont?

Egy ideje egyre többet foglalkoztat, hogy a párom talán nem az, akit mellém rendelt a sors. A kapcsolatunk amúgy rendben van, nem vitatkozunk, meg tudjuk beszélni a dolgainkat, szóval klasszikus érzelmi síkon nincs semmi gond.

Toporgunk egy ideje egy helyben, egyéb okok miatt nem tudunk a közös élet felé haladni, és kicsit talán sarokba szorítottnak érzem ezt a dolgot, de ez is olyan, amin idővel át lehet lépni.

Azonban eltelt két év, és időnként úgy érzem, ez a férfi nem nekem való. Ez igazából mostanában fordult meg a fejemben, apró jelek, amik eddig nem tűntek fel, lettek érdekesek.

Egyre ritkábban vagyunk együtt például. Javarészt miattam. Egyszerűen már nem hoz lázba ez az egész, időnként talán alpárinak is gondolom, ha azt mondja szét tudna szedni, nem pedig izgatónak.

Nem járunk sehová. Nem operettszínházra vágyom, vagy wellness hétvégére, de egyáltalán sehová sem. Vagy nálunk vagyunk, vagy náluk. Állandóan a munkára fogja, hogy későn jön-megy szinte csak este találkozunk, reggel elmegyünk dolgozni, és kész. Ezzel le is tudja, hogy miért nem csinálunk semmit. Se egy séta, se egy mozi, se egy kirándulás. A randizós időszak óta semmi.

Olyan monoton az egész, és semmi új nem történik. Velem van a baj, hogy inkább korlátok közt érzem magam, mint boldognak? Mit tehetnék? Megpróbáltam felrázni, de már lassan magamban sem tudom tartani a lelket...