Mit csinálnátok 25 éves fiatokkal ebben a helyzetben?

Aki azt irta hogy ülj le vele beszélgetni...Szted a kérdező ezt még nem próbálta??

Meg nehogy már egy 25 éves férfi mellé le kelljen ülni mint egy 10 éves mellé tanulni.

Aki meg a 20 éves lány az meg büszke lehet magára, és csak hogy tudd soha nem leszel önálló.

nekem tényleg az a furcsa, h nem sül le a képéről a bőr, h a szülein élősködik ennyi idős pasi létére. az teljesen mind1, van-e pénz eltartani vagy sem. ez férfiatlan viselkedés.

az én baráti, ismerősi körömben cikinek számít, ha valaki így él, és nem dolgozik.

ha sokáig marad ebben a helyzetben, akkor egyre mélyebbre süllyed, és egyre kisebb kedvvel megy be majd állásinterjúra.

a mostani munkaadók nagyon háklisak arra, ha valakinek sok év üresjárat van az önéletrajzában. ezt esetleg mondd el neki. minél többet tesped otthon, annál kisebb eséllyel hívják majd be interjúra. főleg, h most elég telített a munkaerőpiac, az emberek vért izzadnak, h legyen állásuk.

ultimátum: minden nap 5 CV elküldése különböző helyre, minden hívásra bemegy és próbára teszi magát. onnantól még úgyis legalább 2 hónap, mire munkába állhat, plusz 1, mire fizut kap.

tűzzön ki magának célokat, h mit fog megvenni a keresetéből. adjon le nektek is egy jelképes összeget, ezzel is meghálálva, h mindeddig szó nélkül néztétek a semmittevését.

Őszinte és igaz történetet mesélek el, elrettentésül, hogy hova fajulhat a dolog.

Nagybátyám 45 éves. Ő egész életében annyit csinált, hogy nézte a TV-t. Semmi mást. A nagyszüleim nyugdíjukból tartották el (sajnos nagyapám már nem él, jelenleg nagymama özvegyi nyugdíjából élnek). A szüleim azt mesélték nekem, hogy életében egyetlen egyszer volt barátnője. Munkát nem keresett, a nagyszüleimnek szinte semmiben sem segített sohasem. Továbbá, szerintem sohasem volt hosszú távon munkája. Az utóbbi két évben, ha dolgoztunk valamit a kertben, átjött segíteni, de a nagy ellustulástól hamar kifáradt (hasonlóan a házuk nagytakarításánál). Az önkormányzat jóhiszeműen közmunkát adott neki, ahonnan 2 nap alatt kirúgták, mert részegen jelent meg (akárhol dolgozott, mindig ittas állapot miatt rúgták ki). Bádogosi végzettsége van (ha jól tudom, sohasem dolgozott a szakmájában), valamint letette a fegyvervizsgát és biztonsági őrként dolgozott néhány helyen, amíg ki nem rúgták. Anya is próbált rajta segíteni, mikor volt valami olyan munka, ahová megfelelt volna, de mindig elutasította, soha nem ment el egyik helyre sem. Én is próbáltam rajta segíteni (ami hiba volt, nagyon nagy hiba). Volt egy gépem, amit nem használtam. Kölcsönadtam neki egy mobilnet modemmel együtt (Telenor 3 hónapig ingyen nettel), hogy keressen rajta munkát. Pár nap múlva megnézem az előzményeket: rengeteg pornó oldal címe volt benne. Kérdeztem tőle, hogy miért nem keresett állást, amire az volt a válasz, hogy nem talált egyet sem (az előzményekben egy álláskereső webhely címe sem volt). Én itt megelégeltem, és visszavettem mindent, ami az én tulajdonomban volt, a segítségemet csak kihasználta, ahogyan minden mást. Amíg nagyapa élt, minden rendben volt, de halálát követően a helyzet csak romlani kezdett. Nagymamám állapota is rohamosan romlik. A nagybátyám azt mondta, hogy gondozni fogja. A szüleim, látván a helyzetet, be szerették volna költöztetni nagymamát egy otthonba, mert ott legalább mindig melegben lehet, meleg ételt kap, jó társaságban lett volna, de nem engedte, elutasította a segítségünket. Akárhányszor csak átmentem hozzájuk, 12 fokos hidegben voltak, nagymamám betakarózva feküdt az ágyon, begyújtva nem volt, holott volt egy kis fa, amivel lehetett még tüzelni. Apa, azért, hogy ne fázzanak, egy nagy kupac szenet vitt nekik, hogy tüzeljenek vele. A kb. 11 mázsa szén fele 3 nap múlva rejtélyesen eltűnt (később kitérek rá). Mellesleg még arra sem volt képes, hogy ellapátolja az esőről/hóról, hogy száraz legyen. Kérdeztem tőle, hogy miért nem lapátolja már el. Egy kis párbeszéd elhangzott köztünk:

- Miért nem lapátolod már be azt a szenet, hogy ne a vízben álljon?

- Mert nekem nagyon sok dolgom van.

- Mégis, mi?

- Az, hogy verem a f@szomat egész nap... (agresszív hanglejtéssel)

Mikor alaposan körülnéztem a házban és háztájon, rengeteg dolog hiányzott, tiszta üresség az egész (amíg nagyapa élt, mindig minden fontos és szükséges dolog megvolt, és teljesen más volt az udvar hangulata). Bár nem vallotta be sohasem, véleményünk szerint eladta őket (ahogyan az előbb említett szén felét is), adósságát törlesztvén. Gondolom, az is csak az italra ment el. Persze nem volt képe elénk állni, hogy elmondja, mi lett vele, hazudozott mindenfélét, pl. "ellopták". Az étel, amit ez az ember nagymamának főzött... a kinézete alapján a számba nem venném, mert elhánynám magam tőle. Ekkor 9000FT/hó áron beírattuk menzás ebédre, amit ők fizetnek. Minden nap elmegy érte, és bár a pénzhez képest, amit kapnak, ez hatalmas kiadás, de legalább nem azt a kotyvalék semmi ételt kell enniük. Bár ő azt mondja, hogy gondozza nagymamát, véleményem szerint egyáltalán nem foglalkozik vele, nem is érdekli. Ami a legrosszabb, hogy nagymama ráadásul védi is ezt az embert. Volt, hogy engem kért meg nagymama, hogy nyírjam le a füvet, amire én azt válaszoltam, hogy jöjjön el a fűnyíróért az a tehén és nyírja le ő maga, semmi más dolga nincs a f@szverésen kívül. A szüleim már teljesen kiakadtak mindkettőjükre, nem is tervezik tovább segíteni őket. Egyszerűen elegük van már ebből, ahogyan nekem is.

Én 19 évesen lelkem mélyén titkon attól rettegek, hogy ilyen emberré válok, mint ő. Tény, én sok időt töltök a számítógép előtt. Továbbá az is tény, hogy nem túl sok munkatapasztalatom van, ráadásul az utóbbi időben nem is törtem magam rajta, hogy legyen. Tavaly voltam dolgozni családi vállalkozás keretében, piacokon, rendezvényeken árusítottam. Azonban, ha már semmit nem tudok felmutatni az életben a szüleimnek, legalább a ház körüli dolgokban segítek, ahogy tudok (fát pakolok, takarítok, füvet nyírok stb.). Az egyetemen elsőéves programtervező informatikus hallgató vagyok, így igyekszem gyakornoki álláshoz jutni. Már be is adtam a jelentkezésemet pár helyre, de még nem értesítettek. Mégis, a lelkem mélyén azt érzem, hogy semmit nem tettem le az életben és semmi hasznosat nem csináltam. A szüleim próbáltak megnyugtatni engem, hogy igenis sok mindent felmutattam már az életben, továbbá, hogy messze többet érek ennél az embernél, én azonban mégis az ellenkezőjét érzem. Két dologhoz értek, a zenéléshez és a programozáshoz. Ha tudnék énekelni, már régen zenélhetnék szórakozóhelyeken is akár. Programozóként pedig gyakorlat és tapasztalat nélkül nehéz elhelyezkedni. Azonban minden további nélkül vállalhatnék diákmunkát, de félek tőle, félek a változástól, félek attól, hogy nem felelnék meg.

Kedves kérdező! Kérlek ne hagyd, hogy a fejedre nőjön! A szívem szakad meg, hogy ezt kell látnom itthon. Egyedül nagymamát sajnálom, mert szeret, amíg tehette, foglalkozott velem, a lelkét is kitette értem, ahogyan nagyapa is. Imádtam a főztjét, annyira szívesen csinálta (hiányzik az ízük nagyon, és már soha többet nem érezhetem, mivel sajnos állapota nem engedi meg). Lelkemben nagyapa szavait hallom mindig: "Mi lesz velük, ha én már nem leszek...". Sajnos igaza lett.

19/F

Én is hasonló vagyok, még egyetemre járok, de nem megy valami jól. Nem arról van szó, hogy hülye vagyok, mert az olyan vizsgák amik logikára épülnek(matek, programozás) néhány óra készülés után meg van(igaz haverokkal készülünk együtt, egyedül lehet nem menne). Gimiben nem nagyon tanultam még is meg lettek a dolgok(3-asokkal, 4-esekkel), érettségire is úgy mentem be h nem tanultam(meg lett az is elsőre). Csak lusta vagyok és nem érdekelnek a dolgok.

Nálam a gond: lelki okok és céltalanság. Egyszerűen nem tudok célt találni az életben nincsenek terveim, életcélom. És komoly lelki okok amik az élet során össze gyűltek. Többször próbáltam öngyilkos is lenni(senki nem tud róla a környezetemben a mai napig).

Szégyellem, hogy lusta vagyok és tudom ha lenne célom akkor nem így mennének a dolgok. Ha nekem azt mondaná édesanyám, hogy holnaptól hajléktalan vagyok nem ellenkeznék vele(nem akarok a terhére lenni) nem könyörögnék, de ha hajléktalanná válnék biztos öngyilkos lennék.

Nem azt állítom, hogy rossz megoldás kirakni(lehet nála működne a dolog), hanem, hogy kockázatos.

Nyilván nem maradhatnak így a dolgok, de pl. ha velem édesanyám az életemről akarna beszélni akkor az egyszerűen nem menne(neki nem tudnék ezekről beszélni).

Én azt javaslom, hogy valakinek mindenképpen komolyan el kell beszélgetnie vele lelki dolgokról és életcélt találni.(valaki akire hallgat és megbízik...talán a barátnője, ha nincs senki akkor pszichológus)

A problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket, mindent meg lehet oldani csak akarni kell.

Hasonló ismerősöm van: szintén okos, nagymenő srác volt a középiskolában, de a főiskola már túl nagy kihívás neki, kibukott. Ez akkora kudarc volt számára, hogy teljesen bezárkózott, 2 éve otthon ül, és nem csinál semmit (bár most egy hónapja elkezdett egy tanfolyamot, szóval elmozdult valamerre). Szerintem érdemes a fiad helyzetébe belegondolni, mert neki is nagyon rossz lehet: kudarcot vallott az egyetemen, munkája, főleg igy képzettség nélkül nincs, és esélytelen, hogy legyen (gondolom az elején még keresett állást, csak a folyamatos sikertelenség miatt feladta), ráadásul még mindig otthon lakik, és gyanítom, hogy azt látja, hogy a kortársai már mind kirepültek, dolgoznak, esetleg saját családjuk is van. Érthető, hogy őt ez zavarja, "defektesnek" érzi magát, főleg, hogy ott a társadalmi elvárás is, hogy egy férfinak dolgoznia kell mindenképp, családot fenntartani, erre őt tartják el. Amúgy azok, akik írják, hogy kapjon 1,5 - 2 hónap haladékot, aztán ha nem kezd el dolgozni, rakják az utcára... hát csak gratulálni tudok. Éppen elég nehéz munkát keresni, még akkor is, ha valaki nagyvárosban lakik, és van valami szakképzettsége is... de ha valakinek csak érettségije van, akkor igenis nehéz elhelyezkedni, főleg, ha a lakóhelyetek egyébként se bővelkedik munkalehetősségekben.

Ezzel egyébként nem védeni akarom a fiadat, mert kifejezetten undorodom nőként az ilyen "férfiaktól", de meg kell érteni, hogy ő hogy gondolkodik, és segíteni kell neki, mert a kialakult helyzete semmiképp se normális, és nem segítetek, ha bántjátok, csak rosszabbul fogja érezni magát. Én valószínűsítem, hogy nem neked meg a lányodnak kéne vele beszélni, mint nőknek, hanem az apjának, mert talán egy férfitől jobban elfogadná, ha leülne beszélni vele. Azt már ti tudjátok, hogy az ő esetében mi találna jobban célba: kemény hangnem kell e, vagy partneri beszélgetés (szerintem mindenkinek más jön be...). Egy biztos: próbáljátok a fiatokat mozgásba hozni. A házimunkát illetően kerek perec mondjátok meg, hogy elfáradtok a nap végére, és nem bírjátok erővel. Kérjétek a segítségét (szerintem egy férfi mindig örömmel segít egy nőnek, mert azt érzi szükség van rá), de ne fenyegetőzzetek, és ne utólag pöröljetek, hogy miért nem csinálta meg, főleg ha nem is kértétek (igen, van aki magától nem kapcsol, hogy csinálni kell valamit...főleg, ha gyerekként azt szokta meg, hogy mindent megcsinálsz helyette.) Szóval adjatok neki feladatokat: takarítsa ő ezentúl a közös helységeket, vásároljon be, hólapátolás, fűnyírás stb... Aztán beszélgessetek vele a helyzetéről pl.: ő hogyan látja a saját helyzetét, mik a tervei a jövőben, van e esetleg valami tanfolyam, amit elvégezne (szerintem, ha van és megtehetitek érdemes felajánlani, hogy fizetitek, feltéve, ha komolyan veszi, mert érettségivel elég esélytelen a helyzete), kérdezdgesd arról is, hogy pl.: a régi barátaival mi újság, barátnőjével mik a tervei stb. Szerintem ahogy felismeri, hogy a környezetéhez képest ő kilóg a sorból, kapcsol majd, hogy tennie kell valamit. Jah és próbáljátok mozgósítani a kapcsolatotokat, és a lehetőségeihez mérten valami munkát találni neki: szerintem ennek az internetes küldözgetésnek semmi értelme nincsen: a hirdetések fele kamu, de amúgy is kapcsolatok révén lehet mindenhová bekerülni. Akkor már jobb lenne ha regisztrálna a fiad a munkaügyi központba, sok esetben képzést is biztosítanak, ráadásul ők fizetnek a képzés idejére (felén pl.: egyes hiányszakmákra havi 70ezret fizetnek, ha első szakmáról van szó). Ja igen, pénzt nem tudom kap e tőletek, de én azt viszont nem adnék neki. A képzést fizetném, meg az álláskeresés költségeit, és mellette természetesen lakhat otthon és eltartanám, de külön zsebpénz nem kapna, talán ez motiválná, hogy összekapja magát.

Többször próbáltam önerőből, de valahogy nem akar sikerülni.

Azt kell éreztetni vele, hogy nem haszontalan, szükség van rá. Vigyázni kell, hogy ne adjunk kézbe neki semmit.

Végezzen házimunkát, de nem úgy h "na miért nem lapátoltad el a havat, még erre is képtelen vagy", nem bele rángatni a mély vízbe egyből. Pl. segítségét kérni, hogy pakoljon valamit odébb, ami egy nőnek túl nehéz (persze ne is 1 tonna legyen azért, de ne is papír zsebkendő legyen)

Szóval fokozatosan ilyen dolgokkal ellátni, mind fizikai, mind szellemi munkával.

Valakinek mindenképpen el kell beszélgetnie vele és célt kell találnia az életben, mert anélkül nincs amiért előre menjen.

A szidás szerintem inkább árt, legalább is nekem biztosan ártott.

Leginkább az a baj, hogy nekem már sokszor reményem sincs, régebben pedig tele voltam álmokkal(tervekkel, reménnyel) csak az évek alatt egyre üresebbé váltam.

Célt kell neki adni, reményt, hogy igen is hasznos ember és képes változni.

És ha az apja kivételesen inkább biztatná és nem szidná az szerintem elég jó lenne.

Az én tippem az lenne, hogy minél többen beszéljenek vele( nem erőltetett beszéd) csak, hogy tudja egyáltalán nem olyan értéktelen személy mint amilyennek hiszi magát.

És kimozdítani a lustaságból eleinte apró dolgokra megkérni, de folyamatosan ellátni munkával ami fokozatosan egyre több.

Ha már ez sem segít akkor pszichológushoz kell vinni, mert ebben az állapotban nem maradhat.

kedves kérdező anyuka! Olyasmi kaliber lehetsz, mint az én szüleim és ez nem rossz dolog! Elmesélem neked a történetem:

1 évvel vagyok a fiadnál idősebb, és nő...

Nos felsőfokú végzettségem van, nyelvvizsga.. minden, de nem diploma, hanem ez a 2 éves OKJ. plusz 1 középfokú szakmám amire 5-el végeztem.Egyik legjobb tanuló voltam. Sajnos anno olyan szakmába öltem a pénzt, ami ma már nem állja meg a helyét a munkaerő piacon! Elnézést vagyis a szüleim iskoláztattak ki.Ha rendes egyetemet elvégzek, vagy főiskolát azt is állták volna. Elég jól éltünk akkoriban anyagilag. Kb. mint ahogy most ti éltek szerintem! (nem voltak anyagi gondjaink, nem voltunk milliomosok, de megvolt "mindenünk" )Mikor elvégeztem a sulikat, persze hogy az ember , ha nem is a szakmájában, de legalább egy irodán szeretne dolgozni. Nos ez nem jött össze. Bárhova beadtam nem kelletem! vagy sok volt a végzettségem, vagy kevés...Eltelt egy év és semmi! Próbálkoztam persze, bár így utólag, ha akkoriban egy gyárba elmehettem volna, de úgy éltünk, hogy nem voltam rászorulva! Majdcsak sikerül valami.Aztán már úgy voltam, legyen gyár 3 műszak! Jobb mint a semmi! Nagy nehezen... úgy h csak egy érettségit írtam a papírra felvetettek!Jött a válság és sok egyéb probléma... elszegényedtünk! Nagyon rossz volt! Most jöhet nekem akárki, hogy gondolni kellet volna a jövőre.. blaa blaa... Ha valaki 22 évet úgy él le az életéből, hogy nem nyomorog vannak új ruhái ... régen játékai nehezen áll át erre! Ha nagyobb dolgokra vágytunk, akkor azt jó tanulással megkaptuk öcsémmel! Sosem kérkedtünk, hogy nekünk de jó! Egyébként sokkal jobban éltünk az átlagnál ! A lényeg lehúztam több mint fél évet 3 műszakban egy gyárban!egy nagyon közeli jó ismerősöm, felajánlotta menjek ki hozzá külföldre! Segít! kimentem! A család az összes pénzét beleölte meg én is a kijutásra, hogy de jó lesz! Hozzáteszem itthon a család nagyon szűkölködött emiatt! kimentem! A sok segítségből nem lett semmi! Karácsony előtt haza kellet jönnöm!Holott én segíthettem volna az itthon maradottakon! Nagyon megviselt!ott tartok h itthon már nincs egy éve munkám ! emellett csúszunk még jobban lefelé! Belefáradtam h sok helyről arra sem méltattak, hogy válaszoljanak! Pedig a zöme gyári munka! Mikor azt érzed már olyan helyre sem kellesz, ahová a 8 osztály is elég....... Aztán vannak időszakok mikor próbálkozok ezerrel! aztán ha nem szólnak alább hagy a lelkesedés! persze KELL munkát találnom, mert lassan már kajákra és a számlára se lesz pénzünk. Nemhogy hitelt fizetni! És ku... ra elegem van mindenből.....Fáj ez az egész! Néha feladom.. elegem van az egészből! Aztán csak, jön a DE NEM SZABAD FELADNI ösztön! Valahogy úgy is lesz! Ki kell tartanom!