Mi ez a hülyeség, hogy sokan nem engednék, hogy a szeretteik halála után odaadják a szerveiket valakinek a transzplantációs várólistára?

Egy felvilágosult ember nem gondolkozik rajta sokat.

Egy babonás/vallásos idióta megtagadja, vagy rosszabb, azt hiszi, hogy a hozzátartozója a szervet megkapott személyben él tovább.

Szerintem mindenki máshogy gyászol s sokak fejében ez nehezítené a gyászfolyamatot.

Mármint nem elég, hogy egyik percről másikra nehéz feldolgozni a halál tényét ami egy élő társról szól de így kénytelenek lennének kapásból holtnak tekinteni, ehhez több idő vagy erő kellene. Csak hát pont az idő ami ilyenkor sürget.

Elméletben (ha jól tudom) nagykorúaknál a családnak nem is lenne beleszólása, ha nem nyilatkozott az ember úgy életében, hogy nem akarja odaadni a szerveit, akkor automatikusan donor lesz, a szeretteinek nincs joga megtiltani. De a gyakorlatban megkérdezik a gyászoló családot - és itt a hiba szerintem, mert az előzőnek igaza van abban, hogy az embert ilyenkor elvakíthatja a gyász, és tényleg nem biztos hogy mások érdekeit tartja szem előtt. Így egy másik ember meg talán meghal emiatt, vagy csak szenved tovább a művesén/műszíven.

Megértem, ha valaki, miután elvesztette a szerettét, nem arra gondol, hogy legalább a másiknak lesz veséje, de utána évekkel mire jobb visszagondolni, arra hogy bár meghalt, de megmentett 5 életet, vagy hogy egészben van a teste? És hogy én szeretném-e hogy a családtagjaim az akaratom ellenére (mert mondjuk fiatalon nem kezdek el beszélni arról hogy mi lesz ha meghalok) megtagadják a szerveim kivételét?

Ezért kéne szerintem ebben az esetben ragaszkodni a szabályokhoz, mert amúgy is kevés a donorbejelentés, emberek halnak meg vagy szenvednek, mikor nem lenne szükséges.

Ez a "haldokló fiú" történet erősen fake. A transzplantálható szervek kivételének mindenhol a világon nagyon szigorú protokollja van. Élő emberből pedig nem "szednek" ki semmit. A visszafordíthatatlanul halott test bizonyos funkcióit tartják fent gépekkel, épp azért, hogy az átültethető szervek ne károsodjanak. A nagy kórházakban külön transzplantációs team-ek dolgoznak, akik nem ülnek a haldokló nyakán, és nem mennek haza a munkaidő végén. Őket épp akkor hívják be a kórházba, amikor egy visszafordíthatatlan folyamat végén ki kell emelni az elhunyt szerveit, és adott időn belül el kell juttatniuk oda, ahol majd beültetik.

A szerv adományozás valószínűleg azért nem "népszerű", mert egy súlyos stresszhelyzetben kell döntenie a hozzátartozóknak. Lelkileg teljesen összeomolva, sokan tényleg képtelenek racionális dolgokkal foglalkozni, engedélyeket aláírni, stb. Ezen valószínűleg az fog majd változtatni, ha bármelyik nagykorú szabadon nyilatkozhat majd arról, hogy halála esetén kívánja-e a szerveit felajánlani, és ez teljesen elfogadott lesz.

Nyilván nagy lesz a pro és kontra tábor, ahogyan egy házasság előtti vagyoni szerződés is késhegyre menő érzelmi vitákat képes generálni. De hozzá fognak majd szokni az emberek, és remélhetően az átültethető szerv is több lesz, ha nem a zokogó hozzátartozókra kell bízni a döntést.

Lehet, hogy nincs igazam, de tudtommal Magyarországon mindenki potenciális donornak számít, hacsak életében nem nyilatkozott arról, hogy ezt nem akarja.. A hozzátartozók véleményét nem igazán kérik ki. Gyerekek esetében nem tudom, így van-e, de felnőtteknél igen.

Valahol egyébként el tudom képzelni, hogy az első sokk hatására elönti a gyászoló hozzátartozót az az érzés, hogy ha a szerette meghalt, akkor nehogy már más meg éljen, de ez józan ésszel nem magyarázható. Nem hiszem, hogy mondjuk egy frissen megözvegyült embernek, vagy egy gyermekét éppen elveszített anyának kéne döntenie egy másik ember élete felett, mert nincs abban a lelkiállapotban.

Én azért a biztonság kedvéért már mondtam a családomnak, hogy ha arra kerülne sor, a szerveim mehetnek.

"Ismerek egy több éve művesén élő fiút, ti komolyan képesek lennétek azt mondani neki, hogy hát felőlem élj életed végéig művesén és dögölj meg, mert én nem bírnám feldolgozni, jobb érzést ad, ha mindketten meghaltok? "

Nem, nem mondanám azt, amit leírtál, de akkor akár elkezdhetnék sakkozhatni is, hogy kinek adjam a halott rokonom veséjét, csak mert nem az általad ismert fiú van egyedül művesén... És őszintén szólva valószínűleg a gyászomban kisebb gondom is nagyobb lenne annál, hogy mi lesz a szerveivel bármelyik szerettemnek. De nem is örülnék neki, ha szétkaszabolnák őt, és alig várnák a keselyűk, hogy lecsaphassanak egy májra, egy szívre, stb. Nem mondom, hogy elzárkóznék a dologtól, de elég morbid számomra így belegondolni, hogy milyen lehet, ha valaki mellett ott állnak, aki épp zokog, mert elment egy szerette, és szajkózzák belé, hogy "kell a máj, kell a máj, írja már alá, na, aztán sírhat!". Ezt eddig nem tudtam, hogy nyilatkozatot kell kitölteni, azt hittem, az az automatikus, hogy NEM szednek minket szét. És akkor kell nyilatkohat, ha beleegyezünk. Ez számomra érdekes. Akkor ezekszerint minden közúti balesetben elhunyt személlyel rohannak a műtőbe és kikapkodják, ami menthető? Vagy ez hogy működik? Mert szerintem ha ez így lenne, akkor nem lenne tele a híradó azzal, hogy Pistikének szív kell, Józsikának meg vese. Annyi ember meghal az országban, hogy folyamatos szervellátottságnak kéne lenni (mert gondolom 99% nem töltött még ki ilyen nyilatkozatot, mint ahogy eddig én sem tudtam róla, hogy ki kellene).