Szerintetek hogyan tudnám feldolgozni, hogy egy elutasító, rosszindulatú családi légkörben éltem?
Sajnos sohasem jöttem ki a családommal, mert teljesen eltérő személyiségtípusok vagyunk. Anyám igazi zsarnok volt, nem bírta elviselni, hogy valakinek más véleménye legyen, mint neki, ha mégsem úgy tettem valamit, ahogy ő akarta, jött a megtorlás. Mindenki leszólt, de olyan rosszindulattal és megvetéssel, hogy szó szerint már én undorodtam és féltem tőle. Állandóan depressziós volt, ordított - tehát én alapvetően azt a mintát láttam, hogy aki nem azt csinálja, amit én akarok, az egy utolsó sz*r. A húgom teljesen ugyanez a típus, ugyanaz a gyűlölet, a hiszti, az erőszakosság, hogy miden úgy legyen, ahogy ő akarja. A bátyám... hát ő alapvetően egy érzelemmentes bunkó lett, aki csak úgy tudott már hozzám szólni ,hogy minden mondatában ott volt a "bmeg" és a "f*sz".
Én teljesen már vagyok: békés és pozitív. Imádom az embereket, az életet, szeretek másoknak örömet okozni, de utálom a vitákat, a káromkodást és a gyűlöletet. A megbocsátásban hiszek, nem a megtorlásban meg bosszúban, és ezek szerint is élek. Alapból ilyen voltam gyerekként és ma is - eltekintve attól az időszaktól, amikor 14-17 éves korom között odáig jutottam, hogy nem bírok ebben a gyűlöletben élni, és eljutottam az öngyilkossági kísérletekig. De összeszedtem magam, összeszorítottam a fogam és kibírtam.
Viszont, ebből az eltérő személyiségből fakadóan itthon mindig én voltam a bűnbak mindenért. Minden ötletemet, tervemet leszólták, bármit tettem, hülyeség volt. És nemcsak szűk családon belül. Mivel anyám egyedül nevelt minket (és igen, megértem, hogy ebből fakadt a fusztrációja része, de basszus, nem ok arra, hogy mindent rajtam verjen le), ezért a tágabb család amolyan mártírként kezelte, és velem szemben mindenben neki adtak igazat. Ha anyám szerint hülye voltam, szerintük is, ha ő leszólt valamit, akkor a család többi tagja dettó. És még csak nem is butaságokról volt szó: beképzelt voltam, mert fővárosi egyetemről álmodtam, mert nem bolti eladó akartam lenni, hanem író (hozzáteszem, ma jövedelmem nagyobb része ebből származik), mert én nem azt mondtam a szinte sosem ismert apámra, hogy rohadjon a föld alatt, alig várom, hanem hogy közömbös számomra.
Akartam volna szeretni őket, de nem engedték, gyakran még azt sem, hogy megöleljem, megpusziljam őket. Eltoltak, hogy ne lógjak rajtuk... nos, ez mind lecsapódik manapság.
Kényszeres megfelelési vágyam van, hogy mindenki szeressen és jónak gondoljon, rettegek attól, hogy elveszítem mások szeretetét. Azt gondolom, azért fejlődtem, sikerült leküzdenem ezt kissé, de még mindig van, hogy sírva alszom el, annyira bánt, hogy nem lehetett normális családom - ez egy amolyan hiány bennem. Irigylek másokat a családjuk miatt...
válasza:"Imádom az embereket, az életet, szeretek másoknak örömet okozni, de utálom a vitákat, a káromkodást és a gyűlöletet. A megbocsátásban hiszek, nem a megtorlásban meg bosszúban, és ezek szerint is élek."
"Irigylek másokat a családjuk miatt.."
Melyik vagy valójában?
Mert ez a két érzés nincs meg egy emberben.Magyarul nincs irigység abban, akit elsőre ragadtam ki az írásodból.
válasza:Hasonlo csaladom volt,igaz anyam ivott is rendessen.
Nekem csak az segitett hogy kikoltoztem kulfoldre es csak neten beszelek a csaladommal.innen tavolbol mar csak megvetem oket a viselkedsukert.
válasza:2
melyik vagy te a két rész közül?
válasza:Hát igen, megértem, hogy rossz olyasmi után sóvárogni, amin nem változtathatsz.Némileg van hasonlóság az én helyzetemben is.
A családodon változtatni nem tudsz, tehát javaslom, hogy minél több időt tölts nélkülük, mert komoly lelki sérüléseket okoznak.Az ilyen embereket kerülni kell.Próbálj inkább építő jellegű kapcsolatokat kialakítani.Nem feltétlenül a családban kell megtalálni az elismerést és szeretetet.Ha vannak jó barátaid, lesz saját, szerető családod, jó férj, kedves gyerek, akkor majd az kárpótol ezekért a hiányokért.
válasza:Az én családom is ilyen volt, megfűszerezve azzal hogy kitagadtak amikor összeköltöztem a párommal :)
Ironikus, de ezzel nagyobb lelki traumát okoztak, mint a 20 évnyi szenvedés mellettük.
Én pszichológust ajánlanék neked. Sajnos nekem nincs pénzem rá, de már körvonalazódik bennem hogy csak ő tud segíteni a szociális fóbiáimon.
válasza:Egészséges irigység létezik és mindenkiben megvan, álszent dolog, aki ezt tagadja.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen környezetben kellett felnőnöd, nagyon erős egyéniség lehetsz, hogy mégsem húztak le magukkal és nem váltál olyanná, mint ők.
Nekem is rengeteg dolog fáj, amit a családomtól kaptam/nem kaptam, úgy próbálok ebből "kigyógyulni", hogy mindent megteszek, hogy az én gyerekem másképp nőjön fel, a férjemmel is társként, emberként éljünk és ne csak egymás mellett, hanem egymással.
Sokáig küzdöttem az érzéssel, hogy utálom a szüleimet, bűntudatom volt, de aztán rájöttem, hogy ez nem az én hibám. Alapból nem kötelességünk szeretni a családunkat, a szeretetet és tiszteletet áldozatos munkával lehet kiérdemelni, alanyi jogon az nem jár csak úgy senkinek.
Én az őszinte, egyenes beszéd híve vagyok, bármilyen nehéz is. Az emberek szeretnek sértegetni, ugyanakkor iszonyat sértődékenyek. Apukámmal annyira nem tudtunk szót érteni, hogy levélben írtam le neki sok-sok év fájdalmát, ami hatásos volt. Sokszor egy beszélgetés alkalmával, ami átmegy veszekedésbe, nagyon fontos dolgok felejtődnek el, vagy nem kapnak elég figyelmet. Talán ha összeszednéd a gondolataidat és egyszer megírnád anyukádnak, vagy a testvérednek, többre mennél vele, mint bármilyen vitába átcsapó beszélgetésnek.
Ha mindezek ellenére sem változik semmi, szerintem az energiáidat és az életedet ne pazarold többé rájuk. Ha érdekled őket, keresni fognak.
válasza:Hány éves vagy most?
Úgy érzékelem, eléggé felnőttél már, talán közel is állsz korban és minden más tekintetben ahhoz, hogy megpróbálj a saját lábadra áll és önállósítsd magad tőlük.
Ez a család, amelyben most élsz, nem család, csak közeli vérrokonok közös együttélése.
Egy olyan minta számodra, amely nem követendő, amely egész életed során előtted fog elrettentő példaként állni.
Amikor más, boldog családot látsz, gondolj arra, hogy igen, te is ilyen akarsz, ilyet fogsz magadnak kialakítani, és azért látod, hogy legyen a jelenlegivel szembenállítani egy követendő példát.
Ez lebegjen a szemed előtt, két oldal, két változat, két variáció, és igen, a választás, a döntés, hogy te melyik utat akarod, melyik utat fogod választani.
válasza:Megértelek , mert a testvéreim között is én voltam mindig lenyomva.
Nekem is megfelelési kényszerem van, szeretnék nagyon is kimászni ebbõl.
A jó irány meg van benned, folytasd tovább, de próbálj megtanulni nemet mondani, amikor ugy érzed, hogy most te azt nem akarod.
Szerintem azt akartad irni az "irigylek" szó helyett, hogy fáj neked,amikor látod, hogy másnak milyen jó családja van, mert nekem is fáj nagyon sokszor.
válasza:a szeretethiányos kapcsolatfüggő jellem szeretetteljes családban is kialakulhat és akár intézetis gyerekekben meg nem.
szóval nem jóra vonatkoztatod vissza.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!