Haldoklik, én mégsem tudok neki megbocsátani, nem tudom meglátogatni a kórházban, nem is nagyon foglalkoztat mi van vele, nem is érzem magam szemétnek emiatt. Miért?
Apámról van szó. Lassan 29 éves leszek, van két nővérem. Anyukám tavalyelőtt ősszel meghalt. Apu verte, ivott, játékgépezett. Nem tiszteltem, nem szerettem, nem érdekelt, gyűlöltem. Most szenved. Elveszítette anyut, aztán rákot diagnosztizáltak. Kórházban van. Nem érdekel. De a nővérem noszogat, hogy legalább menjek be hozzá.
Mikor anyu haldoklott ő az utolsó nap ment be, már nem látta élve. Én miért menjek be hozzá?
Sajnálom, hogy így érzek, nem tudok rajta változtatni? Mwenjek be és zúdítsak rá mindent, amit érzek? Hogy milyen szemét állat, és hogy csak szánalomból megyek be? Vagy be se menjek? Mit tegyek? Kinek tegyek jót? Magamnak? Neki? A testvéremnek?
válasza: válasza:
válasza:Idő kell arra, hogy meg tudj bocsátani és hogy ne akarj bosszút állni. Add meg magadnak ezt az időt, majd ha túltetted magad rajta, töröld ki a szívedből a haragot és a bosszúvágyat, mert mérgez. Alattomosan mérgezi az életed, felemészt. Ha pedig nem vagy képes bemenni hozzá, ne menj. Nem kötelező, senki nem várhatja el tőled. Úgy dönts, ahogy neked jó lesz, ne úgy, ahogy mások elvárják! A döntésed következményeivel neked kell majd együtt élned, nem azoknak, akik elvárnak valamilyen viselkedést.
Tudom, a harc önmagaddal a legnehezebb. Sok erőt hozzá, a haragot pedig győzd le, különben ő győz le téged!
válasza:Esetleg menj be hozzá, és kérdezd meg, ő akar-e mondani neked valamit. Megbánta-e a dolgait?
Vagy ha félsz, hogy a személyes találkozás botrányba fullad, írj neki levelet.
Nem kell megbocsátanod olyan értelemben, hogy kebledre öleled, és forró könnyhullatások közepette elmondod, mennyire szereted, mindegy mi történt régebben, stb.
De valahogy le kell zárnod magadban a múltat, meg kell gyászolnod, hogy nem volt normális apád, sőt, rosszabb volt, mint ha semmilyen se lett volna. Amíg gyűlöletet érzel, ez a lezárás nem történt meg.
Lehet hogy érdemes volna elbeszélgetned egy pszichológussal erről az egészről.
Hívő embereknek ez azért könnyebb, mert ők hisznek benne, hogy a számlák végül kiegyenlítődnek, nem kell gyűlölniük (nem is szabad), nem az ő dolguk a bűnösök megbüntetése.
Én szerencsémre sose kerültem hozzád hasonló helyzetbe. De azt hiszem, sose tudnám azt mondani egy haldoklónak, hogy nem bocsátottam meg neki, és soha nem is fogok. Legrosszabb esetben azzal hagynám ott, hogy megígérem, gondolkodni fogok, megbocsássak-e. (Ha már a "megpróbálok megbocsátani" egyértelműen hazugság volna, és még egy kegyes hazugságra sem méltatom az illetőt.)
Köszönöm szépen a további válaszokat! Nagyon nehéz döntenem. nem tudom tényleg, hogy mitévő legyek.
Vagyok annyira ember, hogy a haragom ellenére se zúdítsam rá az évek alatt felgyülemlett gyűlöletet. Ha eddig nem tettem, miért éppen most döngölném földbe, mikor amúgy is szenved? A sors visszaadta neki kamatostul, úgy érzem.
De bennem akkor is itt van ez a valami, ez a gyűlölet, a harag, a tehetetlenség, hogy sosem mondtam el neki, sosem kértem számon, sosem jött szóba... vagyis kamasz koromban párszor rákérdeztem, hogy miért veri anyut, annyi volt a válasza, mert megérdemelte, mert legalább kuss van, mert megint pofázott stb stb stb...
Fogalmam sincs mivel teszek jót, akár neki, akár magamnak... azzal, ha rákérdezek mondana-e valamit, vagy ha én mondanám el neki a bajom, vagy hallgassak most már örökre? Megbocsátani pedig nem tudom, hogyan kell. Ha kimondom, attól még nem igaz... elé állhatok, "nem haragszom" de nem így van, mert haragszom. Tudom, hogy a haraggal magamnak ártok, nem neki, de nem tudom hogyan tegyem le ezt a súlyt magamról. Még így sem megy, hogy látom szenvedni... nagymamámnál találkoztunk, mikor látogatóban voltam, szóval láttam, hogy fogy, egyre rosszabbul van....
Ördögi egy helyzte ez. vagy megbánom, hogy szóltam az érzéseimről, vagy azt, hogy nem szóltam... nehéz.
válasza:Szerintem ezt mind elmondhatod neki, amiket itt leírtál. Hogy jó lenne tudni megbocsátani, de nem megy. És minden mást.
Talán annyit tarts szem előtt, hogy valamifajta rendezésre vágysz, é spróbáld meghallani, amit mond. Legfeljebb nem tudod elfogani. Talán rosszabb úgy élni később, hogy ott lett volna egy alkalom és nem éltél vele.
Végülis, mi számít igazán, így élet és halál kapujában?
válasza:Nem sikerült még bejutni a kórházba, mert ügyes-bajos dolgaimat intézem, ölemben a beteg fiammal. :(
De úgy néz ki hazaengedik aput talán ma. Úgyhogy a héten erőt veszek magamon és meglátogatom. Talán felhozom neki a múltat, nem tudom. Nem tudom fel kell-e idegesítenem? Egyáltalán ideges lenne-e? Mondana-e bármit is vagy csak nézne el mellettem?
Nem tudom merek-e majd kérdezni? Ő az a típus, hogy a jelenlétével fogva tart. Nem tudom érthető-e? Akármikor dühös voltam rá, meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben és mikor találkoztunk, huss... elszállt minden, nem tudtam még annyit sem mondani neki, hogy te szemét állat, csak néztem ki a fejemből és általános dolgokról beszéltünk. Talán ez azért volt, mert ott volt a nagymamám is, nem tudom. Ő előtte nem akarok tiszteletlen lenni. Nem értené. :(
Szóval köszönöm az eddigieket. Igyekszem megoldani valahogy...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!