Az anyám nem tud leállni a bulizással! Mit tegyek? Többi lent!

Teljesen komolyan gondolom. És de, ha valakit szeretek, azzal szemben pont úgy mutatom ki a szeretetemet, hogy tiszteletben tartom a saját világképét, a saját értékrendjét, a saját döntéseit, és nem úgy, hogy rá akarom kényszeríteni azt, amit én tartok jónak a saját életemben. Az utóbbi nem szeretet, hanem önzés.

Nem tudom, ismerős-e:

A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,

Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;

Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.

Én a "jusson is, meg maradjon is" elvet követném ebben a konkrét kérdésben, mint általában másban is, keresném a középutat, az ésszerű kompromisszumot... az mondjuk biztos, hogy a saját életemben én mindig is gyűlöltem a "rendpárti-konzervatív" dolgokat, és azok után, hogy a saját szüleim nem tudtak belekényszeríteni, a saját választott párom nyilván nem is akar, őrületes csalódást jelentene, ha pont a gyerekem akarná tönkretenni az életemet azzal, hogy a saját elveimmel ellentétes normarendszert akarna rám kényszeríteni. Valahogy nem tudnám ezt a dolgot a szeretet jeleként értelmezni, akit szeretek, azon nem akarok erőszakot tenni az általam vallott elvek mentén.

(és hát ja, pl. gyermeknevelési elvekben tuti, hogy mi is konfliktusba kerülnénk egymással, ez elég tisztán látszik)

Hát, végtelenül toleráns vagy te kérdező :)

Ha ez a nőszemély, mondom ezt nőként, az én kérdésemre adott volna ilyen választ töröltetném a fenébe és eszem ágában nem lenne magázni. Menjen és bomlassza ezzel a világképpel azokat, akik ezt megérdemlik, de én biztosan nem.

Szóval időnként nem könnyű dolog ez a generációk közötti együttélés... ezért én nagyon nem szívesen foglalok állást az ilyen "elhanyagolja a gyerekét" típusú kérdésekben, ha nem látom a dolgot több oldalról.

Ugye az előbb már idézett forrásban:), a Példabeszédek könyvében sajnos ilyesféle tanácsokat találunk: "Aki kíméli a pálcát, gyűlöli fiát, aki pedig szereti, szüntelen fenyíti." (13,24) "Ne sajnáld a fiútól a fenyítést. Nem hal meg, ha vesszővel sújtod." (22,13) "Vessző és korholás bölcsességet adnak, az ifjú pedig, akit szabadjára hagynak, szégyent hoz anyjára." (29,15)

Tehát, akkoriban, ha valaki "sajnálta a pálcát" a gyerekétől, arra azt mondta a közvélekedés, hogy elhanyagolja a gyerekét. Ma - szerencsére - azt csuknák le, aki nem sajnálja a pálcát...

De, hogy közelebbit mondjak, én 48 éves vagyok, és amikor én voltam mondjuk 20, akkor az volt a tök természetes, hogy az ember nyugodtan egyedül hagyta a gyerekeket a lakásban, amíg átment a szomszédba, vagy leugrott a boltba valamiért, vagy esetleg kint hagyta a bolt előtt a babakocsiban, amíg bevásárolt. Ma ezekért a dolgokért sokan egyből a gyámügyért rohannának szörnyű elhanyagolást emlegetve.

Na mindegy, szóval ez az "elhanyagolja a gyerekeit" ez azért egy szörnyen szubjektív kategória, és kb az ókortól fogva az megy, hogy minden kor "konziai" elhanyagolással vádolják a kor "libjeit", és minden kor "libjei" zsarnokoskodással a kor "konziait"... ez ilyen végtelen történet.