Gyerek vagy szerelem? Megérthető vagy elítélendő, ha valaki elhagyja a gyerekeit, a szerelemért, melyben sosem volt része?

15:46-nak!: természetesen, ezzel próbálkozom folyamatosan, mert azért csak magam mellett szeretném őket tudni, de a barátaik az én szüleim a volt férjem családja is ott élnek abban a városban, ami nincs túl közel. Akkor jönnek mennek amikor akarnak,ha kell megyek értük. A nagylány: 10 éves, a kisebb 8.

Szóval, szeretnek mindkettőnket, én elég elfoglalt vagyok, ha itt vannak próbálom szabaddá tenni magam, de ott nőttek fel, oda köti őket minden. Mikor itt vannak, éjszakákat átbeszélünk, megértenek, nem ítélnek el, s ők maguk mondják, hogy jó engem nevetni látni, mert régen nem láttak soha. Itt főleg nekem van ezzel bajom, hogy a mindennapokban megmagyarázni és mindenhol magyarázkodni és emberek szemébe nézve elmondani, hogy: van gyerekem, de nincs velem...hát itt elszakad valami bennük és onnantól...hát ez a bajom.

17:42 nek, és 20:10:nek::: Nagyon nagyon köszönöm, sajnos ezt sokan nem így gondolják, s nincs egy frappáns válaszom amikor téma ez, csak elszégyelem magam, pedig a saját lányom mondta, hogy nincs rá okom. Nemrég, most a nyári szünetben 1 hónapot voltak itt, persze jöttek velem a munkahelyre, akkor szembesültem vele, hogy sokan azt sem tudják van gyerekem, kérdezgették kinek a kislánya vagy? mire a lányom rám mutatott. Így lettem pletyka tárgya, mert a gyereket ha kérdezik válaszol, s a legszörnyűbb, hogy a 10 éves gyerekem okosabban válaszol , mint én egy egy kínos kérdésre:

- a szüleim elváltak én .....-ban lakom apával, de sokszor jövök anyához.

-jaj szegénykém...hát az hogy lehet, és nem hiányzik anya?

- de hiányzik, de ....-ban vannak a barátaim és azért anyát akkor látom amikor akarom. Jó ez így nekünk. Ő olyan vasárnapi anyuka.( és csak mosolyog, nincs egy cseppet sem megtörve ha erről beszél)

Viszont aki kérdezgette...na az meg van átalkodva, ilyen szülőt ilyen anyát, és megy a téma...

Nehéz kezelni, vezetőként is tartok tőle, hogy egyszer megkapom ezt, pedig semmi köze a munkámhoz, de az emberek ilyenek: -nekem ő ne mondja meg, egy ilyen!

Szóval kísért a múlt, pedig jó lenne lezárni.

15:47-nek! Ha ez így történt, magam is gyűlölettel gondolnák az anyára, erre szokták mondani hogy eldobta a gyerekeit egy fa...ért.

Kérdezgettem a gyerekemet, hogy mit érzett amikor az apja nem engedte őket hozzám, így derült ki, hogy őnekik az apjuk azt hazudta, hogy én nem vagyok rájuk kíváncsi. Csak hosszas beszélgetés után hitte el a gyerek, hogy az apukája nem mondott igazat, mert haragudott rám, persze én még akkor is őt védtem, hogy ez csak miattam volt így, mert engem akart bűntetni csak nem gondolta át, hogy ezzel kinek árt a legjobban. Képzeld el, amikor a 8 éves gyereknek mutogatod a rendőrségi feljelentést, miszerint apuka nem hajlandó átadni a gyereket...a gyerek megérti, a gyerekek okosabbak, mint azt mi hinnénk vagy gondolnánk. Ismeri mindkét szülőt, mindkettőhöz ragaszkodik, elítéli amit az apja velem tett, de ellene nem tett soha semmit, szeret mindenkit.

09:09! A kérdés nem az volt, hogy "szuperanya" vagyok-e, hanem hogy elítélendő-e ha az ember így tesz ahogy én is.

Meg lehet- e érteni az eseményeket és a miértek miértjét?

Köszönöm, de az igazgatói hátsómat nem szeretem ha nyalogatják, s úgy vélem ez amit te írtál tele van rosszindulattal. Lehetnék pénztárosnő egy áruházban, nem ez a lényeg, de hozzátartozott az igazsághoz, hogy aki e sorokat írta:" nem hiszem, hogy jobb sorsod lesz, mert kísért a rossz egy életen át" elhiggye, hogy ez talán nem így van. Azt írod, én már eldöntöttem, minek írtam? Mert nem tudok megbírkózni az előítéletekkel, s kíváncsi voltam , hogy itt az emberek többsége mit reagál. Tulajdonképpen ugyanazt , mint az életben. Fél életemet el kell mondjam tömören, hogy megértsék a döntést, melyet hoztam, s még így sem garantált a siker,.