Rossz ember vagyok, hogy nem vagyok hajlandó a saját életem beáldozni a "család" oltárán, még ideiglenesen sem?
Már írtam ide hasonló kérdést, most ismét felétek fordulok (nincs kivel megbeszélnem), megpróbálom egyszerűsítve leírni.
Édesapám, szegény, meghalt. Rossz anyagi helyzetben éltünk tizenéve. Utolsó pár évben nem is nagyon törődött a hitelekkel, csekkekkel, adósságokkal, ahogy romlott az egészsége. Anyámnak az ilyenekhez "nem volt türelme".
Így mostanra, temetés utánra, uszkve 8-9 milliós hitel van rajtunk, és 2 ház, melyek eladhatatlanok a jelenlegi helyzetben, az egyik pedig még kiadhatatlan/lakhatatlan állapotban is van perpill.
A történethez szervesen kapcsolódik, hogy nekem a családommal (szüleim, bátyám) nem volt felhőtlen kapcsolatom évek óta. Apám egészségi okok miatt sokat veszekedett velünk, MLM rendszerekben herdálta a pénzt, ha szóltunk neki, kértük, ne tegye, úgy lehordott minket, hogy iszonyú mély sebeket hagyott, még így sem tudom elfelejteni, hogy meghalt.
Anyámnak bátyám volt mindig a kedvence, mi nehezebben találtuk meg a közös hangot, és akkor is csak ideiglenesen. Velem szemben mindig bátyámat védte, aki közelebb is lakik sokkal, haza is jár gyakorta. Bátyám és én nem tartottuk a kapcsolatot, szerettem volna de ő nagyon szűkszavú velem mindig.
Engem szüleim kb. 20 éves korom óta alig, majd 22 éves korom óta nem támogattak. Eltartottam magam, ahogy tudtam. Nyáron jött egy kitűnő állásajánlat, és a levél, hogy felvettek MA-ra. Anyám akkor zsarolt, lehordott ("szart se ér a BA-d" sic!), veszekedtünk HÓNAPOKIG, előtte belehajszolt a nyelvvizsgába, jelentkezési lapba az MA felvételihez, pedig nem úsztam a pénzben.
Végül elfogadtam az állást. Soha boldogabb nem voltam, anyám soha nem bánta meg előttem kemény szavait.
Most, természetesen kellenék. Tudom, gonosz és egyesek szerint lelketlen vagyok, de nagyon nehéz így erkölcsi, lelki közösséget érezni a családdal.
Bátyám (mint "családfő") elvárja(!), hogy minden hétvégén hazajárjak (6000 Ft egy retúrjegy) és minden(!) megtakarításomról mondjak le 3-4 hónapig minimum, hogy anyánkat kihúzzuk a szarból. Természetesen így párommal is alig találkoznék (még nem lakunk együtt), amit bátyám csak hidegen úgy kommentált: majd hétköznap este látjátok egymást (neki nincs párja).
Emellett anyám minden ötletemre (pénzbeosztás, antik bútorok eladása, segélykérelmezés,stb.) csak a nem-nem-nemet szajkózza, kifogásokkal (túl büszke, nem tudja jó áron eladni a családi bútorokat, stb.)
Rossz ember vagyok, ha nem akarom a saját boldogságom, boldogulásom teljesen beáldozni, még 3-4(?) hónapra sem?
Kompromisszumot akarok kötni, de akkor ellenem fordulnak mind a ketten.
Tudom hogy gyász, tartson össze a "család", de így legszívesebben kirohannék a világból és soha hátra nem néznék.....
Ami még kiborított, hogy bátyám még annyit mondott nekem anyám előtt hogy: nehogy azt csináljam hogy most meg januárban adok egy nagyobb összeget aztán csak kisebbeket!
Istenem de megalázó volt! Alig van így is megtakarított pénzem (120ezerről beszélünk maximum!), ha odaadom a nagyját hogy tudnék még nagyobbakat adni?!
Anyám folyamatos lelki terrorban tart. Sír, hogy feszültség van köztünk, mintha vége lett volna a világnak, én meg csak lesek hogy mivan, mi a probléma már megint, erre én vagyok a kőszívű, érzéketlen......
Elhatároztam hogy most decemberben/januárban odateszem magam, aztán adok, amennyi nem hiányzik, de áprilisnál nem tovább. Ha kitagadnak, kitagadnak.
Iszonyúan megkeményített ez az utolsó pár nap...
Az a legnagyobb halál, hogy egy irreális világban élnek! (Ne "herdáljuk el" a családi házat, bútorokat, mert nincs értéke)
Anyám esküdözik, hogy visszafizeti apránként, de ha úgy is lenne, megint adósságban lenne........
Bocsánat hogy itt össze-vissza kommentelek, de az fáj legjobban, hogy anyám évekkel ezelőtt kijelentette, ha egyszer lenne a lakodalmam, ők anyagilag tuti nem tudnának támogatni.
Emellett meg amikor az MSC-s továbbtanulásról beszélgettünk, akkor is azt mondta, hogy valami szar 4 órás melót vállaljak el, "majd megoldom", de ők, hát tudom hogy nem tudnak támogatni.
Így belegondolva, a cukormáz és alkalmi kedvesség, boldogság alatt anyagias és álszent egy családom van....
válasza:Kemény leszek.
TE HÜLYE VAGY? hogy gondolkodhatsz azon hogy adsz nekik, ha igaz minden amit leírtál róluk?
ez nem önzetlenség lenne már, hanem hagynád hogy totál palira vegyenek!
hagyd őket a fenébe, oldják meg maguk, te meg építsd az életed a saját sikereidre, amiknek az elérését ők nemigen támogatták!
Szia Utolsó!
A lelkiismeretemért teszem. De a lelkiismeretem (szerencsére) csak odáig tart, míg a saját életszínvonalam veszélybe nem kerül.
Dühömben, csalódottságomban sok rosszat írtam, de az is igaz, hogy tizenévig ők ruháztak, adtak pénzt, stb., mégis miattuk lettem ilyen, amilyen. Nem tudnék tükörbe nézni ha nem segítenék.
De bátyám elvárásait, utasítgatásait természetesen nem fogom betartani. Segítek, ahogy tudok, de nem a saját életem rovására.
A kommentek pedig (így a Tiéd is) világossá tették, hogy nem szabad félni vagy hezitálni, ha ELÉG volt. Garantálom hogy emlékezni fogok erre, úgyhogy köszönöm, aki hozzászólt eddig!
válasza:Szerintem mindenképpen beszéled ezt meg a pároddal is. Egyszerűen azért, mert ő sokkal kevésbé érintett érzelmileg, mint te (ezért hideg fejjel fog tudni gondolkodni) és jobban ismeri a helyzetet, mint mi (hiszen nem írhattál le minden részletet).
Vele döntsd el, hogy szerinted mennyit lenne helyes segíteni. Szard le (bocsánat, de így tudtam csak jól kifejezni) hogy a bátyád mit vár el. Gondolkozz el a saját helyzetedről, hogy te mit gondolsz, mennyit lenne helyes adni, és annyit adj, ne többet és ne is kevesebbet.
De ne egyedül próbáld meg a helyzetet átgondlni és a döntést meghozni, szerintem most túlságosan bele vagy merülve érzelmileg és nem tudsz rendesen gondolkozni.
válasza:13-as vagyok.
Örülök, ha segített amit írtam, reméltem hogy elérem a célt, vagyis azt, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásod! Mert nem érdemled meg. Meg ők se hogy segíts ezek után.
"az is igaz, hogy tizenévig ők ruháztak, adtak pénzt, stb." - szép dolog a hála a szülő felé, és sokszor tényleg kell is, na de azért mégse te kérted hogy szüljön meg, aki nem akarja magától, önzetlenül (ahogy egy szülőnek kellene) etetni és ruházni a gyerekét amíg fel nem nő, az ne is szüljön, szerintem. Te meg azért nem alapból vagy hálátlan, csak már kicsit sokat várnak el tőled :)
válasza: válasza:Mi az, hogy a bátyjád a családfő, besz.rok. Én férfi vagyok ugyan, de ezzel nem értek egyet. Milynen falusi putri ez, hogy a férfi automatikusan a családfő. Nagyon úgy tűnik a leítak alapján, hogy itt hármótok közül csak neked van meg a józan ítélőképességed és inteligenciád, hogy ezt a helyzetet megfelelően kezeld. Ha nem tudod/akarod a kezedbe venni a helyzet irányítását, akkor ne foglalkozz velük.
Amikor anyád meghal, mondj le mindenről és szakadjon az okoskodó családfő bátyjád nyakába az összes sz.r
Szia 18!
Hú, jó régi ez a kérdés, 10 éves, igaz, anyám családfő beszólása a mai napig eszembe jut :D
Tudom hogy szokták szeretni a későbbi beszámolókat itt az oldalon, így itt van mi van 10 évvel később:
Bátyámmal anno nagy szakadékot ütött ez közénk, amúgy se voltunk húde jóban, de amekkora paraszt akkor volt, eljátszotta minden bizalmam.
Becsületére legyen mondva, 2 évig segített anyámnak - nem anyagilag ám, de kerti munkák, stb. (Amiben tudtam, én is, bár kevesebbet, ő közelebb lakik mai napig). Aztán megismerte a párját és hopp, máris fordult a kocka azt illetően, mennyit kellene özvegy anyánkért feláldozni! :'D Sokat nevettem ezen a pálforduláson.
Most meg sokszor cselédszámba van véve anyám, hogy ugorjon az unokára vigyázni.
Egyébként nagy veszekedések árán anno sok adósságot kitisztáztunk, s anyám, mikor már összeszedte magát, visszafizetett sok mindent nekünk.
Anyám becsületére legyen mondva, sokat spórolt, szépen összeszedte magát, plusz munkák, párja is lett. Nemrég tisztázta ki a jelzáloghitelt a házon - ebben én segítettem neki egy kis összeggel, bátyámhoz nem akart fordulni, érdekes :'D de amúgy szívesen tettem mert az összeg 80%át egymaga spórolta össze.
A mi kapcsolatunk se jött teljesen helyre, felszínes maradt anyámmal, ezzel sokat küzdöttem anno mikor megszületett a gyerekem.
Igaz segítettük egymást anyámmal kölcsönösen az elmúlt 10 évben, de egyre jobban távolodtam a családomtól (még akkor is mikor épp egyedülálló voltam).
Idén pedig előreláthatólag el is költözünk az országból, és bevallom, a családi kötelék nem húz vissza.
Mai napig nem bánom hogy anno beleálltam a családba emiatt, 2013-tól kezdtem el anyagi biztonságban élni, ami szerencsére a mai napig tart. Ha "becsucskulok" mert úgy illik, tuti nem tartanék itt.
válasza:Szia!
18 vagyok.
Miután írtam, akkor láttam, hogy 10 éves már a kérdés. Nekem valamiért elsőkközött hozta ki. Na nem baj.
Örülök neki, hogy írtál, jó volt olvasni, hogy rendeződött a helyzeted!
A család az olyan amilyen, nem válogathatjuk meg őket mint a barátokat, maximum ha megfelelő inteligenciával rendelkezünk akkor kezelni tudjuk, hogy ne menjen rá az idegeink, egészségünk vagy az egzisztenciánk.
Neked ezt sikerült. Ahogy olvasom miután a tesóka becsajozott átvetted az irányító szerepet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!