Velem van a baj, hogy unom a síránkozók állandó nyafogását?

Tudod, minden embernek más a probléma :)

Te más anyagi helyzetben vagy, így neked hülyeségnek tűnhet ami neki vér komoly.

Ilyen az ember, ha mindene megvan akkor is hiányzik neki valami.

"Igen, veled van a baj. Minek foglalkozol vele?"

De ha egy ilyen örökös panaszkodó tesz fel itt kérdést akkor azt senki se tudja figyelmen kívül hagyni, muszáj mindenkinek válaszolni rá... Szóval az itteni válaszadóktól elég hiteltelen ez a "ne foglalkozz vele" szöveg, annak ellenére hogy igaz.

És jól látod kérdező, az ilyenek direkt törekednek arra hogy sajnálják őket, mert addig is figyelnek rájuk. Vagy kerülöd őket vagy idővel átragad rád is ez a roppant idegesítő és értelmetlen szokás.

"De ha egy ilyen örökös panaszkodó tesz fel itt kérdést akkor azt senki se tudja figyelmen kívül hagyni, muszáj mindenkinek válaszolni rá... Szóval az itteni válaszadóktól elég hiteltelen ez a "ne foglalkozz vele" szöveg, annak ellenére hogy igaz. "

Ezt nem is értem! Én még sosem éreztem azt, hogy úristen, de rossz nekem, most válaszolnom kell egy panaszkodó embernek, jajj de szörnyű nekem! Ha nem akarok válaszolni, nem válaszolok. Sőt, ha akarom, el sem olvasom a kérdést. Csodás dolog ez, egyszerűen csak nem kattintok rá a kérdésre, így nem nyílik meg! Próbáld ki! :)

Egyébként míg a kérdező a haverját tartja feleslegesen siránkozónak, a kérdezőt a zoknijával meg a strandjával az tarthatja siránkozónak, miközben megvan mindene, aki a híd alatt él. Szóval, nem csak kezelni kellene megtanulni a havert, hanem rájönni, hogy egyben tükör is.

Nekem is van siránkozó barátnőm. Ő siránkozik én meg nem idegesítem magam ezen, csak meghallgatom, ha épp siránkozni van kedve, és mindenki jól jár. Pontosan tudom, hogy az ő problémája ugyanolyan fontos számára, mint az enyém a számomra, a kérdezői a számára és a haverjáé önmaga számára.

Ha már nagyon unod, kezdj el te is siránkozni neki, mielőtt még ő kezdi.

Pl, azpkról, amilet ide írtál. Talán észreveszi magát. Mert sokszor nem is látjuk mennyire szerencsések vagyunk, csak akkor amikor találkozunk mások nyomorával.

Én pl sokszor bosszankodom, h mire kifizetünk mindent nullán vagyunk. Nincs pénz plusz egy nadrágra, v tartalák cipőre. Aztán látom a hajléktalnt, egy száll rongyos kabátban. Én hazafelé tartok a melegmszobába, ő meg marad ott. A hajléktalan szállón meg vagy meg lesz a cipője reggelre, vagy nem.

De nem kell ennyire morbid példa. Elég az is, ha sikerül belegondolnia, mennyi strandolást lehetne kihozni itthon a bulgáriai útból. Vagy h a teló árából mennyi zokni jönne ki.