Meg lehet ezt bocsátani egy anyukának, feleségnek?

Én még nem léptem le otthonról, de a férjem se. Pedig már lassan 5 éves a fiúnk. Voltak nehéz napok és voltak nagyon jók, már-már mámorítók ;))

6 hónapos koráig üvöltött a fiúnk, hasfájós volt. Éjjel-nappal fent voltam. A férjem állandóan dolgozott, nem volt ideje. Ha igen, akkor vagy aludt vagy "szórakoztatni" próbálta a gyereket.

Aztán könnyebb lett. Eltelt 1 év, mintha kicserélték volna. Csodálatos időket éltem át. Végre élveztem szó szerint az anyaságot. A családi állapotunk nem volt káosz, volt mindennap főtétel, takarítottam 2 naponta.. szóval minden úgy ment, mint a gyerek előtt.

Aztán betöltötte a 2 évet, engem nem vettek vissza dolgozni. Azzal indokolták, hogy nincs munka a válság miatt, tömeges leépítések vannak.

Szűkösen, de kijöttünk a férjem fizetéséből és a GYES+CSP-ből.

Igaz, azaz 1 év is megsínylette a kapcsolatunkat. Alig múlt 2 éves a fiunk, amikor a férjem hazajött és elkezdett panaszkodni, hogy mennyit dolgozik és semmit sem kap itthon cserébe. A fiúnk a dackorszak kellős közepén volt, állandóan hisztizett valami miatt. Napközben olyan rumlit csinált, amit alig győztem eltüntetni.

Megelégeltem, hogy a férjem semmibe vesz, mert nincs a gyerek bölcsibe és nincs még egy jó kereset az övéhez hozzáadva.. és hogy én csak ülök itthon és vakarom azt a bizonyost.

Másnap nem főztem, nem takarítottam ki semmit, nem pakoltam el. Beszorult a fiúnk cumija az ajtója alá. Leszedtem az ajtót a helyéről, mert másképp nem tudtam kiszedni. Viszont nem raktam vissza az ajtót, neki támasztottam a falnak.

Konkrétan a lakás úgy nézett ki, mint egy putri cigány telep (már bocsánat)!

A gyerek a nappali kellős közepén dőlt ki fél 3-kor, a "fáradt vagyok, fektess le hisztije után".

A férjem hazajött, az ölemben volt a laptop. Első kérdése az volt, hogy: "Itt meg mi a fene történt?!" Még köszönni sem köszönt.

Nemes egyszerűséggel közöltem, hogy:

"Szia drágám! Ma semmit sem csináltam. Gondoltam, majd hazajössz és mindent megcsinálsz. Tudod, én itthon semmit se teszek. Úgy gondoltam, hogy akkor a látszatot is meghagyom!"

Egy szó nélkül rakott rendet és rendelt pizzát vacsorára.

Azóta egy szava nem volt arra, hogy mit csinálok itthon a 2. gyerekkel.

Nekem egy barátnőm volt hasonló helyzetben egész gyes alatt, bennem sokszor felmerült, hogy az ő helyében én rég összecsomagoltam volna és visszamentem volna a saját lakásomba (van a nőnek egy lakása, ami albérletben van kiadva összeköltözés óta). Nem mertem javasolni neki.

Sok hasonló kérdés volt már itt a gyakorin, többnyire apukával, ott mindig az volt a válasz, hogy persze, meg kell bocsátani, most jön rá, mekkora felelősség, meg micsoda trauma neki, hogy most már nem az az elsődleges az asszonykának, hogy elétegye a kaját, urambocsá a szexhez sincs óránként kedve. Ez az eset mennyiben más, ha leszámítjuk azt a régi magyar beidegződést, hogy hatalmas trauma a gyereknek, ha nincs három évig hozzávarrva az anyjához?

Miért ne pihenhetne egy kisgyerekes anyuka egy-két napot?

Mit kell ezen megbocsájtani?