Meg lehet ezt bocsátani egy anyukának, feleségnek?

"Mindenkinél van olyan időszak, amikor minden összejön és besokall."

Pontosan. És van, aki mentálisan annyira összeszedett, hogy túlteszi magát rajta, van, aki pedig nem, és olyankor történnek a tragédiák is.

Utolsó vagyok,

szerintem ha igazán szereti a férje,még ha lusta is a házimunkához,meg lehetett volna ezt beszélni vele!

Leülni,mikor a baba alszik, és elmondani neki, hogy elege van, nem bírja,muszáj kikapcsolódnia,biztos,hogy elengedte volna egy hétvégére.

Az a megbocsáthatatlan,hogy lelépett,nem az,hogy besokallt.

Szóval a férj nem segít semmiben, és még neki kellene megbocsátani az anyukának ?

Hát ez elég érdekes.

Nagyon nagy felelősség egy anyukának mikor gyermeke születik. A férjnek nyugodtan be lehet segíteni, különben idegileg símán ki lehet készülni. Ez a kapcsolat elég rossz állapotban lehet, ha a férj nem gondolja, hogy segíteni kellene, így a nő arra kényszerült, hogy ép észnél maradjon, hogy szó nélkül elment. (ha szónélkül)

Szerintem normális esetben az anyukáknak mindig kellene segítség és kikapcsolódás. Az sem utolsó szempont, lehet arra gondolt ez esetben anyuka, hogy otthagyja, hagy tanulja meg apuka miről is szól egy ekkora babával lenni segítség nélkül. De biztos már ezt látta utolsó esélynek, hogy változtasson dolgokon, hogy jobb legyen neki.

Persze, hogy megbánta, és nem élvezte a távollétet, de reménye lehetett, hogy ebből nem nagyobb balhé lesz, hanem lecke.

Én nem tudom adnék e az ilyen nem törődöm sértődős férjnek esélyt, nem pedig a nőnek.

Az én feleségem odaadó anyuka volt - most is az, és még segítséggel is idegileg voltak nehéz napjai. Együtt kell csinálni, nem magárahagyni bárkit is bármiben.

Nekem is volt szülés utáni depresszióm, nem is kicsi.

Annyira elvoltam merülve magamba, a gondolataimba, hogy azt se néztem merre járok.

Ráadásul hulla fáradt voltam, kimerültem. Akkor minden összejött. Senki sem tudott segíteni a gyerek körül, a férjem állandóan dolgozott, mert a főnöke mindig behívta valami miatt.

0-24ig fent voltam. Mire elaludtam volna, már keltem is fel a lányunkhoz, mert éhes volt (3-4 órák teltek el). Mire rendet raktam, mire kifertőtlenítettem mindent (tápszeres volt). Alig vártam néha, hogy lezuhanyozhassak nyár kellős közepén 40 fokba. Hiába fürödtem, 20 perc múlva megint folyt rólam minden. A hormonok keményen dolgoztak bennem.

Emlékszem, hogy akkor télen januárba vettem fel a télikabátot elsőnek, addig pulcsiba és mellénybe mentem, mert olyan melegem volt és folyt rólam minden.

Szóval visszatérve.. elindultam reggel 9kor otthonról, hogy bevásárolok, pelenka, törlőkendő, tápszer, etc.. A lányunk még aludt 3-4 órákat egyhuzamban, főleg a babakocsiba, ami elringatta.

Délután 1kor arra lettem figyelmes, hogy ott állok a legjobb barátnőm ajtajában a babakocsival.

A köztes idő kiesett, mintha "élő halottként" mentem volna. Na, akkor a barátnőm átvette a lányunkat én pedig kialudtam magam este 7-ig.

Utána a férjem értünk jött és 9-től megint aludtam éjfélig.

Ezután nem történt semmi furcsa és érdekes dolog velünk. De aznap nagyon kimerült voltam már.

Viszont az egyik ismerős anyuka a piacon esett össze a kimerüléstől. Még jó, hogy ismerték őket. Kihívták a mentőket és hívták a férjét is telefonon. 5 perc telt el és már ott is volt. Ő hazavitte a gyermeket, anyukát pedig a kórházba vitték.

Neki tényleg semmi, de semmi segítsége nem volt a gyermeke mellett és a férjét se látta néha napokig, mivel állandóan dolgozott ő is, hogy megéljenek.

A gyermek meg nem épp egy angyal volt.