Miért csinálja ezt az anyukám? Nem akarja, hogy örüljek?

ma 09:25

tévedsz aranyom,de engem kicsit idegesít,igen,hogy valakinek ez a legnagyobb problémája,én meg 17 évesen dolgoztam,vittem haza a pénzt,és semmi elismerést nem kaptam otthon,de nem lettem megkeseredett

empátia?

képes vagyok az együttérzésre,sajnálom a hajléktalan embereket,akik családostul kerülnek utcára,az állatkínzást gyűlölöm,de olyat sajnáljak,akinek tesz egy megjegyzést az anyja,ami még csak nem is durva?!

"Nem semmi normákat sugalltok."

Az nem normális,hogy ezt ennyire felveszi,mi csak azt próbáljuk sugallani,hogy akár az anyjától,akár másoktól,fog még ennél sokkal több negatív megjegyzést kapni....már most nem kéne ennyire kiakadni,megsértődni..

Engem sosem ba.ztak pofán,de anyám volt hogy 12 órákat dolgozott gyárban,és ha odamentem hozzá,kissé ingerültebben

kommunikált velem,mint szokott,de nem vettem ennyire fel,hát még ha külön kérdést írogattam volna ki emiatt....

"Normális családban totál érthető, hogy az ember nem a szerettétől, szüleitől várja, hogy direkt elrontsák az örömét. Az, hogy valahol ez nem általános, és ez a legdurvább beszólás, ami a kérdésben szerepel, azért talán nem azt kéne ekézni, aki nem abban szocializálódott, hogy saját szülője b*ssza pofán minden reggel. Legyen ez az alap, hogy "nekem sokkal rosszabb volt, ezért te kussoljál"? Nem semmi normákat sugalltok."

mivel én is azt írtam, lehet/lesz/van rosszabb is, mint - ezért kiegészíteném magam, reagálva arra, amit írtál:

nem szoktam így mértéket húzni, hogy feljebb viszem az én nyomoromat, aztán onnan beszélek lefelé. mert van, akinek ezerszer nagyobb nyomora van, mint nekem. és jóllehet, még nála is van nagyobb sz.rtóban fulladozó ember.

sőt, irritál, amikor valaki a saját nyomorával vág fel. így én sem szeretnék ide jutni, ezt sugallni. távol legyen tőlem. sokféle fájdalom van, sokféleképpen hatnak - ilyen szinten összehasonlíthatatlanok. de, a tompa hosszantartó és a rövid tűszúrásnyi fájdalom végülis ugyanaz, nem? mindkettő fáj.

igazából oda szerettem volna kilyukadni, hogy bizony 17 évesen és sajnos még most is előfordul, oda-vissza irányban egyaránt, hogy anyámmal morcosan reagálunk egymásra. nem feltétlenül csak és kizárólag örömre vagy bánatra, hanem egyáltalán. sajnos/nemsajnos, azt bántja előbb az ember, aki közvetlenül mellette áll, aki épp vele van. saját magamon is tapasztalom. nem szándékos a beszólás, hogy nesze, ma egy mondat erejéig direkt családtagot fogok nyúzni, mert jólesik vagy mittomén.

ha kérdező anyukája nem szokott mindennap rosszmájúskodni, egyébként minden rendben van otthon, akkor tényleg ennyi volt, kész.

az ilyesmi történet, az, hogy felmerült benne a kérdés, hogy miért csinálta ezt pont az anyukája... nos, ez lehet tanítás is.

türelemre int. egyrészt másokkal szemben, másrészt önmagamban is. tehát megértem és elfogadom (és persze az elfogadás nem egyenlő azzal, hogy szeretem is a történteket, negatívumokat), ha valaki nekem feszül, ugyanakkor nem veszem fel, nem idegeskedek miatta fölöslegesen. másrészt saját magamban is türelmet növesztek és arra törekszem, hogy később ne viselkedjek úgy az emberekkel, mint anyám, ne harapjak vissza ok nélkül.

úgyis fel lehet fogni, hogy mint minden, ez az anyai reakció is egy tanítás. legyen egyébként bármilyen fájdalmas, és akkor most igazad van, tegyük félre a kényszeres sorrendbeállítását a fájdalmaknak.

és a kérdező 17 éves. egyrészt nem csecsemő, életet most először kóstoló kisgyermek, van már előtte jócskán tapasztalat. de lesz még sok, tovább, a jövőben. lesz jó is, rossz is. mindenféle. lesznek másmilyen jellegű fájdalmak, hatások és mindegyik egy-egy tanítás. azért nem érdemes leragadni egy tanításnál, és túl sokáig agyalni rajta, mert az ember hajlamos túlkomplikálni az egyszerűséget. belevetítjük a félelmeinket, további fájdalmakat, kétségeket. nem kell. türelmesnek kell lenni és majd úgyis jön magától a többi tapasztalat, fájdalom, kétség meg minden más. :)