Meddig lehet bírni a visszautasítást?
Több mint 6 éve vagyunk együtt a párommal(ő 24éves, én 21). Még mind a ketten a szüleinknél élünk. Tegnap anyukámék elmentek itthonról egész délutánra és én nagyon örültem, hogy végre kettesben lehetünk, gondoltam ez jó alkalom, hogy egy hatalmasat szeretkezzünk. A páromnak le kellett mennie a kocsihoz én ezt kihasználva magamra kaptam a legszexibb míderem és egy szexi harisnyát harisnya tartóval meg egy magassarkút és amikor jött be az ajtón én már így vártam. Erre ő el kezdett velem ordítani amint meglátott, hogy én most tényleg komolyan gondoltam-e ezt amikor megígértem neki, hogy pihenünk délután...
Persze én rögtön elsírtam magam, mert mindenre számítottam, de azért erre nem. Szerintem totál megalázó volt ez a helyzet, hogy ott álltam olyan szerkóba mint egy prosti és még kb. úgy is bánt velem, amikor én csak meg szerettem volna lepni. Természetesen jól összevesztünk, bár ő nem értette, hogy nekem ez miért kellemetlen... Mindig ezt csinálja, állandóan visszautasít, soha nem szeretne velem lenni, havi 2-3 max. amikor az én igényem legalább heti 3-4 lenne, de persze nem akarja, hogy szakítsunk, mert hogy ő SZERET! és szeret velem szexelni! ??? Én ezt komolyan nem értem, ha szeret és szeret velem szeretkezni akkor miért így reagál? Miért nem képes velem többet együtt lenni, főleg akkor amikor kettesben vagyunk. Van még ilyen férfi rajta kívül? Teljesen kétségbe vagyok esve, nem érzem magam nőnek és ez már legalább 3-4 éve így megy. Meddig lehet ez bírni? Én szeretem őt, komolyan gondolom a kapcsolatunkat és megszakad a szívem amikor arra gondolok, hogy nem kaphatom meg őt...
Nem kell elhinni mindent a reklámoknak: vadító ruci, fehérnemű, illatfelhő. Gondold el, ott állsz, s a pasidnak fel van adva a lecke: teljesíteni!! Lekonyul szegény azonnal. Ehelyett beszélgettetek volna, simogatás, ölelés, egymás szemébe nézés...s lassan az ágyban vagytok. Ez intim, hangulatos, és van építkezés, ráhangolódás, és nem kötelező szorgalmi feladat. A B.K.-ban Juli is nővérke jelmezt húzott. Az én párom halálra röhögte volna magát, de hogy szex nem lett volna, az biztos.
Szóval ettől még szerethet a párod, csak az ilyen erőltetett kampányfogásoktól idegenkedik.
Ha a párod valóban szeret,akkor nem ordit le, hanem megdicsér. Szépen odasugja a füledbe, hogy gyere pihenjünk és amikor kedvünk tartja, akkor neki esünk, de nagyon tetszik, hogy igy láthatlak.
Viszont az is lehet, hogy az háboritotta fel, hogy olyanná tetted magadat, mint egy prost@.
Máskor is öltöztél igy neki?Ha igen,akkor hogyan fogadta?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!