Mit tegyek ha a párom öngyilkossággal fenyeget?
A párom aranyember de ha részeg elhord engem mindennek és szidalmaz, szavakkal bánt. Mindig bocsánatot kér másnap, de legközelebb amikor részeg megint ugyanaz történik. Tegnap este megint megtörtént, kötekedett velem a telefonba és számon kérte rajtam hogy miért nem ülök a telefon mellett reggeltől estig hogy az ő hívását várjam. (nem élünk együtt). Írtam neki hogy most néhány napig ne keressen mert betelt a pohár és gondolkodjon el magán.
Nem akartam szakítani egyáltalán és ezt neki is megírtam, hogy nem szakításról van szó hanem arról hogy gondolkozzon el azon hogy mennyire megbánt engem állandóan.
Ma hívogatott egész nap de nem vettem fel, erre írt egy smst hogy ha nem beszélünk kiugrik egy kocsi elé.
Felhívtam, aztán azt mondta hogy akkoris kiugrik a kocsi elé ha holnap nem találkozunk. Kierőszakolt tőlem egy találkozót holnapra, aztán megint megzsarolt hogy akkoris kiugrik a kocsi elé ha holnap délelőtt nem hívom fel. Ebbe is belementem. Eddig nem gondolkoztam a szakításon, eszembe se jutott, de mostmár igen!!!
Hogy miért engedek a zsarolásának? Mert tudom hogy megteszi, már volt hogy azzal zsarolt hogy szétveri a fejét, és meg is tette, a telefonon keresztül kellett végighallgatnom hogy a betonba csapkodja a fejét, és ott is volt a nyom pár hétig, vagy hogy szétrúgdossan a lábát a betonon, és a balesetin kötött ki mert megrepedt a lába ha jól emlékszek....
Mégis mi a fenét csináljak vele?? Ja, felnőtt ember, nem tizenéves vagy huszonéves "taknyos gyerek" már!
sajnos tapasztalatbol mondom hogy ha nem tudsz valakivel kijonni akor kesobb sem fogsz nekem erre 5 evem ment ra a legszebb eveim mig ra nem szantam magam hogy lepjek ki a kapcsolatbol de ezt csak te erzed hogy ez neked menyire nem jo es hogy kepes vagy e kilepni.Ugyanezt csinalta mint a parod de a vegen mar a fenyegetesel sem tudott maga mellett tartani. az ijentol jobb ha menekulsz.
szerintedegy normalis ember verne a fejet a betonba?
igy kell hogy maga melet tartson?
te is meg birnad mondani hogy ha nem hagyja abba ezt a viselkedest akor elhagyod mert addig mig latja hogy hajlasz a szavara addig tovabb fojtatja.de szerintem nem sok ertelme van.
a volt parom szamtalanszor fenyegetett hogy ongyilkos lesz ha elhagyom , nem tette meg soha.
Edesanyam szajabol soha nem halottam semmijen fenyegetest erre vonatkozolag,neki apamal voltak problemai.
megtette egyszer ........belehalt.................
Szia. Én pszichológus vagyok, de saját életem során is átéltem már egy ilyen kapcsolatot - nagyon gyakori a segítő szakmát választóknál az ú.n. "Helper-szindróma", magyarul: megmentőnek képzeled magad, azt hiszed, hogy ha támaszt nyújtasz neki, azzal előrébb viheted a másik életét, eközben anyáskodó módon elviseled, hogy a másik bántson, és még te érzed magadat felelősnek azért, amiket
ő megtesz veled, és magával. Ebben a "megmentőnek" az az előnye, hogy lényegében domináns szerepben van,mint egy szülő, még akkor is, ha látszólag ő az áldozat, a másik pedig élheti tovább boldog , felelőtlen prolongált gyermekéveit.
A párod egyértelműen személyiségzavaros, ebből csak hosszas terápiával lehetne kigyógyítani, szakember segítségével, de csak ha Ő felismerné, hogy erre van szüksége. Te segíteni neki, vagy változtatni a helyzeten NEM VAGY KÉPES. Egy választásod van: mész, vagy maradsz. Idővel pedig csak egyre fokozódik ez a helyzet. Nem véletlen hogy pl. az alkoholisták feleségeinek is külön terápiás csoportokat tartanak fenn...
Sokan kioktattátok itt a kérdezőt az biztos,csak épp senki nem értette meg a kérdését. Szegény nem győzött hozzászólni,hogy ne értsétek félre.Én nem fogok most belemagyarázni semmit a lelkedbe,szerintem épp elég volt ez a sok béna hozzászólás..../van azért jó tanács is/csupán értelmezni próbálom a válaszokat.
Egyik azt írja dobd ki az ilyen alkoholista embert,másik azt,nem normális ez az ember,harmadik azt,hogy az első szídalmazásnál vagy hasonló "bántásnál" ő rögtön szakítana a partnerével...és még rengeteg színte egyforma válasz.
Könnyű ezeket mondani/írni igaz??
1.Az itt hozzászólók 50%-val nap mint nap megtörténik hasonló szitu a magánéletükben ezért azt írják le neked,mi az amit pontosan NEM csinálnak ők se!!!
Ne mondja nekem senki,hogy az első komolyabb összeveszésre,sértegetésre,megbántásra otthagyja a partnerét/családját mert ez baromság. Ez max pár hetes/hónapos kapcsolatra talán igaz,és a tizenéves tinikre...de ne keverjük a szezont...
2. A hozzászólók 40%-nak meg nincs partnere egyáltalán esetleg még soha nem is volt komolyabb,akkor meg végképp nem értem ezeket az okoskodásokat!!
A maradék 10% talán ad megfelelő tanácsot a kérdésedre,ezt neked kell tudni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!