Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Kezd szétcsúszni az életem....

Kezd szétcsúszni az életem. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

23 éves vagyok, idén végzős egyetemista. Egy éve férjnél vagyok, a férjem szüleinél élünk. A férjem szintén egyetemista, de már nincsenek órái, így dolgozik. Sajnos nagyon-nagyon keveset keres, havi hatvan marad a kezünkben, amiből harmincat megtakarítási számlára teszünk, hogy legyen miből elkezdeni az életünket. A számlán most körülbelül 600 000 forint van, februárig nem férünk hozzá, nem lehet levenni róla összeget.

Sajnos nekem diákhitelem is van, ez mostanában 700 000 forintnál jár, de nem tehetem meg, hogy lemondjam.

Több éve próbálunk kimenni külföldre dolgozni, de eddig nem sikerült. Rengeteg nyári munkára beadtuk a jelentkezésünket, de vagy nem válaszoltak, vagy sajnálkozó elutasításokat kaptunk.

Itthon egyszerűen nem találunk munkát a végzettségünkkel. Mindketten fordítók vagyunk, férjem ezt csinálja most is, régebben kapott könyveket egy kiadótól, de egy éve azt sem kap, állítólag a válság miatt... Pedig tényleg meg voltak elégedve a munkájával.

Én az egyetem mellett magántanítványokat vállalok, ebből mintegy 30 000 forint jön össze havonta, ha jó hónapom van, három-négy tanítvány mellett. Egyéb munkára hiába is jelentkeztem, a különféle netes fordítóirodák csak a "regisztrációs díjat" nyúlták le, munkát nem adtak.

Tavaly ősszel még egyenesben voltunk anyagilag, el tudtuk kezdeni a jogsit mindketten, idén nyárra meg is lett mindkettőnknek, fejenként 150 000 forintból. Emellett karácsonykor a férjem lecserélte a majdnem tíz éves számítógépet, mert az újon hatékonyabban tud dolgozni.

Idén márciusban megragadtam az utolsó lehetőséget, hogy beadjam az Erasmust, el is nyertem az ösztöndíjat Finnországba.

Most viszont úgy állunk, hogy nagyon ki van centizve a dolog, mert az eredeti tervünk az volt, hogy kimegyünk Finnországba mindketten, és én ott az egyetem mellett dolgoznék félállásban (csak így lehet a kinti szabályok szerint), ő pedig teljes munkaidős állást keresne. Elvileg járt volna nekem egy olcsó, 200 euró bérleti díjas lakás, de ezt végül nem kaptam meg, nem értem (és a finnek sem értik), miért... Holott járt volna. A finnek azt mondják, hogy nekem kell szállást keresnem kinn, de a legolcsóbb albérlet is 4-500 eurónál kezdődik... Ezt nem tudjuk kifizetni egyedül az Erasmus-támogatásból, illetve a férjem 120 eurós fizetéséből, valamint a diákhitelből. Emellett az útiköltség sem olcsó, biztosítást is kell kötni, meg is kell élni valamiből, Finnország pedig egy elég drága ország... A szülők semmilyen formában nem tudnak minket támogatni, kivéve, hogy eddig itt lakhattunk náluk. A finnek megbiztattak, hogy bár lehetőségem mindeképpen lesz dolgozni, ne nagyon éljem bele magam, hogy találok munkát, mert a régióban elég magas a munkanélküliség, anyanyelvi szintű finntudás nélkül csekély az esély, hogy munkát kapok. Én kb. alapfokon beszélek finnül (egy évig tanultam az egyetemen), a férjem pedig csak pár szót... Svédül mindketten középfokon beszélünk, de svédül csak a nyugati partvidéken beszélnek, az én egyetemem meg Közép-Finnországban van. szóval svéd alapú állást nem valószínű, hogy találunk.


A problémám az, hogy mostanában nagyon sokat veszekszünk emiatt. Tegnap este is hajba kaptunk, mert ő folyamatosan bizonygatja, hogy hülyeség volt beadni a pályázatot, mert nagyon ki van centizve az egész. Viszont EU-s támogatás nélkül tudom, hogy még ennél is nehezebben jutnánk ki külföldre. (1400 euró az 1400 euró, akárhogy is nézem, nekünk ezt összespórolni vagy három-négy év lenne ilyen körülmények között. Addig a szülőknél kellene laknunk hatan három szobában, gyereket nem vállalhatnánk tíz éven belül...) Tegnap este olyan szinten kétségbe estem a férjem pesszimista "úgysem fog sikerülni, meglátod, csak elverjük a pénzt, és nem kapunk munkát"-jellegű monológjától, hogy elkezdtem kilátástalannak érezni az életem...

Itthon hiába is keresek állást, én tényleg bármit, de bármit elvállalnék, de nincs semmi. Még a rovarirtói álláshoz is minimum három éves jogosítványt kérnek, nekem meg csak két hónapos...

Az ösztöndíjat visszamondani már nem lehet, most már ki kell mennünk, és kinn kell lennünk Karácsonyig, vagy legalábbis nekem. Mégis, kit lehet tenni ebben a helyzetben? Nem akarom, hogy a rohadt anyagiak miatt menjen szét a házasságom, hiszen szeretjük egymást, és tudjuk, hogy minket az Ég is egymásnak teremtett...

Van ötletetek a megoldásra?


2009. aug. 15. 09:58
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:

Elmesélem ez mi esetünkben hogyan történt.

Suli után már augusztusra megvolt a repjegyem Angliába.

Persze tuti állást ígértek, stb. Kimentem úgy, hogy kb 1 hónapra volt elég a pénzem. persze tuti meló sehol, idegen emberek, idegen környezet, a pénzem fogyóban. Mindenhova bementem, mindenhol érdeklődtem, sehol semmi nem volt. A párom még nem jöhetett velem, mert még egy utolsó kiküldetést el kellett vállalnia a régi munkahelyről. Tehát teljesen egyedül pislogtam Londonban.

SOHA nem veszekedtünk a párommal azelőtt. aztán mikor kijött utánam(persze Ő is egy havi pénzzel) én már teljesen kész voltam. Meg is jegyezte, hogy megöregített ez a pár hét. persze utána jött, hogy nem találtunk munkát, stb. Volt olyan, hogy Ł5-ból éltünk egy hétig és még egyikünk telefonját is el kellett adni, hogy a lakbért ki tudjuk nyögni.Rengeteget veszekedtünk, néha azt hittem nekimegyek. aztán utolsó előtti pillanatban találtunk munkát, mindketten egy helyen kezdhettünk el dolgozni.Szép lassan helyrejött az életünk, 2 hónap után már majd'200.000 Ft-ot utaltunk haza a szülőknek karácsonyra. De aztán hazajöttünk, azt gondoltuk, ha kint olyan könnyen ment itthon is meg tudjuk állni a helyünket. Életünk legnagyobb hibája volt!!!! Azóta tengődünk itthon, semmit nem haladunk. Fél év után találtunk munkát, pedig jó végzettségünk van. Nem keresek annyira rosszul, a párom valamennyivel kevesebbet, mint én és a szülői házban lakunk. Márciusra terveztük, hogy újra kimegyünk, de megfogant a babánk, akit évek óta vártunk, így maradtunk itthon.

a történetem lényege: fogtok veszekedni, mindenkit kicsinál a pénztelenség. De ne maradjatok itthon. Ha tényleg nem válogattok és eleinte elvállaltok bármilyen munkát, ha nem ültök otthon nyugalomban, hanem mertek bekopogni bármilyen "job agency"-be, akkor lesz munkátok.

Amúgy meg itthon a gyűjtögetésből és a jelen pillanatban megtakarított összegből nem tudtok sok mindenhez kezdeni lássuk be, főleg hogy munkát sem találtok. Az legyen nektek ott kis tartléknak, hogy ha kell hozzá tudjatok nyúlni. De kívánom, hogy ne legyen rá szükségetek!

Kockáztatni kell, mert ha belenyugszik az ember abba, ami itthon van, akkor aztán várhatja a jólétet.....

2009. aug. 15. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 A kérdező kommentje:

Köszi szépen, utolsó! Reményt adtál a tanulságos történeteddel... Tudom, hogy ha maradunk, akkor nem lesz belőlünk semmi. Most, hogy elvették a szocpolt, korlátozták a Fészekrakó hitelt, a GYED-et, nem hiszem, hogy van választásunk. Talán nyugdíjas korunkra lesz saját lakásunk ilyen körülmények között és magyar fizetések mellett... :( Az élet itt már majdnem olyan drága, mint külföldön, de a fizetések meg sehol sincsenek.

Finnországban 900 euró a minimálbér, ez alatt nem kereshet a legálisan foglalkoztatott ember. Csak rendesen meg kellene tanulni finnül... De tényleg, én még istállót takarítani is elmegyek, csak kapjak egy esélyt...

2009. aug. 15. 12:23
 13/21 A kérdező kommentje:
A babához pedig sok boldogságot! :)
2009. aug. 15. 12:28
 14/21 anonim ***** válasza:

11:48-as vagyok!

Köszönöm a jó kívánságot, aranyos vagy! :)

Remélem tényleg sikerült egy kis reményt adnom.

Igen, itthon nagyon nehéz. Honvágy, hazaszeretet ide vagy oda, sajnos a pénztelenség rákényszerít az idegen országban történő munkavállalásra.

A hozzáállásoddal biztos vagyok benne, hogy megállod a helyed. A férjedet pedig ne hagyd elkeseredni. Hiszen az optimista hozzáállás nagyon fontos és akkor ő is sikerrel jár majd.

Sok szerencsét Nektek a továbbiakhoz!

2009. aug. 15. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim válasza:
Tanacsot nem tudok adni hiszen meg csak 13 eves vagyok,de kivanom hogy minden kialakuljon es tovabb tudj tanulni,es talalj magadnak munkat!Es sok bolfogsagot nektek! Fel a fejjeeeel:D
2009. aug. 15. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 A kérdező kommentje:
Köszi, utolsó, nagyon aranyos vagy! :)
2009. aug. 16. 09:50
 17/21 anonim válasza:

Szia!

Végül mi lett a vége? Hogy vagytok most?

2009. dec. 6. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
igen, engem is érdekelne hogy mi van veletek....
2009. dec. 6. 17:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 A kérdező kommentje:

Sziasztok!

Köszi, megvagyunk, jól vagyunk. Végül kijöttünk, és ahogy reméltem is, minden jóra fordult, a férjemnek lett munkája, bár az nagyon keveset fizet. Sikerült igen olcsó albérletet találni, ehhez lakótársat, így a legnagyobb tétel le van tudva. Most 150 euro a bérleti díjunk, ez jobb, mint amire számítottunk. Alapszinten megélünk, tudunk mit enni, és végül rendeződtek a dolgaink.

A férjem is belátta, hogy nagyon jó ötlet volt beadni a pályázatot, nagyon tetszik neki Finnország, bár a finn nyelvvel nem tudott megbarátkozni. Most ugyan hazamegyünk Karácsonyra, illetve egy félévre, mivel sajnos még az államvizsga hátra van, de már tudjuk, hogy vissza fogunk jönni, amint sikerül újra összeprórolni rá a pénzt. Akkor viszont már én sem egyetemistaként jövök, mert sajnos ahogy a munkáltatók megtudták, hogy csak félállásban dolgozhatok az egyetem miatt, nem álltak szóba velem. Pedig lehetőség, az van. Megismerkedtünk itteni magyarokkal, tőlük is sok tanácsot kaptunk.


Az egyedüli probléma a férjem meg a nyelv: én most már egész jól beszélek finnül (járok nyelvórára, és sokat tanulok), de ő nem hajlandó megtanulni, mert szerinte "túl nehéz". Viszont abba beleegyezett, hogy ha újra megpróbáljuk a külföldet, akkor a nyugati partra menjünk, ahol tud beszélni svédül (mert itt, az ország közepén senki nem beszél svédül sajnos).

Köszi, hogy gondoltatok ránk, szorítottatok értünk, mert végül nem lett teljes kudarc a kiköltözés, minden megoldódott némi idegeskedés árán...

2009. dec. 7. 10:17
 20/21 anonim ***** válasza:

11:48 vagyok!


Nagyon örülök, hogy végül meg mertétek lépni. Annak még jobban, hogy nem ért csalódás titeket.

Kívánom, hogy a továbbiakban is minden a legnagyobb rendben menjen!

2009. dec. 7. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!