Kezd szétcsúszni az életem. Mit tegyek?
23 éves vagyok, idén végzős egyetemista. Egy éve férjnél vagyok, a férjem szüleinél élünk. A férjem szintén egyetemista, de már nincsenek órái, így dolgozik. Sajnos nagyon-nagyon keveset keres, havi hatvan marad a kezünkben, amiből harmincat megtakarítási számlára teszünk, hogy legyen miből elkezdeni az életünket. A számlán most körülbelül 600 000 forint van, februárig nem férünk hozzá, nem lehet levenni róla összeget.
Sajnos nekem diákhitelem is van, ez mostanában 700 000 forintnál jár, de nem tehetem meg, hogy lemondjam.
Több éve próbálunk kimenni külföldre dolgozni, de eddig nem sikerült. Rengeteg nyári munkára beadtuk a jelentkezésünket, de vagy nem válaszoltak, vagy sajnálkozó elutasításokat kaptunk.
Itthon egyszerűen nem találunk munkát a végzettségünkkel. Mindketten fordítók vagyunk, férjem ezt csinálja most is, régebben kapott könyveket egy kiadótól, de egy éve azt sem kap, állítólag a válság miatt... Pedig tényleg meg voltak elégedve a munkájával.
Én az egyetem mellett magántanítványokat vállalok, ebből mintegy 30 000 forint jön össze havonta, ha jó hónapom van, három-négy tanítvány mellett. Egyéb munkára hiába is jelentkeztem, a különféle netes fordítóirodák csak a "regisztrációs díjat" nyúlták le, munkát nem adtak.
Tavaly ősszel még egyenesben voltunk anyagilag, el tudtuk kezdeni a jogsit mindketten, idén nyárra meg is lett mindkettőnknek, fejenként 150 000 forintból. Emellett karácsonykor a férjem lecserélte a majdnem tíz éves számítógépet, mert az újon hatékonyabban tud dolgozni.
Idén márciusban megragadtam az utolsó lehetőséget, hogy beadjam az Erasmust, el is nyertem az ösztöndíjat Finnországba.
Most viszont úgy állunk, hogy nagyon ki van centizve a dolog, mert az eredeti tervünk az volt, hogy kimegyünk Finnországba mindketten, és én ott az egyetem mellett dolgoznék félállásban (csak így lehet a kinti szabályok szerint), ő pedig teljes munkaidős állást keresne. Elvileg járt volna nekem egy olcsó, 200 euró bérleti díjas lakás, de ezt végül nem kaptam meg, nem értem (és a finnek sem értik), miért... Holott járt volna. A finnek azt mondják, hogy nekem kell szállást keresnem kinn, de a legolcsóbb albérlet is 4-500 eurónál kezdődik... Ezt nem tudjuk kifizetni egyedül az Erasmus-támogatásból, illetve a férjem 120 eurós fizetéséből, valamint a diákhitelből. Emellett az útiköltség sem olcsó, biztosítást is kell kötni, meg is kell élni valamiből, Finnország pedig egy elég drága ország... A szülők semmilyen formában nem tudnak minket támogatni, kivéve, hogy eddig itt lakhattunk náluk. A finnek megbiztattak, hogy bár lehetőségem mindeképpen lesz dolgozni, ne nagyon éljem bele magam, hogy találok munkát, mert a régióban elég magas a munkanélküliség, anyanyelvi szintű finntudás nélkül csekély az esély, hogy munkát kapok. Én kb. alapfokon beszélek finnül (egy évig tanultam az egyetemen), a férjem pedig csak pár szót... Svédül mindketten középfokon beszélünk, de svédül csak a nyugati partvidéken beszélnek, az én egyetemem meg Közép-Finnországban van. szóval svéd alapú állást nem valószínű, hogy találunk.
A problémám az, hogy mostanában nagyon sokat veszekszünk emiatt. Tegnap este is hajba kaptunk, mert ő folyamatosan bizonygatja, hogy hülyeség volt beadni a pályázatot, mert nagyon ki van centizve az egész. Viszont EU-s támogatás nélkül tudom, hogy még ennél is nehezebben jutnánk ki külföldre. (1400 euró az 1400 euró, akárhogy is nézem, nekünk ezt összespórolni vagy három-négy év lenne ilyen körülmények között. Addig a szülőknél kellene laknunk hatan három szobában, gyereket nem vállalhatnánk tíz éven belül...) Tegnap este olyan szinten kétségbe estem a férjem pesszimista "úgysem fog sikerülni, meglátod, csak elverjük a pénzt, és nem kapunk munkát"-jellegű monológjától, hogy elkezdtem kilátástalannak érezni az életem...
Itthon hiába is keresek állást, én tényleg bármit, de bármit elvállalnék, de nincs semmi. Még a rovarirtói álláshoz is minimum három éves jogosítványt kérnek, nekem meg csak két hónapos...
Az ösztöndíjat visszamondani már nem lehet, most már ki kell mennünk, és kinn kell lennünk Karácsonyig, vagy legalábbis nekem. Mégis, kit lehet tenni ebben a helyzetben? Nem akarom, hogy a rohadt anyagiak miatt menjen szét a házasságom, hiszen szeretjük egymást, és tudjuk, hogy minket az Ég is egymásnak teremtett...
Van ötletetek a megoldásra?
válasza:Sajnálom, hogy ilyen gondotok van, ez biztos, hogy rossz érzés. Nem akarlak megbántani, de nem lehet, hogy rossz helyen próbálkoztok? Gondolom, hogy bölcsész diplomátok lesz, azzal meg sokan szenvednek elhelyezkedni (félreértés ne essék, nekem is van hasonló végzettségem, szóval nem leszólni akarom).
1. Még nem is diplomáztatok le, így nem csoda, hogy nem alkalmaznak olyan szívesen. Ha már végeztek, akkor könnyebb lesz szerintem.
2. Azt írod, hogy bármit elvállalnál, de utána azt írod, hogy rovatírói állás....nos, nem rosszból, de az nem egy olyan munka, amire sok embert felvennének. Nem próbálkoztál más területen, aminek nincs köze a diplomádhoz? Lehet, hogy jobban el tudnál helyezkedni.
Én külföldön élek, szerintem ha kijöttök, mindenképpen kell alaptőke és nem 100 ezer Ft. Nem tudnának a szüleitek támogatni, amíg találtok kint munkát? Szerintem ha nem, akkor ne vegyetek fel hitelt, inkább gyűjtögessetek, mert a fiatalon nem jó hitellel indulni és már ott van nektek a diákhitel.
Elsőnek: éveken keresztül minden nyáron és évközben is dolgoztam diákszövetkezeteknél. Két éve azonban már nem adnak munkát, újabban a válsággal indokolják ezt is. Nem idegen tőlem a diákszövetkezet, de a városban három is működik, mindegyiknél regisztrálva vagyok, fizettem tagdíjat is, hetente jártam a nyakukra, mégsem kaptam semmit, még egy-két napos munkát sem.
Kettesnek: kimegyünk, mert ha maradunk, nemcsak a támogatást kell kifizetni, de még meg is büntethetnek akár több százezer forintra is.
Hármasnak: Kösz, a te válaszod volt eddig a leghasznosabb. Én tényleg mindenol kerestem munkát, nem csak a végzettségemnek megfelelően. Jelentkeztem takarítónak, rovarirtónak, eladónak... Nem vagyok kényes erre, de tényleg sehol, de sehol nincs munka. Nagyon szeretném, ha végre a kezemben lenne az a nyomorult bölcsészdiploma, de nem az én hibám, hogy egy évet csúszok. Egyszerűen nem hirdették meg az óráimat, csak most fogják. Idén kellett volna végeznem, összesen két órám, két szigorlatom van vissza, meg a szakdolgozat. De addig tényleg nem állnak velem szóba, míg nincs meg a diploma, bölcsészdiplomával aztán végképp...
"Azt írod, hogy bármit elvállalnál, de utána azt írod, hogy rovatírói állás..." Nem rovatíró, hanem rovarirtó... Csótánytalanító, ha így jobban tetszik. Érettségit kértek hozzá, meg minimum három éves jogsit...
Én tényleg bármit, de bármit elvállalnék, de senki sem áll velem szóba.
A szülők nem tudnak támogatni, mert apósom fél éve munkanélküli, szintén a "válság" miatt, anyósom meg szintén évek óta nem kap munkát (bár szeptembertől _állítólag_ lesz egy részidős állása). Senkire nem számíthatunk, senki nem áll mögöttünk. A mi szüleink semmit sem raktak a fenekünk alá, kivéve hogy náluk lakhatunk, így eddig legalább az elbérletet meg tudtuk spórolni.
válasza:Hali!
Ha menni kell, akkor menjél/menjetek! Ezen szerintem (már) kár veszekedni. Hasznosabb, ha a kinti életet kezded megszervezni: pl. albérlet, munka stb.
Épp tegnap olvastam egy távmunkát, amit szerintem ti is tudnátok végezni. Majd elküldöm.
Amúgy nem lehet valahova az elutasított albérlet miatt fellebbezni?
Még valami. Örülj az ösztöndíjnak! Nem lesz hátrány a későbbi elhelyezkedésnél.
válasza: válasza:"Elvileg járt volna nekem egy olcsó, 200 euró bérleti díjas lakás, de ezt végül nem kaptam meg, nem értem (és a finnek sem értik), miért... Holott járt volna."
ha ez a helyzet, akkor addig fellebbezel amíg meg nem kapod a lakást. ha hivatalosan jár az erasmushoz lakástámogatás, olyan nincs hogy te valamiért nem kapod meg. ne hagyd magad. amennyiben pedig nem biztosítják az ösztöndíjban MEGIGÉRT kereteket, nem vagy köteles kimenni. hivatkozhatsz arra, hogy te sajnos rossz anyagi körülmények között élsz, lakást ígértek, és jár is, így hogy mégse kapsz önhibádon kívül nem áll módodban kint kifizetni albérleti díjat, így nem tudsz kimenni. vedd fel a kapcsolatot a suliban az illetékesekkel, és ne hagyd magad elküldeni, járj a nyakukra amég nem találnak megoldást vagy ők, vagy nem küldenek tovább egy felsőbb szervhez aki segítséget tud nyújtani.
ha valami jár, akkor jár. ezért ösztöndíj. olyan nincs hogy mégse adják oda. sok sikert és kitartást!
válasza:"én tényleg bármit, de bármit elvállalnék, de nincs semmi."
Csak átfutottam a szememmel és ezen megakadt. Ha csinos nő vagy olyan nincs hogy semmi sincs. Nem tellik el nap, hogy ne találkoznál egy kanos férfivel. Ha úgyis szeretitek egymást... akkor hogy egy kis pénzhez jussatok, kétkezi munkánál sikeresebb az egykezi egyszáji:D
Tudom most leleszek pontozva, de valami ellenérvet pls. Nem tudom ez miért nem jó ötlet.
Köszi mindenkinek!
Napi szinten járok az egyetemre asztalt csapkodni, mert a héten, mikor végre nem volt szabadságon az ügyintéző, és le tudtam adni a papírjaimat, valamint rákérdeztem, hogy mikor fogják utalni a pénzt, azt mondta a csaj, hogy "ő megpróbálja, de nem biztos, hogy a kiutazásig (aug. 26.) megérkezik". Én eldöntöttem, hogy hiába erősködnek a finnek, hogy már az oruentációs héten kinn kell lenni, addig nem utazunk, amíg az egyetem nem utal. Nincs miből ugyanis... Amikor jelentkeztem a programra, az eligazításon megnyugtattak, hogy a kiutazás előtt utalni fognak, ebben biztos lehetek. Ehhez képest...
Az albérlet ügyében szintén napi kapcsolatban vagyok a finnekkel. Ők azt írták, hogy már az összes lakást kiutaálták, így most már csak akkor juthatok kedvezményes lakáshoz, ha valaki visszamondja... Remélem, legalább ez megtörténik. 200 eurót havonta még ki tudnánk fizetni, 400-at már nem.
Diploma után én is szeretnék tanítani, mert tehetségesnek érzem magam, csakhogy az iskola-leépítések és átszervezések miatt gyakorlatilag nincs munkalehetőség... Gondoltam arra, hogy szakmát tanulok, nem adtam fel ezt sem, csak mivel elmúltam 22 éves, már nincs ingyen. Amíg meg ingyen lett volna, addig a négy szakommal küzdöttem az egyetemen, és sem időm, sem energiám nem volt már a tanfolyamra... De nem adtam fel, hogy valami életképes szakmát tanuljak. A férjem már nehezebb eset, mert ő eléggé válogatós: nem is lesz tanári diplomája, csak fordító végzettsége. Szakmát sem igen akaródzik neki tanulni, mert szent meggyőződése, hogy egy igazán jó fordító, mint ő, meg tud majd élni fordításból. Ezzel nem értek egyet, de ő tudja...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!