Már régen felnőttkorú vagyok és a szüleim még mindig teljesen uralkodni akarnak az életem felett. Az elmenekülésen gondolkodom, mit tegyek? 21/F

A szüleim mindig is igen erősen meg akarták szabni, hogy mikor mihez kezdjek, kisebb koromban ez annyira nem volt feltűnő, de ahogy nagyobb lettem egyre jobban észlelhető volt.

Amikor 3-4 éve mondtam a szüleimnek, hogy majd nem akarok náluk lakni, akkor teljesen el voltak hűlve, szinte fel voltak háborodva az ötlettől. Teljesen értetlenül néztem, hogy miért.

2 éve tettem le az érettségit, meg szereztem jogsit, felsőfokú angol nyelvvizsgát és eljártam német nyelvtanfolyamra is.

A szüleim kitalálták, hogy na akkor egyetem, de nekem semmi kedvem nem volt egyetemre járni, de eröltették és már olyanokat is mondtak, hogy legalább próbáljam meg. Gondoltam ha már azt mondják, hogy legalább próbáljam meg, akkor megpróbálom. 1-2 hónapig rendesen csináltam, de ennyi idő elég volt hozzá, hogy felismerjem, hogy nem nekem való dolog az egyetem. Ezért abbahagytam és azt hazudtam a szüleimnek, hogy kulcsfontosságú tantárgyakból megbuktam, és nem folytathatom a tanulást.

Gondoltam így látni fogják, hogy legalább megpróbáltam és leszállnak a témáról. Hát, fél éven keresztül ment az óbégatás, hogy milyen csalódottak, meg hogy nekem milyen jó lecke volt az élettől, hogy megbuktam, mert ebből is látszik, hogy keményen kell tanulni.

Ahogy teltek a hónapok, anyám egyre zsémbesebb és morcosabb lett, apám pedig (aki most külföldön dolgozik) egyre aggresszívebb és idegbetegebb viselkedésű és már régóta azt szajkózza, hogy történjék velem bármi, ő rögtön öngyilkos lesz.

Kitalálták, hogy na akkor megint iratkozzak be egyetemre. Próbáltam utalni rá, hogy nem ez az egyetlen dolog amit csinálhatok, meg hogy már ilyen végzettséggel is tudnék munkát vállalni, különösen külföldön, de az ellentmondás legelső jelére teljesen aggresszívek lettek és az egész rokonság elkezdte skandálni, hogy iratkozzak be, különösen a nagynénémék, akik még a szüleimnél is hülyébbek.

Végülis már kényszerből megint beiratkoztam, de most kb. ugyanott járok ezért, mint tavaly ilyenkor, csak a szüleim személyisége tök erőszakos lett. Képesek teljesen normálisan beszélni meg viselkedni velem, de a legváratlanabb időpontokban hárpiákká változnak.

Az vetette el a sulykot, amikor tegnap este anyámmal beszélgettem valamiről és teljesen normális hangvétellel folyt a beszélgetés, de eszébe jutott valamiről az iskola, erre hirtelen komor arcott vágott és felkiáltott, hogy hogyha megint megbukok akkor jön az egész család és megölnek engem!

Ez az egész dolog nevetséges, én egy demokráciában élő, felnőttkorú, teljes jogú állampolgár vagyok, nempedig valami középkori rabszolga. Nem tűrhetem tovább, hogy terrorizálással (megöléssel fenyegetés), zsarolással (történjék velem valami és apa öngyilkos lesz) és csábítással (amikor nem történik semmi ilyen zűr, akkor normálisan viselkednek) tovább az uralmuk alatt tartsanak.

Elegem van belőle, hogy egy "Családi Vasfüggöny" mögött élek, ami mögött hiába élek demokratikus országban, úgy megszabják, irányítják az életemet, mintha valami Észak-Koreai lennék.

Azt tervezem, hogy interneten keresek Ausztriában állást, ha megvan akkor nézek albérletet és szó nélkül elmegyek otthonról. Van 1 milka félretett pénzem, az gondolom elég rá, hogy új életet kezdjek Ausztriában.

Ti mit tennétek a helyemben, teljesen kész vagyok. Viszonylag normális gyerekkorom volt a szüleimmel, de most ilyen félelmetes diktátorokká váltak akik zsarolással tartanak az uralmuk alatt.