Mért csak a gyereknek kell megadni a tiszteletet a szüleinek? Nem kéne fordítva is hogy működjön?

OFF 09:23! Hasznosra értékeltem a válaszodat, mert kiderül belőle, amit eddig is sejtettem, hogy bizonyos válaszadóknak a fejében egyszerűen fogalmi zűrzavar van. A tiedben is. Ha nem tudod, mi a tisztelet (pedig leírtam) és a másik életének megkeserítése között a különbség az a Te bajod, mint ahogy az is, ha ezt fennen hirdeted. Engem nem hat meg különösebben, hogy egy ilyen ember bölcsnek tart-e engem, vagy lepontoz. ON

Mi az, hogy nem egyenrangú? pontosan azt jelenti, amit írtam. Szó szerint. Van egy rend, ami szerint az egyik előbb volt ezen a világon, mint a másik. Az másik az egyiknek köszönheti az életét, ám fordítva ez nem igaz.

TE NEM LENNÉL, HA Ő NEM LENNE.

Lehet ez ellen küzdeni, lázadni, vagy bármit, egy dolgot nem lehet vele tenni: MEGVÁLTOZTATNI. Azt nem lehet. Erről szól ez a kérdés számomra. Az ember életében van, ami nem tetszik. Van amin könnyen túl tud lépni, van amin meg nem. Úgy látszik a kérdező és még pár válaszadó ezen nem tud. Ez az Ő saját problémájuk, nem az enyém. Én csak elmondtam, amit 40 éves fejjel el tudok erről. Az, hogy ki érti, és ki nem, megint nem az én gondom. (Igazából nem is vártam mást, gondoltam, én elmondom, a többi meg nem rám tartozik.) Ha valaki szerint ez értelmetlen maszlag, akkor neki az. Ennyi.

Ui. Aki azt hiszi tizenhúsz évesen, hogy mindent tud a világról, az minek kérdez? Főleg, ha ennyire fél azoktól a válaszoktól, amik nem a saját fejében visszhangoznak.

10:09 - Pont azt kifogásolod a kérdezőben, ami benned is jelen van, hogy nem fogadja el mások más véleményét, te sem. Mitől vagy te jobb akkor, mint ő?

Mivel a szülő volt előbb minden esetben, a szülőnek vannak kötelezettségei:

- enni adni

- inni adni

- ruházni

- gondoskodni a gyermeke tisztaságáról

- nevelni

- megtanítani a rendre

- megtanítani örülni a dolgoknak

- felismerni a gyermeke tehetségét valamiben, és annak megfelelően terelgetni

- vagy éppen felismerni a gyermeke gyengeségét vagy betegségét, és nem felróni neki hibának, hanem segíteni kiküszöbölni azt

- szeretetet adni

- megtanítani kérni

- JÓ PÉLDÁVAL A GYERMEKE ELŐTT JÁRNI

Ha a szülő ezeket elmulasztja, a gyerek nem a saját hibájából hanem a szülő hibájából fog elfordulni tőle. Ha kedvesség helyett erőszakot alkalmaz, ha kérés helyett parancsol és ordibál, ha szeretet helyett bántalmaz, a gyerek félni fog tőle, el fog fordulni tőle. Ez nem találgatás, hanem tudom, és konkrétan anyukám kicsi gyerekekkel foglalkozik több, mint 25 éve, egy lelkiismeretes pedagógus, akihez KÉRIK a gyerekeket a szülők, mert hírneve van, hogy tényleg a legjobbat hozza ki a gyerekből, ő meglátja a háttérben is a problémát, és szakembert javasol, ha arról van szó, és hallgatnak rá, mert ért hozzá, mert érzéke van hozzá, mert ez a hivatása.

A gyermeknek ugyanúgy jár a tisztelet, mint egy szülőnek, mert a gyermek is érző emberi lény, akkor is, ha fogyatékos, akkor is, ha ügyetlen, és akkor is, ha zseni, akkor is, ha tudásban a szülei fölött jár magasan már kicsi korában 1 vagy több téren, és ha nem tanítanak meg neki valamit, ha nem jó példával járnak előtte, nem tudja megtanulni a jó példát vagy mástól tanulja meg, és ha a tehetsége felismerése helyett ledorongozzák, az önbizalmát veszik el, és lehet, hogy soha nem lesz képes talpra állni és kibontakoztatni azt, amiben lehet, hogy zseniális. Ha Mozartot visszafogták volna, lehet, hogy soha nem ismerhetnénk a műveit, Hitler festett, de nem ismerték el, mi lett belőle, egy elmebeteg diktátor, József Attilát a hatalmon lévő kortársai nem ismerték el, elkeseredésében már a figyelme is lankadt, és olyan helyen ment át a sínek között, ahol nem szabad, és nem hallotta a tolatóvonatot, ami megölte. A felnőtteknél se egyszerű a dolog, de egy gyermekben óriási törést okozhat, ha nem jó példát lát a szüleitől, ha nem segítik, ha bántják, ha nem ismerik el abban, amiben jó, ha nem tisztelik benne az embert.

OFF Nem kifogásolok semmit. Ellenben amit én mondok, az egy tényállítás volt, nem egy vélemény. Nem az én véleményem az, hogy a gyermek azért van a világon, mert a szülei így döntöttek*. Az sem, hogy a szülők életben lehetnének a gyermekük nélkül is. Ezek tények. Ezért van hierarchia köztük. Az egyik függ a másiktól, a másik nem. És vannak gyerekek, akik szabadulni szeretnének ettől, mert terhes nekik. ON

Ha a véleményemre kíváncsi valaki, az pedig az, hogy a szülőknek a fentiek miatt kijár a tisztelet (kötelező), a vissza irányba pedig csak adható (nem kötelező). Ezért az a válaszom, ami. Nem lehet kikényszeríteni. Jó, ha van, de ha nincs, akkor sem lehet. Aki ez ellen küzd, és meg akarja változtatni a szüleit, vagy zsarolja őket, vagy hibáztatja azért, amilyen Ő lett, az elsősorban saját magával szúr ki. (Ez megint nem egy saját vélemény, hanem sok-sok pszichológus külön tett, tartalmában mégis egyező megfigyelése. Persze lehetnek eltérő vélemények is. Miért ne? Én ezt tartom igaznak, egyezik a saját tapasztalatommal, nekem ennél nem kell több.)

A szülő annyit ad, amennyit tud. Úgy látja el a "kötelezettségeit", ahogy tudja. Az a gyerek, aki ezt nem tudja elfogadni, szenvedni fog. Pont azért fog szenvedni, mert a saját lelkében van egy hiány (ki is mondom, nem tiszteletre vágyik, hanem SZERETETRE), és ezt nem tudja pótolni. Mindaddig nem tudja pótolni, amíg olyan forrásból akarja azt befogadni, ahonnan az nem jön. Minden ember csak saját magát tudja megváltoztatni, a másikat nem. Így a szüleit sem. Ha azok annyit adnak, amennyit, akkor sem lehet. Ettől függetlenül, nekik kijár a tisztelet, azért, mert a gyerek a világon van. Ez a rend, amit már a Biblia is ismert.

*-teljesen mindegy, hogy mikor, milyen körülmények között fogant a gyermek. Nem lényeges, hogy ittas volt-e az anya vagy sem. Az számít, hogy kihordta, megszülte, felnevelte a gyereket. (Tudom, sokan ezt sem bírják elfogadni. Nem baj.)

Az egyik függ a másiktól, a másik nem. Engem ez a mondtad fogott meg. Gondolom itt arra gondolsz, hogy a gyerek függ a szülőtől (eteti, itatja,stb). Azért talán kérte az a gyerek, hogy megszüljék Őt? Szerintem a szülő (az anya mindenképp, jobb esetben az apa is) függ a gyermekétől, még ha közvetve is. Hisz melyik nő lehet úgy boldog, ki fogadja el könnyen, hogy nem lehet gyereke? Egy család, mint egység, a gyermek születésétől függ, a gyermekáldáskor teljesedik be. Igenis tisztelni kell a gyermeket, hisz egy kis ember.

Ezek szerint Te egyetértesz az abortusszal? Támogatod? Hisz nem tiszeteled a gyereket, aki megfogant, és kis érző lény. Ő jönni akar, de Te nem adsz neki szabad döntési lehetőséget, nem tiszteled.

És engem úgy neveltek, hogy megkaptam a tiszteletet. Persze soha nem beszélhettem úgy anyukámma (tiszteletlenül), de cserébe SOHA nem ordította le ő sem a fejem. Imádom, és a legjobb barátnőm. És tiszteljük EGYMÁST.

A gyermeket el kell látni, és igen, neki KÖTELESSÉGE tanulni. És ha elvárom hogy tiszteljen amiért nevelem (ez a kötelességem), akkor ha ő is ellátja a feladatát (tanulás) akkor igenis tiszteletet érdemel.

Vannak hasznos válaszok és vannak haszontalanok.

Nem pedig jó és rossz, nem is igaz vagy hamis válaszok vannak.

Én azt látom, hogy felőlem lehet a kérdező válasza igaz.

(Ahogy a vicc mondja: "Járni jár, csak nem jut!")

Tehát ha valakinek hiányzik az, hogy a szülei jobban megbecsüljék Őt, ám ezt nem kapja meg, nem fejezik ki feléje a tiszteletet, akkor Ő ettől szenvedni fog.

Ezért az Ő válasza börtönbe zárja Őt és boldogtalanná teszi. Ez nem tűnik hasznosnak. (Az pedig még kevésbé hasznos, ha valaki aki nincs is ebben a helyzetben, ezen felbuzdulva kel ki a világ ellen.)

Ezzel szemben, ha képes lenne elfogadni a másik választ (nem képes, ezt többször leírta), akkor megszabadulna egy elérhetetlen vágytól, ami megkeseríti az életét. Az ilyen választ felszabadít. Nem tesz önmagában boldoggá, de hagyja, hogy boldogak legyünk.

Lehet azt gondolni, hogy a világgal valami rettenetes baj van. (Például mert a szülőknek nem kötelessége tisztelni a gyereküket, és sehogy sem lehet erre rákényszeríteni őket. Vagy megteszik maguktól, vagy nem.) Lehet ezen filozofálni, keseregni, el lehet határozni, hogy hirdetni fogjuk ezt az igét, és majd megváltjuk a világot. Csakhogy a világ magasról tesz erre. Talán nem is akarja igazán, hogy őt megváltsák.

Rossz annak a gyereknek, akit nem tisztelnek a szülei? Igen, rossz. Ennél már csak akkor rosszabb, ha egyfolytában azzal van elfoglalva, hogy milyen sz@r neki. A kérdés az volt, hogy: "A tisztelet mindenkinek egyformán jár vagy nem?" A válasz továbbra is: NEM jár egyformán, és ha járna sem lenne értelme azon töpörödni, hogy ez milyen igazságtalan, ha mégsem jut.

OFF Magasról teszek a személyeskedőkre. Csak nyugodtan fárasszák magukat. Hajrá! :P

Szintén nem foglalkozom azokkal a részekkel, amik szavakat próbálnak adni a számba, amiket én nem mondtam, majd ezekből levezetik, hogy ilyen vagy olyan vagyok, pl. nyilván egyetértek az abortusszal is. Ez megint a másik vitatkozó/válaszadó problémája, nem az enyém, hiába próbál meg vetíteni. Nem felelhetek mindenki agyréméért, csak a sajátjaimért. ;) ON

Elmesélem a saját történetemet. Aztán mindenki azt kezd vele, amit akar, sejtem, nem lesz túl népszerű, de nem zavar.

Történt volt, hogy feltettem előbb magamnak, majd anyámnak is azt a kérdést, hogy "Anyu, miért van az, hogy te nem tisztelsz engem?" Vitáztunk, veszekedtünk sokat. Éveket. Sok-sok mondat, amit fent leírtak, elhangzott közöttünk is. Kerestem a jogokat, a kötelességeket, a hibásakat, a bűnősöket. Aztán volt olyan szerencsém, hogy megismertem egy gondolatot, egyszerű volt és kőkemény: a szülőnek nem kell tisztelnie a gyerekét. Megteheti, de nem köteles. Mert nem vagyunk egyenrangúak.

Sokat kínlódtam azután még ezzel az egésszel, eljutottam oda, hogy hát szégyen vagy nem, de én sem tisztelem a szüleimet (mert a szófogadás szerintem nem tisztelet). Amikor ez a tisztelet dolgot végre magamévá tettem, akkor jött a szeretet kérdése. Mert a szülő szeretet ad (szerencsés esetben) a gyereknek. A két fogalmat rendre összekeverik sokan, a kérdezőnél is ezt érzem. A megalázás, a korlátozás, az igények figyelembe nem vétele ugyanis nem a tisztelet hiánya (ami, ahogyan már leírták itt, elismerés), hanem a szereteté.

Nos, én személyesen most itt tartok: a szüleim általam vélt és vágyott tiszteletlensége már nem keseríti meg az életemet. Nem szenvedek ettől. Azon még dolgozom, hogy a szeretet kérdését megértsem és elfogadjak olyasmit, ami miatt egy éve még habzó szájjal veszekedtem. A tiszteletet meg lehet tanulni. Én is gyakorlom, én is keresem a módját. Nem mindig megy, időről időre nagyobbnak hiszem magamat szüleimnél, de ez fejlődés és nem szenvedés. Lényegi, minőségi különbség.

Szóval, kérdező, lehet tagadni, lehet becsukott szemmel élni. Te dolgod. Azonban érdemes néha egy kis időre levenni és félretenni a szemellenzőt, csak úgy, heccből, hátha kijön ebből egy boldogabb élet. Nekem bejött.

Még valami, volt valamelyik válaszban, hogy úgy viselkedik az illető másokkal, ahogyan azok vele. Nos, így is lehet. Csak hogy a trükk abban van, hogy a többiek úgy viselkednek velünk, ahogyan mi viselkedünk saját magunkkal.

A szülői példáról meg annyit, hogy azzal mutat jó példát a szülő a gyerekének a tisztelet kérdésében, ahogyan tiszteli a saját szüleit.