Hogyan értessem meg anyámmal, hogy már "felnőtt" vagyok? 16/F
Köszönöm a válaszokat.
Ők tartanak el igen, de most akkor cigánykerekezzek örömömben? Én is elfogom tartani majd a gyerekemet. Mint ahogy mindenki más is ezt csinálja. (mármint akinek van egy kis esze)
Az hogy más 20 évesen nem maradhat ki éjszakára az már nem az én bajom. Biztos hogy velem nem fogják ezt csinálni. Más ismerősöm is dolgozik egyetem mellett, ha két év múlva is meg akarják mondani mit csináljak biztos lelépek. Csak majd én leszek a sz.r hálátlan és nem fogja érteni, most sem érti miért nem vagyok közvetlen vele.
A válaszoló aki nem érti miért nem használom ki az erőfölényemet: Mit kellene csinálják? Vágtassak ki a házból, dobjam fel? Te is okos vagy. Ha el is mennék, rám küldi a rendőrséget.
Felfogtam hogy kiskorú vagyok és ő dirigál. Csak éppen ő nem fogja fel hogy hiába tiltja meg hogy találkozzak a barátnőmmel úgy is fogok. Ha nem enged délután sehova, akkor addig amíg ő dolgozik. Akkor most ez neki jobb?
"Drágám engem az apám az érettségim napjáig kocsival vitt iskolába és naponta 10x felhívott hogy hol vagyok. Amikor a barátnőimmal mentem el őket is felhívta. Most 20 éves vagyok de még mindig nem maradhatok ki éjszaka max hajnali 3kor jöhetek haza de mindeképp itthon kell aludnom. És még egyetlen pasimnál sem aludtam ott soha. Na erre varrjál gombot. Persze sokszor ígyis megoldottam ha akartam valamit de korántsem ugy ahogyan elképzeltem és még igyis sok szarba belekveredtem....kis pisis vagy még ne akard hogy úgy kezeljenek mint egy felnőttet! majd ha úgy is viselkedsz! Még nagykorú sem vagy mit akarsz szombat este csinálni? Se kocsmában se szórakozó helyen nem szolgálnak ki normál esetben. ha meg ilyen helyekre akarsz menni akkor ne mondd h jó gyerek vagy. Hidd el pár év múlva baromi hálás leszel a szüleidnek hogy egy csomó szarságtól megvédtek és tiszta lappal kezdheted a felnőtt életed nem pedig, alkoholizmussal, meg 2 törvénytelen gyerekkel a nyakadon. Legyél türelmes"
Kis cica, még téged sem kezelnek felnőttként, pedig az vagy. És sosem fognak. Inkább ezen gondolkodj el kicsit.
egy gyerek senkinek sem TARTOZIK semmivel!
tőlük kapta az életét? és kérte??
tőlük kap kaját, ruhát stb? és tudna magának szerezni?? ő beszélte rá a szüleit gyerekvállalásra??
ne tévedjünk már el, a szülők azért vállaltak gyereket (ideális esetben...), mert GYEREKET AKARTAK! ők maguk akartak gyereket maguknak. a gyerek nem kis rabszolga, aki engedelmességgel tartozik, hanem egy önálló személyiség, akit illik figyelembe venni.
más kérdés az, hogy ha az ember már felnőtt (néha gyerekkorban is...), hálát érezhet a szülei iránt, és szót is fogadhat nekik, de kényszeríteni nem lehet. ha nem veszik figyelembe őt mint személyt, akkor ne várják el tőle se a tiszteletet, se a hálát. ha pedig figyelembe veszik, akkor figyelnek arra, hogy mit szeretne. ha valamit nem ismer a gyerek, de nagyon szeretné, nem tiltani kell neki, hogy még tapasztalatlan vagy, fiam, hanem meg kell neki tanítani, hogyan csinálja a dolgot jól és helyesen, úgy lesz felelősségteljes felnőtté.
" ma 22:49"
De te sem értesz egyet vele, pont ezért nem kéne kivetíteni a kérdezőre a szüleid nevelési elvét.
ja és nyaúú...Bocsi :-)
ez a tipikus "ha nekem is szar, legyen az másnak is" hozzáállás, ami néha annyira csuklóból jön, hogy az ember észre sem veszi.
én pl hosszú évekig hajtogattam azt, hogy az a jó, ha a gyereknek egész pici korában meghatározzák, mi a jó és mi nem, és ha nem viselkedik jól, el lehet verni nyugodtan, nem árt az neki, nem kell úgy bánni vele, mint valami cukorbabával. hiszen én is csak túléltem és csak felnőttem vhogy, nem?
nna, ez az, ezt mondom. hosszú hosszú évekbe telt, mire feldolgoztam, és most azt mondom, a gyereknek szeretet kell, tisztelet és megértés. még akkor is, ha engem vertek. mert a gyerekkort nem elég "túlélni".
Jól írtad "felnőtt" vagy, nem pedig felnőtt.
Tudod a párom NORMÁLIS szülei a 16 éves lányukat hétvégente max este 9-ig engedik ki, persze tudják hova megy, mit csinál, kivel van, ilyesmi...hétközben nem is szokott eljárni otthonról, max du. barátnőhöz, este semmiképp. Udvaras, jólnevelt, jótanuló. Volt barátja is, de nem pettingeltek, ilyesmi. Elég volt egy egy séta, csók, együtt töltött idő. Mégis hova a francba kellene sietniük???
Más: én 18 évesen is este 9 ig voltam "elengedve". Utána már nem nézték jó szemmel a dolgokat a szüleim. Hétvégente ez 10 órára bővült. Akkor már volt barátom is, rém ciki volt elsőnek felállni az asztaltól mindig, de azt mondom a szüleim féltésből és jószándékból tették, amit tettek...a barátaim attól függetlenül szerettek, a párom a párom maradt (azóta is)...
Az én gyermekem sem fog iskolaidőben felnőtteset játszani, se 16 se 17 éves korában. A felnőtséghez felelősség is tartozik, jólneveltség, tisztelettudás. Az én szememben Te levizsgáztál ezekből, csak nem jelesre...Olvasd vissza, hogy beszélsz a szüleidről...
Persze én sem vagyok egy véleményen azzal, hogy a gyermek mindig "nyelje" le a békát, és "ameddig az én házamban élsz" bla-bla. De valóban tartozol Te is a szüleidnek, nem csak ők Neked...
Akkor leszel elnőtt, ha megtanulod értékelni a szüleidet, a féltésüket és tudsz velük (róluk) tisztelettel beszélni...
Én is sok mindenen átmentem gyerekkoromban, sok minden nem tetszett, de tudom és hálás vagyok azért amit értem tettek a szüleim...
Szóval először bizonyítsd, hogy felnőtt vagy, utána lehetnek elvárásaid...
22-L
A szülő és a gyermek KÖLCSÖNÖSEN szeretettel, megértéssel, tisztelettel, szeretettel, hálával TARTOZNAK egymásnak (jó esetben). Onnantól kezdve, hogy a kölcsönös adok-kapok egyensúly felbomlik, problémák adódnak!
Az a gyermek, aki fejébe veszi, hogy ő semmivel sem tartozik, mert őt a szülők akarták, tiszteletlen és nem is tud kellőképpen profitálni a családi háttérből.
A gyermek pedig igenis jönni AKAR, ez egy kölcsönös egymásra találás. A szülők részről történő éntartalakelezértfogdbeaszád és a gyerek részéről a kusslegyenneménakartammegszületni egyaránt téves gondolatmenet.
A szüleid vigyáznak Rád, Te pedig értelmes vagy és valahol díjazod is ezt. Beszéld meg velük, hogy egyetértesz ugyan, de egy-két ponton kérsz egy kis lazítást. Ha nem élsz vissza, maradhat az új szabály (pl. szombaton kicsit tovább kimenő), ha gáz van, akkor vissza minden.
Beszélgessetek, az nagyon fontos lenne!!!!
Én őket is megértem és Téged is! Szülő vagyok és a mai világban nehéz megfelelő értékrendszer mentén, boldog, egészséges lelkű gyereket nevelni:-((((.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!