Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » 25 évesen tényleg korai a...

25 évesen tényleg korai a családalapítás?

Figyelt kérdés
Most júliusban volt az esküvőnk és a férjem nagyon szeretne gyereket a közeljövőben (én is egyre jobban). A barátaim régen tiltottak tőle, illetve nem tartották jó ötletnek a házasságot, mert szerintük nem a legjobb ember és sok konfliktus volt közöttük. De 4 év után úgy gondoltam, hogy akármilyen is, mégis ő az igazi, nagyon sok mindenen mentünk keresztül és végig kitartottunk egymás mellett, tudom, hogy mi összetartozunk. Van egy alapjelleme, ami sok ember számára nem tolerálható, mert tipikus helyes rosszfiú, de velem és a családjával mindig önzetlen és a szeretteiért bármit megtenne. Mostanában, mikor ránézek, arra gondolok, hogy milyen jó lenne egy közös gyerek, aki örökli a kitartását és erejét és hogy milyen jó apa lenne. De a barátaim szerint ez még korai, ne akarjam elcseszni az életemet. Most olyan jó minden, beindult a karrierem és a munkám is olyan, ami mellett a gyerek nem hátrány, még előny is származhat belőle, mert több inspirációt ad, anyagilag teljesen jól állunk, erősnek, kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat és persze szeretjük egymást. Amíg csak szimplán éltem a nagyvilágba felelősség nélkül, úgy gondoltam, 30 éves korom előtt nem akarok családot, de most mégis annyira vágyom rá. Tényleg igaza lenne a barátoknak, még korai, vagy vágjunk bele?
2012. okt. 31. 13:05
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Szerintem itt nem az az érdekes, hogy korai-e a gyerekvállalás, (egyébként nem lenne az) hanem, hogy a megfelelő emberrel kötötted össze az életed. Mert azon biztos elgondolkodnék, hogy miért is tiltottak tőle annyian, a barátaim akik elvileg jót akarnak nekem....a gyerekvállalást nagyon gondold meg, mert utána már sok választásod nem lehet...
2012. okt. 31. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
nekünk júniusban volt az esküvőnk, és ha a férjemen múlik, már a nászúton augusztusban babaprojekten lettünk volna :) viszont egészségügyi és anyagi okok miatt én inkább tavasszal szeretnék elkezdeni próbálkozni, tudjunk gyűjteni illetve a munkahelyem sem tudom, marad-e, idén kiderül, ha igen, tavasszal mindenképp babaprojekt. Nem vagytok lekésve semmiről, de ha úgy érzitek, hogy készenálltok, akkor miért ne?
2012. okt. 31. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

ugyanannyi idős vagyok mint te, nekem is most indult be a karrierem, imádom a munkámat. a párommal igaz nem vagyunk házasok, nem is leszünk, de gyereket mindketten szeretnénk.


erre nagyon fel kell készülni, úgy érzem. 30 körülre tervezem, addig szeretnék világot látni, tapasztalni, fejleszteni magamat. a kapcsolatunk jövőre ér a 4. évhez, tudom, hogy a párom jó apa lesz, de nem kapkodjuk el. igaz anyagilag nem is lenne gond, mert jó szakmája, jó munkahelye van, nem lenne gond abból sem, ha 1.5 évig itthon lennék az aprósággal.


csak te tudhatod, hogy mit szeretnél, de gondold át a dolgot, beszélgess erről sokat a pároddal, ill. kisgyerekes szülőkkel. (de ne ősanyákkal, hanem normális, két lábbal a földön járó emberpárral, akiknek már legalább 1 éves a gyerekük.)

mi idén nyáron voltunk babanézőbe az egyik barátnőmnél. ő 34 évesen szült, mert előtte nem talált olyan férfit, akivel érdemes lett volna belevágni. nem hiába várt, mert a párja egy nagyszerű ember, imádják egymást, a gyereket, megvan mindenük (lakás, autó). ahogy néztem őket, megnyugodtam. tulajdonképpen mind1, mikor jön a baba, a lényeg, hogy olyan helyre érkezzen, ahol jól fogja magát érezni. akár most, akár 10 év múlva.

2012. okt. 31. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
ezt nagyon egyszerű megválaszolni, ha fejben érett is vagy erre számolj utána hogy anyagilag is megvan e rá az alap, mert a gyereket nem csak megcsinálni kell, hanem felnevelni is, még ha újdonságot is mondtam ezzel.
2012. okt. 31. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Nem olvastam végig a kommenteket, csak leírom az én véleményem, mert tökéletesen megértelek! 25 éves vagyok, 5 hónapos terhes. Másfél éve vagyunk együtt a párommal, aki a "kívülállók" szerint zűrös alak, pedig se nőügyei, se rendőrségi ügyei nincsenek. Ennek ellenére folyamatosan kapom az ívet innen-onnan, h korai ez még, meg mit tegyek, és mit ne. Nekem van jó munkám, saját lakásom, páromtól 100%-os támogatást kapok mindenben, és olyan típus, aki bármit megtenne a családjáért, de persze ő sem tökéletes. Sokszor vagyok én is depressziós, amiért mások úgy látják, h felelőtlenül döntöttem. Pedig ezt a babát mindketten iszonyúan várjuk. Szal ne legyél olyan buta mint én, h folyton mások véleményével foglalkozol. Ha megnézed az ő életüket, rájössz, h ők sem tökéletesek, és jobb lenne, ha a saját bajukkal foglalkoznának, nem másnak osztanák az észt!
2012. nov. 5. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!