Összeköltözés után milyen okból tud szétmenni egy pár?
Kedves 24N, összejöttünk a barátommal? Hányan mentetke hozzá? Értem én hogy csak te, csak sajnos ma már egyre többen beszélnek saját magukról többes számban.
Ez azt jelenti, hogy gyenge személyiségek és az ilyeneket sosem tisztelik, mert igazából nincs kit tisztelni.
jól meg kell választani, kivel költözik össze az ember...
nekünk szerencsére nem vezetett szakításhoz, bár megvívtuk a magunk harcait. az összejövésünk után nem sokkal már együtt éltünk, nem csak a rózsaszín ködöt láttuk, hanem azt is, hogy a másik milyen ha rossz napja van, sok a meló, sok a gond.
egymáshoz csiszolódtunk. előtte egyikünk sem élt együtt az előző párjával. sosem az volt az első, hogy szakítunk, mindig igyekeztünk éretten állni a problémákhoz. mondjuk olyan sem fordult elő, hogy pocskondiázzuk a másikat, ha valami miatt összekaptunk.
tudjuk, hogy együtt tervezzük a jövőt, nem az lesz a legnagyobb bajunk, hogy ki mikor megy le a boltba, hova teszi a koszos zoknit. ki kell alakítani a közös szokásokat, rutinokat.
az meg már csak természetes, hogy ha egyikünk beteg, akkor a másik ápolja. ha a munkahelyen gond van, akkor igyekszünk könnyebbé tenni egymás napjait.
Nekem a nővérem és a párom 1 évig jártak, akkor csak hétvégente, és nyaraláskor "éltek" együtt. Aztán először a srác költözött be hozzánk, fél évig itt laktak, mert spóroltak, olcsóbb volt, stb. Még akkor is teljesen rendben volt minden. Aztán összeköltöztek, és 1-2 hónap után jöttek a gondok. Szinte hetente annyira összevesztek, hogy mindig egymáshoz vágták, hogy "jó, akkor hazaköltözök". De túlságosan szerették egymást ahhoz, hogy megtegyék, és végül mindig megoldották. Mára már 4 éve, hogy együtt élnek. Persze elő szoktak jönni gondok, leginkább az anyagiak vannak vitáik, de az nem olyan eget rengetően szakítós ok.
Szerintem azért van ez, hogy x év járás után összeköltözés, és nemsokkal utána szakítás, mert sok olyan dolgot csak akkor vesznek észre a felek. Hiszen egy 4 napos "0-24-ig együttléttel" nem ismered meg őt annyira. A másik, meg hogy ha pl nálatok vagytok együtt, akkor ott a kaja készen, amit anyukád főzött, vagy ti főztök az otthoni dolgokból valamit... Nem az van, hogy el kell menni a boltba, vásárolni, számlákat fizetni, takarítani...
De sok más oka is lehet. Egy barátnőm 5 évig járt egy sráccal, aztán összeköltöztek, és 4 hónappal később szakítottak, mert a csajnak "túl sok" volt, hogy minden nap ott a srác. (pedig azelőtt, mikor csak jártak, akkor is heti 3-4 alkalommal találkoztak, és ha csak egyszer jött össze a ranid a héten, akkor teljesen "lelki beteg" volt a csaj, hogy mennyire hiányzik neki a fiú)
upsz :))
*Nővérem és a párja :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!