A férjemmel külön kasszán vagyunk, de egy ideje az adósságait én fizetem és ez az életszínvonalamat veszélyezteti, mit tennétek a helyemben?
Külön kassza azt jelenti, hogy otthoni kiadások, rezsi, kaja közösből megy, a munkafelszereléséhez szükséges dolgokat ő veszi meg magának, én pedig a sajátomból veszem a ruháimat, szépségápolási termékeket. Így egyeztünk meg, mivel mindkettőnknek elég különálló igényei voltak mindig is, neki pedig a munkájához (fotós) folyton más és más drágább dolgokra van szükség. Én pedig az arcomból élek még egy pár évig, amíg el nem kezdek öregedni. De a helyzet az, hogy az utóbbi pár hónapban rengeteg adósságot felhalmozott, mert belement olyan dolgokba, amik nem voltak teljesen tisztességesek és mások rángatták bele. Kb 1,5 millióval tartozik ide-oda, a 90%-át pedig én pengetem. Engem ez a helyzet nagyon rosszul érint, mert természetesen segítek, ahogy tudok, de már csak az én fizetésemből megy minden és emiatt egyre lejjebb csúszom. Ti mit tennétek a helyemben, hogy lehetne megoldani? Köszönöm előre is annak, aki elolvasta.
24/N
Még 2 dolog:
- Nem derült ki, hogy mikori az adósság, de tegyük fel, hogy házasság alatt, vagyis közös. Ez esetben először a férjeden kell segíteni, hiszen a jogilag közös adósságot fizetitek a jogilag közös jövedelemből. (Ha nem lenne a férjednek adóssága, akkor is anyukádnak sem a sajátodból adnál, hanem a közösből, amit illene a férjeddel is megbeszélni.)
- Ha az adósságot közösnek tekintjük, akkor a törlesztőrészlet miért nem kerül a "közös" kasszába, ha már ennyire ragaszkodtok a külön kasszához? Emeljétek a közösbe fizetendő összeget, még így is jobban jössz ki, mert most 90%-ot fizetsz, úgy meg csak 50%-et kéne. Ez az 50 megegyezik azzal, hogy közös a jövedelem, közös az adósság.
Szerintem a te esetedben - figyelembe véve a megállapodásotokat - erre kellene törekedni, és ha a közös kassza kiürül, hát így jártatok.
Ez már nem tartozik ránk, de azért megjegyzem, hogy nagyon meg kellett volna gondolni, hogy kihez mész hozzá. Nem lehet kölcsönökből élni, meg kell tanulni addig nyújtozkodni, amígy a takaró, vagyis a havi fizetés ér. (Meg nem is kell elszórni az összes pénzt - tartalékolni sem ártana, mi van, ha valaki munkanélküli lesz? Megtörténhet a mai világban. A másik hagyja éhen halni?)
A hitel tul. képpen azt jelenti, hogy a majdan (később) megkeresett jövedelmedet előre elköltöd. Tehát előbb-utóbb nem lesz mit elkölteni, mert csak fizeted és fizeted, és már el van költve régen.
Ezt is tisztázni kellene a pároddal, hogy bármi van, nincs több hitel. És nem azért, mert neked kell kifizetni, hanem azért, hogy ne adósodjatok el teljesen 24 évesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!