Csak "szerencsés" vagyok, vagy tényleg nem olyan nagy dolog ez a párkeresés?

Szerintem a kérdező nem bunkó, csak itt ő se, meg sokan mások sem tudják, hogy miről van szó.

Én szerencsésnek tartom magam, nagyon jó ember a párom, nagyon szeretjük egymást, ötödik éve vagyunk együtt és összeházasodunk. nagyon véletlen volt, ahogy találkoztunk, nagyon véletlen, hogy nem az ország két végéből voltunk ott pont akkor és ott, így az érdeklődés után meg is tudtunk rendesen ismerkedni, meg ki is alakulhatott egy normális kapcsolat.

Őelőtte nekem is voltak mindenféle pasijaim, mint itt írta valaki, sose erőlködtem, mindig volt valaki is kész, de azért a kritikátlan, gondtalan egészen fiatal 16-20 éves, meg néhol még az egyetem alatti évek párkapcsolatokat nem sok értelme van beszámítani.

Mert akkoriban nem sok elvárása van az embernek, nem tervez a jövőre, nem tervez semmit, csak gondtalanul van és kész. Aztán felnő minden téren, jó esetben tanul a férfiakról/nőkről ezt-azt, egy másik korosztály lesz, aki ráadásul rá sem ér már annyit "vadászgatni", ami manapság még sokkal nehezebb is, mert ahol annak idején még ismerkedtek, az tele van hülye gyerekekkel, a munkahelyén lehet nincs senki, az edző terembe végig nyomja azonos neműek között az óráját és így tovább.

Most halál komolyan, nekem eszemben sincs elhagyni a vőlegényemet, de ha tegyük fel nem lenne, mit csinálnék? Nem tudnék találni egy normális pasit jó ideig az fix. Nem azt mondom, van miből válogatni, lenne jelentkező így is, de milyenek? A régi ismerőseim, akik leragadtak sex, pia, rock'n'roll életérzésnél? Az újabbak, akiket az egyetemen ismertem meg és tök sznobok, hogy még el sem jártam velük sehova, mert rendesen kellemetlenül éreztem magam a sztorizgatásaik közben? Vagy járjak el a városi szórakozó helyekre, ahol a 16-20 éves korosztály van, akikkel mit tudnék kezdeni? Tegyem fel magam a társkeresőre, ahol a sok kamu faszi majd írogat, hogy megdugna, vagy ő a szőke herceg fehér lovon, csak azt felejti el, hogy felesége van?

Én látom, hogy mindkét fél mit le szenved, a férfi és nő ismerőseim között, akik közt van mindenféle alkat, foglalkozás, végzettség stb. Közben meg mondják, hogy szerencsés vagyok, és el is hiszem! Csak úgy találni valami párkapcsolatot lehet, persze, de milyet?

Nem nagy dolog a párkeresés, tényleg igen egyszerű, de mindkét nemnél hatalmas igények sorakoznak, így nehéz a normálisaknak párt találni.

No nem mondom, sokszor akik normálisnak gondolják magukat nem biztos, hogy azok.

A 10-es vagyok ismét.

Szeretném tisztázni: az egész dolog nem maga a kérdés, hanem a hangneme miatt indult. A matek csak egy példa volt, nem azt mondtam, hogy érezd magad miatta kevesebbnek, hanem csak a problémámat akartam vele éreztetni. A segítő szándék eléggé éles kontransztban van a kérdésben látható empátiával, jobban mondva annak teljes hiányával. Ha azt írtad volna, hogy "szeretnék segíteni a "szingli" barátnőimen, csak nem tudom hogyan, mert szerencsére nekem nincsenek problémáim a párkapcsolatok terén", a szerencsére szót nem teszed idézőjelbe (ami egyértelműen azt látszik bizonyítani, hogy nem vagy tisztában azzal, hogy mennyire jó dolgod van, sőt még elképzelni se tudod), és a hisztiznek ige helyett a panaszkodnak-ot használtad volna, akkor normálisan válaszoltam volna. Így viszont csak arra volt jó az egész, hogy a helyzet súlyát éreztesd még jobban azzal, akinek nincs szerencséje ilyen téren.

OMG! te nem a klónom vagy véletlenül? :)

szinte mindenben egyezünk, kezdve a 18 éves koromtól volt barátomtól a nagyon sötét vagyok a matekhoz-ig :D

16 évesen egy szerencsétlen kis dagi csaj voltam 0 önbizalommal. halálosan bele voltam esve egy klasszik jópasiba, aki persze azt sem nagyon vette észre, hogy a világon vagyok. én meg persze nyomorék módon kajtattam utána. mikor rájöttem, h esélytelen, akkor megembereltem magam, lefogytam pár kilót, és elhatároztam, hogy többé csak az a pasi érdekel, akit én érdeklek.

ez azóta sincs másképp. és láss csodát, tudtam válogatni a jelentkezők közt. sőt! szinte mindig döntéshelyzetbe kényszerültem, mikor kapcsolatot szerettem volna.

próbálom én vigasztalgatni a szingli barátnőimet, tanácsokkal ellátni, hogy ne csicskuljanak a pasiknak, mert onnantól veszett fejsze nyele az ügy. amit tudok megteszek értük, de nem szeretném rájuk erőltetni a személyiségemet és a "szokásaimat".

mindenkinek más miatt nehéz a pártalálás. a túl jó csajoknak azért, mert nem mindig tiszta, hogy a pasi csak fektetni akarja, vagy komolyan. a csúnyáknak meg azért, mert a kutya se néz rájuk.

van aki meg spaklival alig bírja őket levakarni.

szóval kell hozzá szerencse, de személyiség is!

én nem kezeltem le senkit...nem oktattam ki senkit! én csak elmondtam a saját tapasztalatomat...az önbizalom, magabiztosság és ebből adódó kisugárzás fejben dől el...ez tény...nekem is vannak rosszabb napjaim, én is érzem magam ezerszer rosszabbnak, mint bárki más...de olyankor az első, hogy igyekszem túl lépni rajta, és tenni azért, hogy ne igy legyen...amit irtam, nem kioktatás...egyszerü vélemény és tapasztalat...ezt mondtam, hogy egyből beképzelt és lekezelő meg bunkó az, aki tudja mit akar, magabiztos, ismeri előnyeit és hibáit, ezt jól kihasználja és a legjobbat tudja ezáltal kihozni magából...lehet utálni az ilyen embert...csak fölösleges....és az utálónak rossz érzés....a sok negatív érzés tud ám aztán gátlásossá tenni....önbizalom hiányossá....tapasztalatom és véleményem szerint ez igenis fejben döl el...te döntöd el, hogy állsz a világhoz...

24L

azért meg nem fogok bocsánatot kérni, mert jól érzem magam a börömben....éppen eleget teszek ezért....nem nézek le senkit, aki nem érzi jol magát a bőrében....nem is oktatom ki......nem gunyolodok azon, ha valaki sz*rul érzi magát...de mondjuk nyafi helyett tehet is érte....persze csak mert nekem összejött, már beképzelt és fölényeskedő vagyok:) vagy siránkozzak, hogy jajj de rossz nektek? nem fogok....tegyen mindenki a saját boldogságáért...és jo érzéseiért:)

24L

Szerintem vagy szerencsés vagy, vagy nem túl válogatós (nem sértésnek mondom) és kapcsolatfüggő. Nekem egy kétéves kapcsolaton legalább fél évbe telik túltenni magam, szóval a komoly szerintem itt kezdődik.

Nehezen ismerkedek, de mindenkinek másban van sikere, én például munka nélkül nem voltam soha, mégse mondom, hogy mit siránkoznak az álláskeresők... :)

(lány vagyok)