Aposom szerint a fiunk egy 'korcs' pedig csak egyszer latta. Mikor fogadja mar el?

semmit nem tudsz tenni, a papa már csak ilyen

ha a lányodnak hiányzik az apja, látogassa egyedül

tudod ember, az ilyen bánásmód után a legjobb azonnal elfelejteni hogy ez a fax a világon van, ezt tisztázd a feleségeddel is, hogy nem kívánsz semmilyen kapcsolatot tartani az apjával, ha van esze akkor szó élkül meg is érti sőt pártodra áll, (én kitagadnám az apámat ha ilyen dologból ekkora balhét vágna le)

mert az egy primitív tapló alak aki így viszonyul a lánya párjához.

Még ha le is súlytotta, hogy nem fehér ember lett a vője, ilyen szavakat akkor se enged meg magának egy embernek nevezhető valaki, és ha jót akarsz a fiadnak akkor a közelébe se engeded, és amikor megérik rá elmondod neki, hogy az öregapja miként gondolt rá.

Először is: az apósod egy bunkó! Értelmes ember, akinek van szíve, lelke nem mondja egy gyerekre, hogy korcs, pláne nem az unokájára!

Másodszor: Egy ilyen embernek miért akarna bárki is megfelelni? Nem tud szeretni nem kell az ő szeretetéért pitizni, meg sem érdemli. Az ilyet kerülni kell. Legyetek ti együtt boldogok. A gyereknek elsősorban jó apára és jó anyára van szüksége a nagyszülők csak utánuk jönnek.

Valószínűleg nem bírja a feketéket, nem bírja elviselni, hogy a lánya nem fehér emberrel van együtt, szerintem neki te is csak egy korcs vagy ha egyszer a gyereket annak tartja...Egyesek nem tudják felfogni, hogy az emberség nem a bőrszíntől függ. Ti neveljétek a gyereket értelmesebbre. Nem kell, hogy éreztesse a kicsivel, hogy utálja.

Hagyjátok magára aztán vagy meggondolja magát, vagy nem, ez az ő élete, többet nem tehettek érte ezt nem lehet eröltetni.

"Legalabb a lanyaval beszeljen normalisan ha massal nem tud. Mit tehetnenk hogy nem legyen ilyen bunko? "

Semmit. Ha ő ilyen bunkó, ha ez a békülési szándék egyoldalú akkor nem érdemes többé keresni őt. (Én személy szerint még csak köszönni se köszönnék neki soha többé miután a saját gyerekemet lekorcsozta - főleg ha a saját szüleim teszik ezt, tőlük sokkal többet várna az ember) Ti most már elsősorban szülők vagytok nem mások gyerekei tehát a saját gyereketeket kell védenetek. A rangsorban ő az előbbrevaló nem a ti szüleitek.

A feleségednek pedig szembe kell néznie azzal hogy az apja nemhogy az unokáját de a saját lányát se szereti hiszen nem örül a boldogságának, fontosabbnak tartja hogy a család fehér maradjon minthogy a saját lányát mi tenné/teszi boldoggá. Feltétlen szeretet? Itt bizony egy csepp sincs belőle, soha nem is volt (csak max. a feleséged hitte hogy van). Feltételekhez kötött szeretetért pedig szerinted megéri pedálozni? Nem hiszem. Mutassatok jó példát a gyereketeknek és ne menjetek le kutyába senki kedvéért se.

Valaki írt valamit korábban amit nem tudok szó nélkül hagyni:

"A nagyapam "csak" nem szolt hozzam, vagy morgott, vagy direkt bantot mondott neha, de gyerekkent megelni ezt teljesen mas dolog, mint gondoljatok! Egy gyerek ugyanis "okosabb", atlat a lenyegen, erzi, ha megbantjak, de azt is tudja, hogy ö nem tehet rola, csak a felnött "nem olyan okos"."

Egy gyerek megérzi ha nem akarják őt, a környezetében lévő felnőttek reakcióiból tanulja meg hogy ő maga kicsoda, mennyit ér, hol a helye a világban stb. ha pedig rosszul bánnak vele akkor előbb fogja önmagát hibáztatni és marcangolni hogy miért nem érdemli meg azt a tiszteletet amit mások minthogy arra gondoljon: "a bácsi azért ilyen mert nem olyan okos". Egy kisgyerek ilyenkor MINDIG önmagában keresi a hibát. Lehet hogy a te esetedben volt egy vagy több felnőtt aki ilyenkor mindig igyekezett megnyugtatni hogy nem benned van a hiba, de korántse ilyen szerencsés mindenki. Legtöbben ezzel az önmarcangolással és az ebből következő "nem érek semmit" érzéssel hosszú-hosszú évekig egyedül maradnak (tapasztalatból írom amit írok...).