Az miért normális, ha a szülő így viszonyul a gyerekéhez?

Ennél már csak az a durvább, ha az első szülött mindig kedvenc, és most ne beszéljünk arról, hogy szerelmes valaki a gyerekébe. Kimondva, vagy kimondatlanul ez az igazság, LEGALÁBB IS AZON PL-K ALAPJÁN, AMIK ELŐTTEM VANNAK/VOLTAK. Nagyon ügyes az a szülő, és minden elismerésem, ha valaki ettől el tud vonatkoztatni, és mindegyik gyerekét egyformán szereti. Van olyan ismerősöm, aki ezt elismeri, mondván: mindegy gyerekében mást szeret.

Vissza a témához: ez minden szakember saját véleménye, van olyan orvos ismerősöm aki azt az elvet vallja, hogy az pl: egy apa sokkal jobban szereti a lányát, mint a fiát, mert sokkal könnyebben szerethető az ellenkező nemű gyerek. Ő is szakember, és ő így látja.

-1-

Nekem sincs gyerekem, de mondtam már a barátnőm kisfiára, mikor kisbaba volt, hogy a szerelmem. Ahogy a másik barátnőm a kislányára, aki szintén pár hónapos. De mondtam már tárgyakra is, hogy na én ebbe most totál beleszerettem. Egyik esetben sem jutott eszembe ezt a "szerelmet" a nemi vággyal összekötni. Ez egy rajongás, és kb. annyi köze van a szerelemhez, mint beleszeretni egy felnőtt emberbe 5 perc alatt. Mert lenyűgözhet valaki annyira, hogy 5 perc múlva közlöd, hogy beleszerettél, de hogy nem szerelem az biztos. Ez utóbbi esetben valószínűleg pont, hogy vágyról van szó, az előbbi esetekben pedig pont annak a hiányáról és egy rajongásról.

Egy érzés nem attól lesz valójában szerelem, mert azt mondjuk rá.

Nem gondolnám, hogy tudatalattira vezethető vissza. A férjem is kis szerelmének hívja a lányát, de eszébe nem jutna perverznek lenni és molesztálni.

-1-