Ez normális reális dolog egy szülő részéről? (40-50 év közöttiek is válaszoljanak! )

Sajnos nagyon hosszú lenne leírni a 100%-os sztorit, de nagyjából megpróbálom. 23 hetes terhes vagyok, van egy nővérem, aki külföldön él 10 éve. Chaten ismerkedett meg egy sráccal, akivel röviddel ezután össze is házasodtak, de mivel várják a letelepedési engedélyt, ezért nem tudnak M.o.-ra jönni (a srác nem magyar) így az esküvőjük is külföldön volt, ahova nem hivták meg se a szüleimet se a férjemet és engem sem (nem is tudtunk róla). Nővérem korábban elég problémás volt,többek közt megszökött otthonról, hagyta volna apumat meghalni nem tudtunk róla semmit fél évig, valahogy mégis rendeződött a kapcsolatunk. Kibékültek szüleimmel.

Azt tudni kell, h bármit mondok nővéremről, anyu mindent támadásnak vesz és védi őt ezerrel. Pedig soha nem bántottam, igaz haragudtam rá a tettei miatt, de nem bántottam soha. Ez volt pár hete is. Anyum nálunk volt és beszélgettünk, én (mivel babát várok 23 hetes vagyok) kérdeztem, h nővérem vajon mikor vállal babát (mert tudtam, h nővérem gyerekcentrikus.. volt amikor még anno beszéltünk) erre anyum rámförmedt, h semmi jogom beleszólni a nővérem életébe és hagyjam őket békén. Én mondtam, h rendben, de nem szóltam bele, csak egy kérdés volt és nem is tőle kérdeztem meg, mivel már kb nyár óta még egy smst sem váltottunk egymással.

Anyum erre tovább ordított velem, h akkorse szóljak bele az ő életébe, és h ezért fog engem mindenki utálni, mert mindenkinek tanácsokat adok, amire senki nem kiváncsi.

Én erre azt mondtam, ha nem tudunk veszekedés nélkül beszélgetni, mivel a babám miatt nem akartam felhúzni még jobban magam, akkor inkább menjen haza.

Ezt ő akkora foku tiszteletlenségnek vette, h apukám felhívott kb. 2 órával később és közölte, h mivel tiszteletlen voltam anyuval, soha többé nem akarnak látni!

Azóta sem beszéltünk.

Én nem hiszem, h ez lenne a megoldás, de tudom, h apuék hajthatalanok, mivel férjem már másnap elment velük ezt megbeszélni, és továbbra is ez volt a véleményük.

Nekem az esik rosszul, h én mindig kiálltam mellettük minden téren és soha közel sem csináltam semmi olyat, mint nővérem, és én kaptam meg, h soha többé nem akarnak látni. Ergo az unokájukról is lemondtak ezekszerint.

Férjem mellettem áll és azt mondja, ha újra meg akarom próbálni, h menjünk békülni, segít. De én nem látom értelmét és nem is érzem azt, h nekem kéne elsőként lépnem, ha ők küldtek el így, h többé nem akarnak látni.

Mit gondoltok ez normális reakció egy szülő részéről? Mondhat ilyet a gyerekének a fentiek tükrében?