Írnátok nekem POZITÍV tapasztalatokat több generáció együttéléséről?

Nincs pozitiv 2 hónapig birtam és el is költöztünk.Mindenki bele szólt mindenbe,nem lehetett még szexelni sem,mert volt hogy pont akkor kopogtak.

Hát mit mondjak szar volt az egész ezért is birtam csak két hónapot.

Én több pozitívnak tűnő példát is láttam. De mivel csak külső szemlélő vagyok, nem látok bele a mindennapok apró súrlódásaiba.

Vita, veszekedés panasz nem volt, ennyit tudok.

Mi egy házban lakunk, de külön szinten... Sose volt probléma abból, hogy valaki nem volt otthon, nem tudott volna vigyázni valamelyikünkre, amikor kicsik voltunk, mindig volt ebéd főzve, pénzügyileg is egyszerűbb.

Rossz, amikor a külön generáció máshogy nézi a dolgokat, de idővel azért össze lehet csiszolódni, az idősek is modernebb gondolkodásúak lesznek:) De ez függ ugye a személyiségektől is...

Amikor én megszülettem, a dédnagymamámmal laktunk együtt. Nem volt könnyű természete, de ha a szüleim estig dolgoztak, volt aki vigyázott ránk. Neki is jobb volt, nem volt egész nap egyedül.

Nemsokkal a halála után meghalt a nagymamám (a másik ági) és a nagyapám odaköltözött hozzánk. Így nekünk is könnyebb volt, nem kellett minden nap külön elmenni hozzá, ebédet vinni neki; ő pedig sok mindent megcsinált itthon a kertben.

Később az én gyerekeim a szüleim házába "születtek" (akkor építkeztünk) Nekünk is könnyebb volt, hogy az építkezés alatt volt aki vigyázni tudott a gyerekekre. Apukámat sokszor kellett műteni, így amikor még fekvő beteg volt otthon a műtétek után, ott voltam vele, el tudtam látni. Sokkal könnyebb a háztartást is vezetni, ha meg tudod osztani valakivel. Ha anyukám nem ért rá, megcsináltam én, ha én nem értem rá, megcsinálta anyukám.

Most az egyik gyerekem párja velünk él, a másik gyerekemé is sokat van itt. Amikor a lányom nagybeteg volt és kórházba kellett hordani, én tudtam vinni-hozni, éjszaka figyelni rá amikor a párja nem tudott szabit kivenni (de vittem már a vőm is kórházba) A háztartást közösen vezetjük, sokszor sütünk, főzünk, befőzünk együtt. Ha mag valakinek nincs ideje valamire, megcsinálja a másik.

Súrlódások mindig vannak, nincs olyan, hogy mindig mindenkinek minden jó legyen; de minden helyzetet meg lehet oldani, attól függően, hogy ki milyen típus. Még a két gyerekemnél sem egyformán kell megoldani ugyanazt a helyzetet, pedig ugyanazon szülőktől vannak, ugyanabban a környezetben nőttek fel, és igyekeztünk ugyanúgy nevelni őket.

Attól működik a dolog, hogy mindenki tesz érte. Senki nem hajtja keresztül a maga akaratát tűzön-vízen át.

Meg kell tanulni elfogadni a másik véleményét, rigolyáit; de tudni kell ellentmondani is.

Nekem nem furcsa, hogy több generációsan éltünk (és élünk majd), mert ebbe születtem bele (és a gyerekeim is ebbe születtek bele). A férjeméknél is hasonló volt a helyzet, szóval neki sem volt szokatlan.

mi egy udvarban lakunk 3 lakrészben: mi (férjem kislányom), anyukámék és tesóim, és a nagymamám.

pozitív mert jóban vagyunk, vész esetén van mindig valaki a közelben, stb..

de én személy szerint jobban örülnék ha többb segítséget kapnék, pl nem kéne főznöm mindig, vagy vigyáznának a kisbabára.

Koszonom szepen en is a fentiek pozitiv egyuttelesi torteneteit, nem vagyok ilyenbe,de meg meghatodtam,orulok,hogy van ilyen :)).

33/l, egyedul elek, es a baratom az anyjaval kinlodik.

Mi együttlakunk az édesanyámmal.

Kislányunk most lesz 10 éves, meg van egy kisöccse, aki most lett 6 éves.

Nagyon jó, ha a feleséggemmel sokáig vagyunk bent a munkahelyünkön, a gyerekeinkért nem kell aggódnunk, ott van a nagyi.

Ha reggel korán kell bemennünk (tudniillik: 2 Audink és egy kisbuszunk van), anyukám elviszi őket a kisbuszunkkal a gyerekeket a suliba. Délután mennek a játszótérre (már ha bírják még a gyerekek szusszal).

Ritkán veszekszünk, akkor sem a gyerekek előtt.