Miért lepődnek meg a döntéseimen a szüleim?
Szerintem azért lepődtek meg, mert manapság elég luxus csak úgy feladni az állásod. Legalább az egyiket megtarthattad volna.
Gondolom éppen azért lepődtek meg, mert nem látták semmiféle jelét annak, hogy te ezen gondolkodnál.
Nekem nagyon kiakadtak a szüleim (még a szocialista időkben dolgoztak), hogy annó a főnököm elé álltam, hogy úgy érzem, nekem ez a pozíció nem megfelelő, többre is képes lennék, van-e a cégnél más lehetőség, mert ha nincs, akkor nekem tovább kell lépnem. És jééé, volt. Anyámék kiakadtak, hogy hogy képzelem, nem így megy ez, szép csendben dolgozni kell. Persze az idő engem igazolt, sokat tanultam, keményen dolgoztam. Évekkel később úgy láttam, megrekedtem. Felmondtam - újabb kiakadás, hogy nem bírok megmaradni a s.ggemen - sikerült olyan karriert felépítenem a megfelelő időben a megfelelő irányba mozgásokkal, hogy szülések után is találtam jó munkát, sőt most egyedülálló anyaként annyit keresek, hogy simán eltartom magunkat.
Most megint épp a felmondási időmet töltöm, már megvan, hová, merre megyek. Anyámék megint ki vannak akadva, holott itt is éveket töltöttem, az egyik legrégebbi darab vagyok a cégnél. A szüleim ezt nem látják, szerintük az a normális, hogy ahol elkezdtem dolgozni, ott maradnom kellett volna nyugdíjig.. ja, azt nem látják, hogy ott azóta volt egy nagy leépítés.
A te életed, a te döntéseid. Ha elcs.szed, a te bajod. Előfordul, hogy időnként zsákutcába kerülsz (velem is előfordult), akkor farolás és irány másfelé. Ne hagyd, hogy befolyásoljanak. A véleményeket meg kell hallgatni, de a döntés a tiéd.
A saját életemből kiindulva mindig azokat a helyzeteket bántam meg a legjobban, ahová esetleg nem az én döntésem vitt. Volt egy két dolog amiben anyám erősködött, ami rosszul sikerült, utána még ő volt kiakadva és megsértődve, hogy ha tudtam mit kellene tennem, miért nem mentem a fejem után.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!