Hogy értessem meg a férjemmel hogy én kettesben szeretnék vele menni Párizsba, nem pedig vele és az édesanyjával?

Félreértés ne essék, nagyon jól kijövök az anyukájával, jobb anyóst nem is kívánhatnék. DE a férjem Németországban dolgozik, 4 hét után tud hazajönni csak egy hétre. Így is nagyon ritkán tudunk együtt lenni. Pláne hogy van egy két évesünk, így alig van időnk kettőnkre. Tegnap felmerül benne, hogy mivel a francia határtól nem messze dolgozik, mi volna ha kimennénk hozzá egyik alkalommal és elmennénk Párizsba. Nagyon megörültem neki, végig futott az agyamon, hogy arra a pár napra szüleim vigyáznának a gyermekünkre, és az elmaradt nászutat nem is lehetne jobban "pótolni". Erre alig hogy végig futott a gondolat a fejemen, máris mondta hogy és szeretné ha az anyukája is velünk jönne. Hallotta, hogy lefagytam és nem igazán tudtam mit reagálni. Mondta hogy azért, mert sokat köszönhetünk neki, és hogy ő egyedül, önerőből oda soha nem jutna ki. Én ezt maximálisan megértem, de pár évvel ezelőtt ugyanezzel az indokkal vittük magunkkal Horvátországba. Ilyen felállásba, hogy a gyerekkel, meg a férjem anyukájával, valahogy elment a kedvem az egész párizsi úttól. Arról nem is beszélve, hogy februárra várjuk a második babát, így ha megszületik ő is még kevesebb lesz az esélye hogy bárhova is elutazzunk kettesben. :( Mondtam neki azt is hogy menjen el nyugodtan az édesanyjával, és akkor eljut oda ő is meg az anyukája is. Ez a felállás azonban nem tetszett neki. Mit tegyek? Hogy mondjam el neki hogy én mit szeretnék?