Veletek beszélget a párotok?
Igényelném a beszélgetést, annak ellenére, hogy a családomban csak akkor szokás beszélgetni, ha szidják egymást. Nekem mégis fontos, hogy meg tudjam beszélni az érzéseimet a másikkal, és ugyanúgy meghallgatom. Eleget fojtottam magamba, mert kevés barátom van/volt, és általában mindig én voltam a hallgató fél.
A párom nem beszél semmit magáról, ismerőseinek meg olyanokat megír/elmond, amikről nekem sosem beszél. Nagyon sokszor kértem, beszélgessünk többet. Napközben nincs rá idő, este neki nincs kedve. Néha belemegy, de úgy, hogy: "Jól van, beszélgessünk!" mindezt gúnyosan. Meg kifakad, miért kell MINDIG beszélgetni? Mikor sosem beszélgetünk. :( Napi 10 perccel is beérném. Ehelyett magamban őrlődöm. Sokszor érzem magam rosszul fizikailag, szédülök, fáj valamim, akkor is inkább ideges, hogy megint mi bajod? Ha valami miatt sírok, nem vigasztal meg. Régebben nem volt ennyire közömbös.
Igen, szokta mondani, hogy szeret. Félek, soha nem találnék olyat, aki elfogadja a személyiségemet, még rövid távon sem, nemhogy mindig.
Soha senkinek nem kellettem. Ez nem önsajnálat, tény. Egyedül még rosszabb lenne. Legalább a nagy bajban mindig velem volt, bizonyította, hogy szeret és támogat. Csak a hétköznapok ilyen egyhangúak. Nem megyünk sehova, még kirándulni sem voltunk soha sehol.
Mégis úgy érzem, inkább így élnék, mint várok olyanra, aki talán sosem jön. Nehéz eset vagyok, így is csoda, hogy elvisel.
válasza: válasza: válasza: válasza:Szoktunk. Mindig megkérdezem, hogy milyen napja volt. Először mondta, hogy furcsa neki, mert nem kérdezték soha. De szívesen mesél. Én meg meghallgatok bármit és tényleg érdekel is, nem csak olyan "na milyen napod volt" és fel sem nézek az újságból. Már egész sok mindent tudok a munkájával kapcsolatban is (melyik "izé" mit csinál, mikor kell használni, ilyesmik). Úgyhogy a mindennapos dolgokról is beszélünk, nem csak arról ha valami hihetetlenül érdekes történt. Sokszor beszélgetünk könyvekről. Én kapok vagy veszek valamit, elolvasom, aztán ő is (elég hasonló sok dologban az ízlésünk). Olyankor délután midig elmeséli azt is, hogy hol tart és ki mit gondol arról a részről.
Bármiről. Egy csomó olyan apró dologról, amit most unalmas lenne leírni. :)
Nem tudnám elképzelni, hogy mindig csenden ücsörögjünk egymás mellett. Sajnos nem tudok neked mit tanácsolni, mert nagyrészt azok jutottak eszembe amit előttem már leírtak. Ha te tudsz így élni, akkor jó, de hosszútávon engem kikészítene, ez a tőmondatokban társalgás.
válasza:El sem tudnám képzelni,hogy ne beszélgessek a párommal.
Mi mindent együtt csinálunk(persze azért vannak barátaink is),nekem Ő a legjobb barátom is egyben.Ő ha hazajön elmondja részletesen mi volt a munkahelyén(pedig nem valami változatos a munkája),hogy mi van a kollégákkal,mik történtek aznap,jót,rosszat.
Én is így szoktam,neki dühöngöm ki magam akkor is,ha melóba felhúztak.
Ha itthon van akkori s be nem áll a szája,beszél mindenről,amit lát a tv-ben ami történt múlt héten,mindig kitalál valami.Egy porcicáról is elbeszélget ha úgy tartja kedve.Engem meg nem idegesít,szeretem hallgatni.Néha mondom is neki viccesen,hogy kicsit legyen már csendbe :D Nem mintha ez érdekelné.
Ha meg valami bánt azt is megbeszéljük,Ő is elmondja ha zavarja valami a kapcsolatunkban és én is.Ha sírok megvigasztal,ha szomorú mellette állok.
Nem tudom a Te párod,hogy képes nézni ha sírsz vagy miért vett el,ha ennyire nem tart érdekesnek.Rossz érzés lehet:/
válasza:Az előző párom olyan volt, mint amit leírtál. 5 év alatt talán tíz olyan alkalom nem volt, amikor egy jót beszélgettünk volna. Persze mellettem állt, segített, de magányos voltam - annak dacára, hogy egyébként szuper barátaim vannak, akikkel rengeteget beszélgetek. De az nem ugyanaz.
Végül feladtam, nem erőltettem tovább a dolgot. És milyen jól tettem!
A mostani párommal rengeteget beszélgetünk, rengeteget játszunk, valami elképesztő, mennyire egymásra találtunk! Álmomban nem gondoltam, hogy létezik ilyen férfi. Kár lett volna belesüppedni abba a pocsék kapcsolatba, igaz hogy nehéz volt utána, de ki lehetett bírni, és bőven megérte. Ha a párod nem igazán a párod, akkor ne vesztegesd rá az időd. Sokkal jobb lesz utána!
"Társfüggő vagy, és súlyosan önbizalomhiányos. De mivel te magad úgy tűnik nem akarsz változtatni (ami a szakítás lenne), mi sem tudunk segíteni. Látod, mindenki azt kérdezi, hogy akkor mégis mi tart össze titeket, ha nem a beszélgetés és nem a szex... tán a pénz? Mást nem tudok elképzelni amiért megéri beletespedni az unalmas mindennapokba. De te tudod."
A pénz? Ezen nevetnem kell. Nekem jóval több van, mint neki. Jobban is kerestem nála mindig. Nem a pénz tart mellette, hanem mert szeretem, és ő is engem.
Lehet azért viselem el az uncsi hétköznapokat, mert alapból is ilyen életet éltem előtte is. Akkor sem jártam sehova. Egyezik az életmódunk: munka után ülünk itthon, nincs igényünk kimozdulni. Vagyis persze szépen hangzik egy séta, de lusták vagyunk hozzá. De azért pár kirándulást el tudnék viselni néha...
Alapvetően olyanok vagyunk, mint a 20 éves házasok. Elvagyunk egymással, maximálisan összeszoktunk. Csak hát ha rám tör a szeretethiány, nem nagyon tudja kezelni. Viszont ezer más dologban bizonyított. Minden orvosi vizsgálatomra elkísér, szeretné, ha meggyógyulnék. Szerintem ebbe kicsit belefáradt. Sajnos elhúzódó betegségem van, ami miatt sokszor elfáradok és olyankor nem lehet velem bírni. Más kapcsolata ezt nem élte volna túl. Ezt a folyamatos izgalmat, hogy mim beteg? A szívem, a tüdőm? Vérvételek, röntgenek, ultrahang - mindenhol ott volt velem, ha esett, ha fújt. Inkább nem aludt munka után, elkísért és félájultan várt rám a váróteremben. Most végiggondolva, szemétség volt, amiket írtam. Igen, néha belefárad, de ki nem, ha egy éven keresztül azt hallgatja, most ez fáj, most az, most hányingerem van, most szédülök.
válasza:Kedves Kérdező!
Az első válaszadó vagyok.
Most kezdem érteni a "problémád" lényegét, hogy kiegészítetted kommentjeidben. Figyelj! Más nem lát bele a kapcsolatodba, ha szereted a párodat és úgy érzed, hogy Ő is, az úgy van...
Az írtam az első kommentemben, hogy mi mindig mindent megbeszélünk, nagy séták stb. De nem volt ez mindig így! Ezt tanulnia kellett a páromnak és tanultam én is, hogy hogyan kell kiszedni belőle dolgokat. A végén annyira sikerült, hogy éjnek évadján is felhívott, ha még nem laktunk együtt, ha valami gondja volt :D Most meg, bármikor bármit...
DE! Néha én is érzem, hogy olyanok vagyunk, mint a 20 éves házasok, vagy még rosszabb, a rossz sorsú, 20 éves házasok...Néha csak ülünk otthon, nézzük egymást és fogalmam nincs mit mondjak neki, és nem is jön, hogy egy jó szót is szóljak. Sőt, voltak és szerintem még lesznek olyan pillanatok, amikor a megszokás (?) vagy nem is tudom mi miatt , már nem érzem azt a lángot amit az elején...de ettől még szeretem...elmúlik és újra belé szeretek.
Próbálj nyitni felé, mondd el, hogy mennyire fontos lenne Neked a közeledése, ha beszélgetnétek. Lehet, hogy valami miatt inkább elhallgat dolgokat...találd meg ezt a "valamit". Mesélj neki, kérdezd...de sosem erőltesd.
Aztán ha hosszútávon is csak magadban őrlődsz, csak nem hallgat meg, és továbbra is közömbös, talán nem egy ilyen férfira van szükséged...Inkább feladni kell, mint a langyos vízben tocsogni. Gondolj arra, ha nem csak ábrándoznod kellene egy olyan férfiról, aki meghallgat, megért...Ha eljön az idő tudni fogod ezt is.
Kívánok Neked kitartást a betegséged mellé, erőt és türelmet a párkapcsolathoz és akaraterőt, ha már menni kell.
Üdv:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!