El tudnád mesélni az életedet nagy vonalakban?

21 éves vagyok, Anyukám 2. házasságából 3. gyerekként. Apám elhagyott minket, mikor 5 éves voltam. Nagyon tanultam, harcoltam mások megbecsüléséért, amit nem kaptam meg, de kialakult bennem a küzdeni tudás. Nagyon szegények voltunk, így én akartam "megmenteni" anyukámat.

17 évesen első szerelem, megőrültem, nem voltan önmagam, 18 évesen második szerelem, anyuval megromlott a kapcsolatom emiatt, és az akkori páromhoz költöztem. Hamar felismertem, hogy a pasi egy szemétláda, de haza már nem akartam menni. Túl büszke voltam. Érettségi után Angliába akartam "menekülni", de nem mentem, mert itt tartott egy új szerelem. 2 éve vagyunk együtt, és bár szeretem, tudom, hogy nem ő az igazi...

Anyuval a kapcsolatom helyrejött, megtanultuk egymást értékelni. Érettségi után elkezdtem a fősulit, szociális munka szakon, de lelkileg nem bírtam. Most gyógymasszőrnek tanulok. Jövőre külföldön szeretnék szerencsét próbálni, ha minden összejön...

Nem vagyok sem elégedett, sem boldog, mert másra vágyom. Hibás döntéseket hoztam.

36 éves vagyok.

Érettségi után, elvégeztem egy okj-s tanfolyamot, majd 21 évesen meglett az első munkahelyem. Fele annyit kaptam, mint a kolleganőm, mert pályakezdő vagyok. Ekkor volt már egy 4 éves kapcsolatom, ami már nem szerelem volt. Ezen a munkahelyen megismerkedtem egy férfivel, aki 35 évvel idősebb volt nálam....... Szeretője lettem.....10 évig.....

Közben próbálkoztam párt találni, nem sikerült, kudarc, kudarc hátán.

Munkahelyem több is volt ezen időszak alatt.

Főiskolára is jártam, elvégeztem mégegy okj-s tanfolyamot, angolul tanultam.

Majd eljött a 31. évem.Ekkor kaptam meg első jól fizető állását. (2007-ben 220.000ft br.) és ugyanekkor ismertem meg életem szerelmét, teljesen véletlenül.

Azonnal hozzánk (anyu és én lakásom) költözött.

1 évre rá megbeszéltük, hogy jöhet a baba. jött is.

Majd rá két évre megszületett a kishuga. Idén pedig a 3. babánkat várjuk.

Idén házasodtunk össze.

1. gyerekem 11 hónapos korától albérletben élünk. Anyámtól elmenekültünk.

Párom mostmár igenjól keres (br. 420 eft) én gyedet kapok.

Igaz, mostanában sokat veszekedünk, de remélem helyrejön újból minden, mint régen. A gyerekek azért eléggé feszíteni tudják a határokat és a párkapcsolatunkat is.

Én is úgy éreztem, mint te, hogy soha nem lesz pasim, jó állásom, családom.

Szerencsére lett. 32 évesen lettem anyuka

3. egyben utolsó gyerekként születtem. Gyerekkorom nélkülözésről, ordibálásról, alkoholizmusról szólt. Apám bántalmazta anyámat folyton. Így 14 évesen mamámhoz mentem, de tartottam a szüleimmel a kapcsolatot.

Elkezdtem a szakközepet, megtalált egy rendezvényszervező cég, hogy tanuló felszolgálókat keresnek esküvőre, konferenciára, ide-oda... ekkor kezdtem hétvégéken dolgozni. A szakközepet úgy csináltam végig, hogy ennél a cégnél dolgoztam.

14-17 éves korom között volt egy pasim, nem volt az igazi, elhagytam.

17 évesen a vonaton találkoztam egy másik pasival, összejöttünk. Érettségiztem, technikumot csináltam, jelentkeztem egy okj-s képzésre, összeköltöztem a pasival, mellette folyton dolgoztam annál a cégnél.

okj-t nem fejeztem be, mert elegem lett a tanulásból, elmentem főállásba dolgozni. Így éldegéltünk kettecskén 7 évig. A 7. évben tervezgettünk, a 8.-ban megszületett a fiunk, azóta eltelt 3 éve, és ő hétfőn kezdi az ovit, mi pedig dolgozgatunk.

Hm...

Az jutott eszembe legelőször, hogy mit hibáztam: közép iskolában nem tanultam meg angolul (mondjuk ez nem csak rajtam múlott, de akkor is felelős vagyok emiatt)

Másképp az életem röviden: már középiskolában szereztem óvónői-tanítónői diplomát, akkoriban azt hittem az az én hivatásom. Itt rájöttem arra, hogy valamilyen segítőszakmában szeretnék elhelyezkedni, ezért pszichológia alapképzést választottam. Fontos dolog volt ebben az időben, hogy a párommal ekkor távkapcsolatot kezdtünk. Akkor még nem gondoltam, de a távkapcsolat megerősitett sok mindenben, megtanított várni, türelmesnek lenni, értékelni dolgokat. Az alapképzés után jelentkeztem "Tanácsadás" mesterképzésre, jelenleg ősztől ezt fogom csinálni...

Eddig a szüleim tartottak el nagyjából, meg a tanulmányi ösztöndíjam, ami volt. Most készülök összeköltözni a párommal, néhány héten belül, úgyhogy most nagy az izgalom:)

Ezen kívül múlt héten kérte meg a kezemet, úgyhogy most nagyon boldog vagyok:)

Már csak akkor lenne jobb, ha találnék munkát. Elégedett vagyok az életemmel, tényleg nincs okom panaszkodni, mindig volt annyi pénz, amennyi épp kellett. Nem élünk fényűzően, inkább szűkösen, de elvagyunk, legalább boldogan:)

Azt hiszem eddig sikerült helyes döntéseket hoznom, nagyjából mindent ugyanígy csinálnék, ha elölről kezdeném...

Gyerekvállalással még várunk, a párom orvos lesz, ami még legalább 3 év...

Ne félj, van jövőd, lesz családod, minden adatik majd magától , ha kinyújtod a kezed :)

Üdv