Nem bírom szeretni a kisbabám - volt valaki hasonló helyzetben?

Én ugyan nem vagyok még anya, így nem sok jogom van beledumálni, talán nem tudhatok túl sokat erről a kérdésről, de én más szemszögből világítanám meg a problémát.

Szerintem itt elsődlegesen az volt a probléma, hogy "becsúszott baba", nem terveztétek, csak összejött és kicsit talán tudat alatt haragszol arra, hogy belemászott a kényelmes életetekbe. Ha már egyáltalán szóba került az anno, hogy nem tartjátok meg, akkor én ebben látom a legnagyobb problémát és őszintén megértem!

Nálunk is sokszor előjön a téma a párommal, hogy majd szeretnénk gyereket és úgy is érzem, hogy igazán tudnám imádni a gyerekeimet és imádnám az anya szerepet is. VISZONT... ha most csúszna be, akkor egyáltalán nem így reagálnék, sőt. Valószínűleg első körben összeroppannék és egy hétig csak bőgnék éjjel nappal, hogy ennek nem kellett volna így történnie. Ebből kiindulva elképzelhető, hogy én is úgy élném meg a terhességemet, a szülést és a kismamaságot, mint valami nem jó dolog. Volt egy kényelmes életem, tanultam, dolgoztam, éltem, eljártam ide-oda, stb. Aztán jön ez a kis csomag, akit én nem akartam, ezért védekeztem és "elront" mindent.

Én azt gondolom, hogy mindenképpen érdemes lenne olyan szakembert keresned, aki tud segíteni a problémádon. Ha valaki nem szimpi, vagy bénának érzed, mész máshoz, de jó lenne, ha kitudnád ezt beszélni magadból valakinek, ne fojtsd el. Simán okozhatja depresszió ezt az érzést benned, hiszen mint említetted akartál gyereket, csak éppen nem most...

Ezen felül igyekezz minél többet kimozdulni, elmenni otthonról, felnőtt társaságban lenni és én hiszem azt, hogy egyszer eljön az életedben az a pillanat, hogy majd már szeretettel tudsz a kislányodra nézni!

Az emberi lélek annyira "bonyolult" hogy csak tapogatózunk a sötétben még a saját érzéseinkkel kapcsolatban is.

Ne befolyásoljon a negatív válaszadók véleménye. Nem ismernek és a körülményedet sem ismerik.

Az hogy te ezt a gyermekszülést így élted meg a saját érzésed és problémád. De mivel kérdésként fel tetted azt jelenti hogy téged is bánt és változtatni szeretnél ezen.

Mi a nejemmel úgy kerültünk össze hogy nagy családot szeretnénk. Minden gyermekünket akartuk és örömmel fogadtuk. Apás szülések voltak én fogtam órákig a karjaimban amíg a feleségemet ellátták. Még is a első fiamat hónapokig én fürdettem mert a nejem nem merte, félt hogy baja történik. Én is láttam rajta hogy kissé ügyetlenül fogja és tartja szoptatásnál, pelenkázásnál...

Nem tudott eleget aludni, lefoglalta az egész napját, minden a baba körül forgott, hozzá kellett igazítani az egész kapcsolat-rendszerét a családnak.....

De bele jött és én is segítettem, hiszen ezt akartuk, ketten akartuk és ketten is hordozzuk a vele járó gondokat is.

Az új élettel új fejezet kezdődik az emberek életében, amibe bele kell tanulni. Mi közben gondoskodunk és nevelünk minket is alakít és nevel az ami ránk lett bízva.

Te most meg vagy ijedve a feladattól ami hirtelen a nyakadba szakadt, de ez nem megoldhatatlan probléma. Természetes velejárója az életnek, ahol párban élnek ott utód lesz, előbb-utóbb, és arról gondoskodni kell.

A feleségem húsz éve van otthon a gyerekekkel /gyes,gyed..

Mikor kezdettek nagyobbak lenni el nem tudtuk képzelni nélkülük a napjainkat, és ez ma is így van.

Nálad is lesz pozitív változás ne aggódj ezen, a gyermek a jelenlétével kiváltja az anyai ösztönt.Sok örömet a lányod társaságában.

Szerintem is az lehet a probléma, hogy nem barod feldolgozni, hogy úgymond az akaratod ellenére lett gyereked.

Ha így van, én teljesen megértelek, mert ez nálam is jelentkezett.

Amit tudok tanácsolni, az egy jó kineziológus, aki segít felszínre hozni és feloldani az elfojtott negatív érzelmeket és a stresszt.

Tudok ajánlani egy nagyon kedves és profi szakembert (aki mellesleg nem pénzéhes), ha érdekel írj privit.