Nem bírom szeretni a kisbabám - volt valaki hasonló helyzetben?

Már 8 hónapos, és nem érzem, hogy kötődnék hozzá. A terhesség alatt is idegennek éreztem a testemben, de mindenki azzal nyugtatott, majd ha a karomban tartom, más lesz. Az is furcsa volt, semmi meghatót nem éreztem. Csak örültem, hogy kint van. Pedig sokszor elképzeltem, milyen lesz.

Nem volt tervezett gyerek. Évek óta együtt vagyunk a párommal, csak épp beszéltük, hogy majd egyszer a jövőben lesz gyerekünk, mikor kiderült: teherbe estem (mindig védekeztünk). Elvetetni végül nem vetettük el (bár én elég sokáig fontolgattam), mert anyagi okok nem voltak ellene, és teljesen nem voltunk elzárkózva a témától. Nem beszélve a nagyszülői fogadtatásról mindkét oldalról.

Szoptatni nem szoptattam, mert nem bírtam elviselni, pár kísérlet után felhagytam vele. Idegenkedtem, végül fejtem magam és tápot evett. Anyósom szerint ezzel is csak elidegenítem magamtól.

Most még itthon vagyok vele, de hamarosan bölcsis lesz. Már nagyon vágyom vissza a munkahelyemre. Azelőtt nem szerettem annyira, de már minden jó volna, csak ne itthon legyek kismamaként. A párom nem ért meg engem, ő odavan a lányunkért, nem érti, miért menekülök vissza dolgozni. Beszéltem már vele a dolgokról, de nem vesz komolyan, szerinte csak eltúlzom, majd beleszokom. De mikor? A barátnőim szülés utáni depresszióval "diagnosztizáltak", de nem értik meg, én ezt nem átmeneti dolognak élem meg, hanem nem érzem magam anyának. És nem érzem magamhoz közel a gyerekemet. Voltam pszichológusnál beszélgetni erről, sok újat nem mondott nekem. Mit tehetek?

28N