Szerintetek kinek van, volt igaza?

Budapesti panelban élünk, szüleim közeli, vidéki kisvárosban élnek. Én a 4,5 hós babánkkal vagyok itthon egész nap egyedül. Férjem késő du. ér haza. Amikor hazajön leül a gép elé, vagy megy nyelvtanfolyamra, és olyankor a fürdetést is egyedül intézem. Magányosnak érzem magam, ezért kikönyörögtem, hogy a gyerekkel vigyen el a szüleimhez pár napra. Három napot töltött egyedül, majd jött utánunk. Annyira jó volt, hogy a gyerek egész nap a levegőn volt. Sokkal jobban is aludt, lett kis színe.Kevés az, amit itt lemegyek vele délelőtt meg délután. Szerettem volna maradni még egy hetet, de a férjem ellenezte, sőt az apám is, hogy nekem mellette a helyem. Próbáltam érvelni, hogy megkattanok egyedül a lakásban meg nézze a gyereke érdekét, hogy kell neki a levegő, de nagyon makacs volt. Én megértem, hogy nem akar egyedül lenni, de olyan, mintha Ő nem értené meg, nekem milyen nap, mint nap egyedül, és nem örökre maradtam volna otthon. Férjem jó ember, dolgos, fizuját hazaadja, de úgy érzem túl konzervatív. Szendvicset sem csinál magának, mert azt mondja, nem tudja, hogy kell. Ha nem tenném elé a kaját, akkor inkább nem enne. Engem az bánt, hogy nem érezte át, nekem mennyire fontos lenne az az egy hét még otthon, és a gyereknek is milyen jót tesz, hogy egész nap a levegőn van. És akkor most hazajön és beül a gép elé, ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkozna. Szóval visszajöttünk és most megint az van, ami volt. Ja, meg a másik. Szeretnénk majd tesót, de szerinte már jöhetne. Mondom, hogy még regenerálódnom kell, majd egy éves kora körül ok, de addig nem. Még nagyon kicsi, nem szeretnék így terhesgondozásra járni, szopizik még stb. Erre az a válasz, hogy más nők is csinálják ezt. Lehet a fáradságtól meg a hormonktól, de úgy érzem kicsit magamba vagyok zuhanva.