Szerintetek kinek van, volt igaza?
Figyelt kérdés
Budapesti panelban élünk, szüleim közeli, vidéki kisvárosban élnek. Én a 4,5 hós babánkkal vagyok itthon egész nap egyedül. Férjem késő du. ér haza. Amikor hazajön leül a gép elé, vagy megy nyelvtanfolyamra, és olyankor a fürdetést is egyedül intézem. Magányosnak érzem magam, ezért kikönyörögtem, hogy a gyerekkel vigyen el a szüleimhez pár napra. Három napot töltött egyedül, majd jött utánunk. Annyira jó volt, hogy a gyerek egész nap a levegőn volt. Sokkal jobban is aludt, lett kis színe.Kevés az, amit itt lemegyek vele délelőtt meg délután. Szerettem volna maradni még egy hetet, de a férjem ellenezte, sőt az apám is, hogy nekem mellette a helyem. Próbáltam érvelni, hogy megkattanok egyedül a lakásban meg nézze a gyereke érdekét, hogy kell neki a levegő, de nagyon makacs volt. Én megértem, hogy nem akar egyedül lenni, de olyan, mintha Ő nem értené meg, nekem milyen nap, mint nap egyedül, és nem örökre maradtam volna otthon. Férjem jó ember, dolgos, fizuját hazaadja, de úgy érzem túl konzervatív. Szendvicset sem csinál magának, mert azt mondja, nem tudja, hogy kell. Ha nem tenném elé a kaját, akkor inkább nem enne. Engem az bánt, hogy nem érezte át, nekem mennyire fontos lenne az az egy hét még otthon, és a gyereknek is milyen jót tesz, hogy egész nap a levegőn van. És akkor most hazajön és beül a gép elé, ahelyett, hogy a gyerekkel foglalkozna. Szóval visszajöttünk és most megint az van, ami volt. Ja, meg a másik. Szeretnénk majd tesót, de szerinte már jöhetne. Mondom, hogy még regenerálódnom kell, majd egy éves kora körül ok, de addig nem. Még nagyon kicsi, nem szeretnék így terhesgondozásra járni, szopizik még stb. Erre az a válasz, hogy más nők is csinálják ezt. Lehet a fáradságtól meg a hormonktól, de úgy érzem kicsit magamba vagyok zuhanva.2012. aug. 7. 15:22
21/25 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Japánban a nők képesek a házimunkára, képesek nevelni a gyereket minden panaszkodás nélkül. Itt miért nem? Ott nem voltak olyan hülyék hogy beengedték az embergyűlölő liberalizmust Szörnyű egy világban élünk.
22/25 A kérdező kommentje:
Hihetetlen, hogy egy ilyen kérdésre is képesek emberek rosszindulatúan reagálni, lustázni, panaszkodónak nevezni. Itt nem erről van szó. Vidéki lányként nőttem fel. Azt láttam, hogy egész nap robotol anyukám, először a munkában, majd otthon. Szóval volt hozott példa. Nincs ellenemre a házimunka, sem az, hogy kiszolgáljam a férjem, aki egyébként nem "töketlen barom". Nem is azért akartam még otthon maradni egy hetet, hogy pihenhessek, hanem kizárólag azért, hogy a gyerek friss levegőn lehessen, mert láttam mennyire jó neki, hogy kinn alhat a levegőna babakocsiban, sőt egész nap kinn voltunk. Itt meg lemegyek vele délelőtt egy órát és délután. Ez volt az egész lényege. Nem értem, hogy ebből miként lehet kiolvasni, hogy panaszkodom a házimunkára, meg azért akarok hazamenni, hogy ne kelljen csinálnom semmit. Aki aggódott a férjemért, annak: Tiszta ruha van neki elég. Enni tudott volna a munkahelyén, és este kénytelen lett volna magának valami hideget találni a hűtőből.
2012. aug. 8. 06:41
23/25 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Akkor menjél Japánba, te szerencsétlen.
Egyenrangú partnert akarsz, vagy házinénit?
24/25 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Húzzál Japánba és ott csicskáztasd a nőket, mi szerető férjre vágyunk, nem egy rabszolga hajcsárra!
25/25 anonim ![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](//static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
válasza:
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Látom egyeseknek nehéz elfogadni a valóságot a liberalizmus csak 20-30 rombolj a társadalmunkat azelőtt több ezerévig megvoltunk saját emberi értékeink mellett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!